Orosz katonák megakadályozzák, hogy a megszállt zaporizzsjai atomerőmű dolgozói családjaikkal együtt elhagyják a frontvonalhoz közeli várost – közölte szerdán az ukrán hadsereg.
A francia parlament felszólította az EU-t, hogy hivatalosan is minősítse terrorszervezetnek a Wagner orosz zsoldoscsoportot, miközben az Egyesült Királyság állítólag ugyanerre készül.
Az Egyesült Államok újabb 1,2 milliárd dollár (mintegy 420 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be kedden Ukrajna légvédelmének erősítésére és tüzérségi lőszerkészleteinek bővítésére.
Alekszandr Lukasenka feltűnően korán távozott Putyin moszkvai győzelemnapi ünnepségéről, és egy mentőautó kíséretében vitték el ahhoz a repülőgéphez, ami visszarepítette Fehéroroszországba – írja a Meduza.
Entz László május 8-án hunyt el. Szabolcs Zoltán és Merkely Béla nekrológjukban arról írnak, hogy a 72 éves professzor a klinika kapujában lett rosszul.
206 millió forintos kártérítést követel a II. kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. (Sport Kft.) az önkormányzati cég 2021-ben menesztett, korábbi vezetőjétől. A polgári per kedden kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.
Volodimir Zelenszkij a náci Németország 1945-ös kapitulációjának évfordulóján kijelentette, hogy május 8-án, amikor más nyugati országok Európa győzelmét ünneplik, Ukrajnában hivatalosan is emléknapot tartanak.
Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről – közölték az oroszok vasárnap éjszaka.