A nukleáris háború veszélye persze nagyon kicsi, ráadásul a NATO meghatározó tagjai közül az USA, Németország, Olaszország és Spanyolország sem akar csapatokat küldeni Ukrajnába. Akik pedig mégis erről beszélnek, azok is csak inkább akkor vetnék be a katonáikat, ha a NATO-szövetségesek koalícióban lépnének fel.
2024. 03. 23. 06:56
Súlyos konfliktusai voltak Orbánnak az új, NATO-párti finn elnökkel, akinek magyar rokonai is vannak
Alexander Stubb már 2018-ban kizáratta volna a Fideszt az Európai Néppártból.
2024. 02. 13. 13:37
Régiónkban két országban is választást tartottak ősszel. Lengyelországban és Szlovákiában a nagyvárosok és az államok nyugati része egyaránt a nyugatosabb, illetve liberálisabb pártokra szavazott. Magyarországon pedig Budapest a „balliberális” sziget – erről a jelenségről kérdeztünk egy politológust és két történészt.
2023. 12. 29. 05:56