1944 elején a szövetségesek itáliai előrenyomulása megakadt Monte Cassino sziklás magaslatán, az ezután következő, hetekig tartó vérfürdő hátterében hibás vezetői döntések álltak.
A kortársak visszaemlékezése szerint nem volt kifejezetten nagy érzéke a politikához, a házasságaival mindannyiszor kiborította környezetét és a széles közvéleményt.
A történelem során a nagy hatalmú nőkkel kapcsolatos szóbeszédek általában a promiszkuitásra, a szexuális szabadosságra és a devianciára koncentráltak.
Drezda 1945-ös bombázása idején két magyar század is a városban tartózkodott. Egy magyar honvéd azt írta a naplójába: „Mintha az utolsó ítélet napja lenne”.
Ez a marihuána rendszeres használatával is együtt járt, Marley amúgy egész életében fogyasztó volt, és lelkesen kampányolt a fű legalizálásáért az Egyesült Államokban.
Francisco de Tassis Tassis, magyar névváltozatban Taxis Ferenc azzal az ajánlattal fordult I. Miksa császárhoz, hogy rendszeres postaszolgálatot állít fel Ausztria és Németalföld, illetve a francia királyi udvar érintésével Spanyolország között.
Évszázadokon át szolgált
Az 1670-es években XIV. Lajos francia király egy sor gyilkossági kísérlet célpontja volt, a mérgezésektől kezdve a halottidézésig. De ki volt az elkövető?