A BBC History történelmi magazin áprilisi számának cikke azt állítja, hogy a Skóciáról alkotott képünk még ma is zömmel Walter Scott – a maga korában példátlan bestsellernek számító – regényein alapul.
Több tízezer magyar gyűlt össze Marosvásárhely főterén 1990. március 16-án, amikor feltüzelt román nacionalisták támadtak rájuk fejszékkel, dorongokkal.
A mai terroristák kiképzésére emlékeztet az az út, amelyen Guy Fawkes és az 1605-ös lőporos összeesküvésben résztvevő társai eljutottak a szélsőséges erőszakig és a király elleni merényletig.
Mária Lujza azt várta, férje „a legszörnyűbb kínzás lesz”, Napóleon pedig csak annyit mondott: „egy anyaméhet veszek feleségül.” A találkozásuk után azonban gyorsan összemelegedtek.
1944 elején a szövetségesek itáliai előrenyomulása megakadt Monte Cassino sziklás magaslatán, az ezután következő, hetekig tartó vérfürdő hátterében hibás vezetői döntések álltak.
A kortársak visszaemlékezése szerint nem volt kifejezetten nagy érzéke a politikához, a házasságaival mindannyiszor kiborította környezetét és a széles közvéleményt.
A történelem során a nagy hatalmú nőkkel kapcsolatos szóbeszédek általában a promiszkuitásra, a szexuális szabadosságra és a devianciára koncentráltak.