Élő Nagyvilág

Terrorszervezetté nyilváníthatják a Wagner-csoportot

HANDOUT / TELEGRAM / @CONCORDGROUP_OFFICIAL / AFP
HANDOUT / TELEGRAM / @CONCORDGROUP_OFFICIAL / AFP

A NATO szerint egyre nehezebb helyzetben vannak az oroszok

Egyre nehezebb helyzetben vannak az orosz erők Ukrajnában, Oroszország már a 15. hónapjában van a háromnaposnak tervezett háborújának, mondta Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke szerdán Brüsszelben.

Rob Bauer, a NATO Katonai Bizottságának ülését követően tartott sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint azt mondta: az Ukrajna elleni orosz agresszió az eddigi legnagyobb fenyegetést jelenti a szövetség biztonsága és a béke szempontjából.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál, Moszkva ambíciói messze túlmutatnak a megtámadott ország határainál. Kijev katonai támogatásának folytatása ezért is elengedhetetlen, de nemcsak Ukrajna, nemcsak a NATO, hanem a világ egésze érdekében

– mondta a tengernagy.

Christopher Cavoli tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka arról beszélt, hogy a NATO katonai hatóságai regionális terveket dolgoztak ki, amelyek leírják, hogy a szövetség hogyan fogja megvédeni tagországait két veszéllyel, Oroszország és a terrorista csoportok jelentette fenyegetéssel szemben.

Csehország két légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának

Csehország két KUB légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának a rendszerhez tartozó rakétákkal együtt, jelentette ki Petr Pavel cseh államfő a közszolgálati Radiozurnál hírrádiónak adott interjúban.

Eljött az ideje azon is elgondolkodni, hogy Csehország ne ajándékozzon-e L-159 típusú cseh gyártmányú vadászgépeket is Ukrajnának

– jegyezte meg Petr Pavel. Emlékeztetett: Csehország többek között már eddig is mintegy száz tankot és nagyjából ugyanennyi más harcjárművet szállított Ukrajnába, írja az MTI.

Ukrán külügyminiszter: Ne gondolja senki ezt az ellentámadást az utolsónak!

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra szólított fel egy szerdai lapinterjúban, hogy a közelgő ukrán ellentámadást ne tekintsék a végső összecsapásnak az orosz hadsereggel, írja az MTI.

A tárcavezető szavai szerint a háború további alakulása az ukrán hadsereg következő támadó akcióinak sikerén múlik.

Ne gondolja azonban senki ezt az ellentámadást az utolsónak, mert nem tudjuk, mi lesz belőle

– mondta Kuleba a Bild című német lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. „Ha ezzel az ellentámadással sikeresen felszabadítjuk területeinket, akkor a végén azt mondhatják, igen, ez volt az utolsó, de ha nem, akkor az azt jelenti, hogy fel kell készülnünk a következő ellentámadásra”, fejtegette a miniszter.

Kuleba a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások lehetőségéről szólva emlékeztetett arra, hogy a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) olyan határozatot hozott az ukrán területek tavalyi annektálása nyomán, amely kizárja a közvetlen tárgyalást Putyinnal. A miniszter egyúttal meggyőződésének adott hangot, hogy Németországnak támogatnia kell Ukrajna NATO-csatlakozását, ha biztonságos Európát akar.

Jókora csapás az oroszokra Bahmutnál

Az ukrán hadsereg közlése szerint súlyos csapást mértek az orosz erőkre Bahmutnál, részben megsemmisítették az orosz katonai egységet, írja a Guardian. A keleti ukrán csapatok szóvivője továbbra is nehéznek nevezte a helyzetet a keleti városnál, de Moszkva egyre inkább kénytelen reguláris hadsereget bevetni a Wagner csoport súlyos veszteségei miatt.

Terrortámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, állítja az üzemeltető

Az orosz Transznyeft nevű orosz vállalat közölte: támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A Transznyeft TASZSZ orosz hírügynökséghez eljuttatott közleményében terrortámadásként hivatkozik az incidensre.

Ma korán reggel reggel a brjanszki töltőállomáson terrorcselekményt próbáltak meg végrehajtani a Druzsba olajvezeték ellen – mondta a vállalat szóvivője. A Telegramon keringő információk szerint a kőolajvezeték töltőállomásán három tárolót ért támadás, amelyek pont üresek voltak, így nem következett be szivárgás a rendszerben.

Magyarország, Csehország és Szlovákia finomítóit az Ukrajnán keresztül haladó Barátság I.-II. kőolajvezeték látja el energiaforrással. Horváth Ágnes, a Mol vezető közgazdásza korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy ameddig a Barátság-vezeték elzárásának esélye nem zéró, addig Magyarország és a régió érdekei az alternatív ellátási útvonalak erősítését irányozzák elő. Az ukrajnai konfliktus miatt a Mol már korábban is számolt azzal a kockázattal, hogy zavar lehet a Barátság kőolajvezeték körül.

Bár rövid távon a régió kiszolgáltatott az orosz importnak, Magyarország stratégiai készletei több hónapra elegendő nyersolajat és üzemanyagot biztosítanak, tehát ha most leállna a Barátság, akkor is csak később észlelnénk a problémát.

Terrorszervezetté nyilváníthatják a Wagner-csoportot Nagy-Britanniában

Brit kormányforrások tájékoztatása szerint London hamarosan terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner orosz magánhadsereget, amely az ukrajnai háborúban is jelentős szerepet játszik.

A The Timesnak a konzervatív brit napilap szerdai beszámolója szerint a Downing Streeten elmondták, hogy a brit kormány kéthavi munkával teremtette meg a lépés jogi hátterét, és a döntést hamarosan törvénybe iktatják. A brit jogszabályok szerint a törvény érvénybe lépése után az is bűncselekménynek számít majd, ha valaki a Wagner-csoport tagja, részt vesz a szervezet gyűlésein, támogatást szervez a csoport számára, vagy ha nyilvánosan viseli a jelvényét.

Így a Wagner-csoport esetében ugyanazok a törvényi szankciók lépnek életbe, amelyeket London mások mellett az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel szemben is alkalmaz. A tilalmi jogszabály pénzügyi szankciókat is tartalmaz, így a Wagner-csoport nem tud majd anyagi támogatásokat felhajtani a brit pénzügyi rendszeren keresztül.

A szervezetet eltiltják emellett attól is, hogy brit bíróságokon lépjen fel újságírók és kampányszervezetek ellen. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője tavaly megpróbált rágalmazási eljárást indítani Eliot Higgins brit újságíró ellen, miután a Higgins által alapított, Bellingcat nevű, angliai és hollandiai székhelyű, vizsgálatainak eredményeit online blogfelületén ismertető civil oknyomozó szervezet részleteket tárt fel a Wagner ügyeiről. A jogi eljárást tavaly márciusban, az ukrajnai háború kezdete után az eljáró brit bíróság beszüntette.

Oroszország fontolóra veszi, hogy kilépjen az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből

Hivatalos képviselőjének nevezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest abban az eljárásban, amelynek keretében Oroszország fontolóra veszi, hogy kilépjen-e az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből (CFE).

Az erről szóló rendelet szerdán jelent meg a hivatalos orosz jogi információs portálon. A dokumentum értelmében a kérdést az orosz parlament mindkét kamarája mérlegelni fogja. Oroszország jelenleg szünetelteti részvételét a CFE-szerződésben. Oroszország 2015. március 10-én jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyveres erőkről rendelkező szerződés végrehajtásával foglalkozó közös konzultatív csoport ülésein. Ugyanakkor Moszkva hivatalosan továbbra is a szerződés részes fele marad.

A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok) és a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállama (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.

Az orosz csapatok nem engedik, hogy a zaporizzsjai atomerőmű dolgozói és családtagjai elhagyják a térséget

Orosz katonák megakadályozzák, hogy a megszállt zaporizzsjai atomerőmű dolgozói családjaikkal együtt elhagyják a frontvonalhoz közeli várost – közölte szerdán az ukrán hadsereg. Az oroszok több ezer civil evakuálását rendelték már el a déli front mentén, ahol ukrán ellentámadás fenyeget.

Enerhodar, ahol az atomerőmű személyzetének nagy része él, egyike volt annak a 18 településnek, amelynek lakóit a hétvégén evakuálták. A települést elhagyókat a déli Berdjanszk és Kijlivka városokban lévő üdülőközpontokba és szállodákba szállították, míg másokat az oroszországi Rosztov régióba vittek – közölte az ukrán hadsereg.

Mivel az erőmű a frontvonalon fekszik, a környező városokban és a létesítmény közelében gyakoriak a lövések. Az ENSZ nukleáris felügyelő szerve a hét elején ismét aggodalmának adott hangot az erőmű biztonságával kapcsolatban, és a helyzetet egyre kiszámíthatatlanabbnak minősítette.

Franciaország felszólította az EU-t, hogy minősítse terrorszervezetnek a Wagner-csoportot

A francia parlament felszólította az EU-t, hogy hivatalosan is minősítse terrorszervezetnek a Wagner orosz zsoldoscsoportot, miközben az Egyesült Királyság állítólag ugyanerre készül. A francia parlament egyhangúlag elfogadott egy állásfoglalást, amelynek célja, hogy az EU 27 tagját arra ösztönözze, hogy a Wagner-csoportot vegyék fel a terrorszervezetek hivatalos listájára.

Az Egyesült Államok 1,2 milliárd dolláros katonai beszerzéssel segíti Ukrajnát

Az Egyesült Államok újabb 1,2 milliárd dollár (mintegy 420 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be kedden Ukrajna légvédelmének erősítésére és tüzérségi lőszerkészleteinek bővítésére.

A védelmi minisztérium, a Pentagon közleménye hangsúlyozza, hogy az újabb segítségnyújtás az Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében valósul meg, ami nem az amerikai hadsereg készleteiből történő azonnali lehívást jelent, hanem az eszközök beszerzését gyártóktól és egyéb partnerektől.

A fegyverzetcsomag többi között tartalmaz újabb légvédelmi rendszereket, és olyan eszközöket, amelyek révén az ukrán légvédelmet össze lehet hangolni a nyugati légvédelem rendszereivel, azaz rakétakilövőkkel, rakétákkal, radarokkal. Emellett az amerikai védelmi minisztérium megrendelést ad le dróntámadások elhárítására alkalmas eszközökre, valamint a harcok során meghatározó fontosságú 155 milliméteres lövedékekre Ukrajna számára.

(MTI)

Feltűnően rossz állapotban volt Moszkvában Lukasenka

Alekszandr Lukasenka feltűnően korán távozott Putyin moszkvai győzelemnapi ünnepségéről, és egy mentőautó kíséretében vitték el ahhoz a repülőgéphez, ami visszarepítette Fehéroroszországba – írja a Meduza.

A fehérorosz elnök a felvonuláson még részt vett, de a külföldi elnököknek tartott reggelin már nem volt ott. Lukasenka feltűnően rossz állapotban volt, 300 métert sem tudott sétálni, elektromos autóval vitték el egy emlékműhöz. Arról is írnak, hogy Lukasenka keze gézzel be volt kötve, ami arra utalhat, hogy nemrég infúziót kaphatott.

Az orosz és a fehérorosz hatóságok egyelőre nem kommentálták Lukasenka  korai távozását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik