A mintegy 70 könyök, azaz 32-33 méter magas rodoszi kolosszus az ókori világ legmagasabb szobra volt. A hatalmas bronzalak Héliosz napistent ábrázolta, és annak megünneplésére emelték, hogy a rodosziak kivédekeztek egy egyéves ostromot a makedónok ellen. Nagyjából 12 évig tartott a megépítése, és a legendákkal ellentétben semmi nem támasztja alá, hogy a kikötő bejáratának két partján terpeszben állt volna, valószínűleg máshol helyezték el magas talapzatán. Kr. e. 282 körül fejezték be az alkotást, végül azonban a világ hét csodája közül a legrövidebb életűnek bizonyult.
Kevesebb mint hatvan évvel később, Kr. e. 226-ban ugyanis egy földrengés következtében térdnél eltörött, és a földre zuhanva darabokra esett. A hellenisztikus korban olyan fontosnak tartották a szobrot, hogy vagyonos mecénások fel is ajánlották segítségüket az újjáépítéséhez. Miután azonban konzultáltak a delphoi jósdával, a rodosziak úgy döntöttek, hogy nem élnek a lehetőséggel, mert úgy hitték, megsértették Héliosz istent.
Évszázadokon át békében hevertek, ami nem jelenti azt, hogy ne vonzottak volna seregnyi látogatót, például idősebb Pliniust, aki azt írta róla: „Még fektében is kiváltja csodálatunkat és bámulatunkat”. Aztán a Kr. u. 7. században arab hódítók vették birtokukba a szigetet, és végérvényesen pontot tettek a szobor sorsára, a bronzot eladták, valószínűleg beolvasztották. Azt mondják, 900 teve kellett, hogy elszállítsák a kolosszus darabjait.
