A gyermekotthonban nevelkedett egykori drogdíler és tolvaj ma már Pécs megbecsült polgára, ismert gyermekvédő aktivista, alapítványi elnök, állami gondozottak vagány őrangyala, őrültnek tűnő, mégis sikerre vitt projektek kitalálója és működtetője. Wiesner Iván története következik.
Ki hallott már olyasmiről, hogy sittről szabadult bűnözők egy nyomozótisztet hívnak meg esküvői tanúnak? Ki látott már városi rendőrkapitányt Mikulásnak öltözve szórakoztatni gyerekeket? Szabálytalan történet egy szabálytalan férfiról – Varjasi Gáborról, Zalaegerszeg hajdani rendőrkapitányáról.
Csurár Pál kisstílű tolvaj volt, az ötéves börtönbüntetését töltötte Szegeden, amiből három évet már leült, és jó magaviseletére tekintettel hamarosan szabadulhatott volna. De nem érte meg, mert meghalt a tököli rabkórházban – magányosan, kínok között. Ennek nem lett volna szabad így történnie.
Arany-Kovács Rozália roppant elfoglalt, mert küldetése van. Azt szeretné, hogy a hozzá hasonló helyzetű betegeknek ne kelljen azt átélniük, amin ő is keresztülment. Pár év alatt lett belőle tapasztalati szakértő, hivatásos ismeretterjesztő és segítő. Nagy teljesítmény ez egy 49 éves asszonytól, aki jobbára csak guruló járókerettel képes közlekedni az utcán. Portré.
Somogyi Tímea diplomás szociológus, kutató, gyakorlati terepmunkás. A kecskeméti cigánysoron született, ott is élt sokáig, felnőttként úgy ment középiskolába, majd egyetemre, hogy addigra már volt hat gyereke. Mindig olyan ember volt, aki bele akart nyúlni a világ dolgaiba. Sikerült is neki.
Egy holland srác, Elroy fiatalon belehabarodott Magyarországba, és a vonzalom azóta sem múlt el. Nemrégiben megvásárolt magának egy egész falut Nógrád megyében. Elroy nem őrült, nem kőgazdag, csupán az álmainak és a vízióinak szeret élni. Lehet, hogy magyarnak kellett volna születnie.
Pablo Újpalotán nőtt fel. Már hatévesen ő volt a férfi a családban, addigi rövidke néhány életévéből csak szilánkosan maradtak emlékei. Kiskorú felnőttként szülőhazája, Chile helyett Magyarországon vált férfivá. És magyarrá. Pablo Arnoldo Fritz Sepúlveda kanyargós története következik.
18 évesen a rendszerváltás kikerülhetetlen figurája, majd egy örökké csóró, de új szellemű, tömegeket vonzó, kultikussá vált intézmény létrehozója, vezetője volt. Aztán a Sziget Fesztivál egyik lelke, később kultúrattasé Párizsban, mígnem a Covid-járvány miatt elszegényedett. Újabban egy dél-franciaországi kastély egyik tulajdonosa – üres zsebbel, munkanélküliként.
Fél évvel ezelőtt eladta a budapesti lakását, és áttelepült Triesztbe. Senkije sincs ott, a nyelvet sem beszéli. Persze mindenki úgy játszik a sorsával, ahogyan akar. Bár ez nem pontos megfogalmazás: az ő státuszában és életkorában ez bizony nem játék. Nem is annak szánta. F. Almási Éva portréja.
Két évtizeden át azt vallotta, hogy neki csak egyetlen hazája, egyetlen otthona van, az pedig Kuba. Mindent, ami ezen kívül esik, utálnivaló kényszerként erőltettek rá. Roca Beatrix története elvezet bennünket a „forradalom-rum-szivar-salsa” karibi egyvelegétől átitatott Kubába, hogy aztán számtalan „kaland” után végre megérkezzünk a lényeghez.
Egy ugrásra lakott a Balatontól, motoron tíz perc az egész. Micsoda élet volt ott a nyolcvanas-kilencvenes években! Lányok, koncertek, romantikus naplementék. Aztán egyik pillanatról a másikra elveszítette a látását. Neki tudnia kell, létezhet-e átjárás egyik világból a másikba. Szabó István története.
Fiatal korában gyönyörű teremtés volt. Még most is az. Saigonban született és nőtt fel, de Magyarország tanította meg arra, hogy ki is ő valójában. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a sors tízezer véletlenjére meg egy vad, krimivel is felérő sztorira volt szükség. Xuan története következik, aki mindenáron magyar akart lenni.