Súlyos konfliktusai voltak Orbánnak az új, NATO-párti finn elnökkel, akinek magyar rokonai is vannak
Alexander Stubb már 2018-ban kizáratta volna a Fideszt az Európai Néppártból.
Régiónkban két országban is választást tartottak ősszel. Lengyelországban és Szlovákiában a nagyvárosok és az államok nyugati része egyaránt a nyugatosabb, illetve liberálisabb pártokra szavazott. Magyarországon pedig Budapest a „balliberális” sziget – erről a jelenségről kérdeztünk egy politológust és két történészt.
Leállt a köztévé egy része, leváltottak több állami vezetőt, sőt leköszönése után elítélték az eddigi jobboldali belügyminisztert – pedig még csak egy hete lépett hivatalba Donald Tusk kormánya Lengyelországban. A kérdés: az új kormány alkotmányozó többség nélkül meg tudja-e haladni az illiberalizmust, és ehhez miért kell illiberális módszereket átvenni?
Abszolút többsége lehet a parlamentben Vucic elnök Szerb Haladó Pártjának. de várhatóan kormányon tartja majd a klientúráját, a kispárttá zsugorodott szocialistákat, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséget is. Az ellenzék választási csalást sejt, tiltakozást szervezett, ám tüntetésük erőszakba fulladt.
Bulgaria seeks to impose high taxes on the Russian gas transit to Hungary and Serbia, a move that both the Serbian and Hungarian governments declared to be hostile. It is symbolical that the joint Serbian-Hungarian statement was issued during Viktor Orbán’s and Aleksandar Vučić’s Beijing trip, amidst negotiations with Chinese President Xi Jinping and Russian President Vladimir Putin. Hungary is increasingly isolated within the EU, while government-affiliated newspaper Magyar Nemzet suspects Washington’s involvement in the Bulgarian move.
Donald Tusk tavaly Orbán Viktor ellen szónokolt a hazai ellenzék budapesti nagygyűlésén, és korábban az Európai Néppárt vezetőjeként is összekülönbözött a magyar miniszterelnökkel. Kormányszinten így véget érhet a lengyel-magyar barátság. De mi jön helyette, és mi vár Tuskra odahaza?