Élő Nagyvilág

Lebombázták az oroszok a Vöröskereszt egyik raktárát

Oleksandr Gusev / Global Images Ukraine / Getty Images
Oleksandr Gusev / Global Images Ukraine / Getty Images

Vasárnapi tudósításunkat itt olvashatják vissza.

Berlinben végül betiltották az orosz zászlókat a május 9-i ünnepségen

A berlini legfelsőbb közigazgatási bíróság döntése szerint tilos lesz orosz zászlókat és szimbólumokat használni a május 9-i világháborús megemlékezésen, írja a Spiegel. Az indoklás az, hogy az orosz zászlók használata kiállást jelentene az Ukrajna elleni háború mellett.

Korábban az ukrán és az orosz zászlókat is kitiltotta a rendezvényekről a rendőrség, de később mindkettőre feloldotta a tilalmat a bíróság. Az orosz zászlókkal kapcsolatban a rendőrség fellebbezett, és a legfelsőbb közigazgatási bíróság megerősítette a tilalmat, mert alkalmasak lehetnek az erőszakra buzdításra.

Az oroszok szorosabban terveznek együttműködni Kirgizisztánnal

A kirgizisztáni orosz katonai létesítmények további fejlesztéséről és szorosabb gazdasági együttműködésről állapodott meg Moszkvában az orosz és a kirgiz elnök – közölte hétfőn az orosz elnöki hivatal.

Szadir Zsaparov kirgiz államfőt hétfőn fogadta a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnök. Közösen kiadott nyilatkozatuk szerint megállapodtak a Kirgizisztánban található orosz katonai bázisok további fejlesztéséről. A közlemény kiemeli, hogy a két ország a katonai együttműködésen túlmenően technológiai, gazdasági és kulturális téren is fejleszteni akarja a kétoldalú kapcsolatokat.

Szadir Zsaparov a május 9-i moszkvai győzelemnapi megemlékezésre érkezett az orosz fővárosba.
Kirgizisztán és Oroszország katonai együttműködése sokéves múltra tekinthet vissza, mivel mindkét ország tagja a Moszkva vezette, egykori szovjet tagköztársaságokat tömörítő katonai szövetségnek, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ).

Oroszország több katonai támaszpontot, köztük az Iszik-köl tóra telepített bázist és egy repülőteret is működtet Kirgizisztánban.

(MTI)

Rakétatámadás érte a Vöröskereszt egyik raktárát

Orosz rakétatámadás szerdán megsemmisítette a Vöröskereszt egyik raktárát Odesszában.

A Vöröskereszt regionális szervezete közölte, hogy az ezer négyzetméteres egységben humanitárius segélyt tároltak. A közlemény szerint munkások és önkéntesek nem tartózkodtak az épületben.

A támadás miatt felfüggesztették a humanitárius segélynyújtást és az ukrán Vöröskereszt Odessza Regionális Szervezetének egyes projektjeit.

(Guardian)

100 ezer katona halhatott meg a Bahmutért vívott harcokban

Mintegy 100 ezer orosz katona halt meg a kelet-ukrajnai Bahmut elfoglalásáért vívott csatában – állította egy ukrán tábornok. Szerhij Cserevaty ezredes, az Ukrán Fegyveres Erők Keleti Csoportjának szóvivője az ukrán tévének adott interjúban hozzátette, ezek durva becslések, és szerinte ennél több orosz katona halt meg.

A tábornok szerint Oroszország körülbelül 415 tüzérségi csapást mért az elmúlt 24 órában. Hozzátette: csak vasárnap 64 orosz katona vesztette életét.

Cserevaty azt is elmondta, hogy Oroszországban a jelek szerint nincs kevés lőszer, annak ellenére sem, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője ennek ellenkezőjét állítja:

„A Wagner-csoportvezető erre vonatkozó kijelentései nagy valószínűséggel azzal függnek össze, hogy túl sokat ígért Bahmut elfogásával kapcsolatban, és kitalálja ezt az ostobaságot a lőszerhiányról, mert nincs más győzelme” – véli a tábornok.

(Guardian)

Von der Leyen Kijevbe utazik

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kedden Kijevbe utazik, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozzon az Európa-nap alkalmából, írja a Guardian. Az Európai bizottság szóvivője újságíróknak elmondta: a látogatás megerősíti „az EU megingathatatlan támogatását Ukrajna felé”.

Ukrajna-szerte szólnak a szirénák

Ukrán tisztviselők szerint Ukrajna-szerte szólnak a légvédelmi szirénák hétfő délelőtt, írja a Sky News. Egyes hírek szerint egy orosz harci repülőgép válthatta ki őket.

Zelenszkij a hitleri Németországhoz hasonlította Oroszországot

Volodimir Zelenszkij a náci Németország 1945-ös kapitulációjának évfordulóján kijelentette, hogy május 8-án, amikor más nyugati országok Európa győzelmét ünneplik, Ukrajnában hivatalosan is emléknapot tartanak. Zelenszkij Putyin Oroszországát a hitleri Németországhoz hasonlította, mondván, hogy a Kreml a nácikhoz hasonlóan rabszolgaságra és pusztításra törekszik – írja a Reuters.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely május 8-át hivatalosan is az emlékezés és a győzelem napjává teszi, míg május 9-ére az európai egység napját hirdeti meg.

1700 embert telepítettek ki a zaporizzsjai atomerőmű környékéről, köztük 660 gyereket

Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről – közölték az oroszok vasárnap éjszaka.

Az evakuáltak már a frontvonal közelében élők számára kialakított ideiglenes szállásokon vannak a zaporizzsjai Bergyanszkban

– tudatta a Telegramon Jevgenyij Balickij, a megye megszállt területeinek élére kinevezett orosz kormányzó. Bergyanszkot még a háború első időszakában foglalták el az orosz erők. Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szombaton arra figyelmeztetett, hogy az atomerőmű környékén „potenciálisan veszélyes” a helyzet.

Ukrajna azt állítja, hogy megsemmisítette az iráni drónokat

Ukrajna azt állítja, hogy mind a 35 iráni gyártmányú Shahed drónt megsemmisítette, amelyeket Oroszország hétfőn kora reggel indított.

Az ukrán fegyveres erők vezérkara szokásos reggeli üzenetében azt közölte, hogy Oroszország több rakétacsapást mért ukrán városokra és régiókra, köztük Harkivra, Herszonra, Nyikolajevre és Odesszára. A jelentés szerint civilek is életüket vesztették a támadás során.

Légicsapásokkal indult a hét egész Ukrajnában

Országszerte orosz légicsapások érték Ukrajnát egy nappal a május 9-i győzelem napja előtt, írja a Guardian. Kijevben legalább öten megsérültek, Odesszában pedig hatalmas tüzet okoztak az orosz rakéták egy élelmiszerraktárban. Több más ukrajnai régióban is robbanásokról számoltak be hétfő hajnalban. Ukrán tisztviselők arról számoltak be, hogy drónok maradványai zuhantak több repülőtérre, köztük két kijevi reptérre is.

Moszkva a Putyin számára rendkívül fontos keddi győzelem napi felvonulására készül. Ezen a napon arra emlékeznek, hogy 1945. május 9-én a Szovjetunió győzelmet aratott a náci Németország felett a második világháborúban.

Több mint tízezer menekült érkezett Ukrajnából vasárnap

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Magyarország területére vasárnap között az ukrán-magyar határszakaszon 5234 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5931 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 63 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Olvasói sztorik