A vakszerencsén múlt, hogy nem történt halálos tömegszerencsétlenség szombat délelőtt az 5-ös út 35-ös kilométerénél. Ha gyorsabban megy a Volán
Olvasónk szerint a BKV jelenlegi helyzetében egyedül a zónás rendszer megvalósítható. Lentebb, a levélben természetesen nem egy szakmai javaslat,
A hétfői egyeztetésen sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről. Ha nem sikerül megállapodni
Nyugdíjazott mozdonyvezető olvasónk szerint igen. Alább leírja, hogy ők hogyan csinálták végig a hideg teleket a 70-es években fagyás nélkül:
Ha jó dumás vagy, akár ingyen is utazhatsz a metrón, ezt állapította meg olvasónk. Tapasztalata szerint, ha valaki egy kicsit agresszívebb, vagy
„Magyarországon még mindig kommunizmus van!” –kiabált a megbüntetett turisták után egy ellenőr a Deák téren. Olvasónk egy kisebb csoporttal érkezett
Olvasónk tegnap a Krisztina téren hatalmas füstfelhőre lett figyelmes. Először azt hitte, valami nagy beleset történt, kigyulladt valami. Amikor
Társaságunk az ünnepek alatt is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedést. A korábbi évekhez hasonlóan a menetrendet az ünnepek során
„A BKV felkészült a téli időszakra” címmel adott ki közleményt a közlekedési társaság még a nagy havazás előtt. Olvasónk –aki naponta több órát BKV-
A BKV ZRt. menedzsmentje nem hajlandó megállapodni a szakszervezetekkel és a mai napon lezárta a hónapok óta tartó tárgyalássorozatot a Kollektív
„Vajon van-e még ennél lejjebb?” kérdeztem magamtól, amikor a lenti képet néztem. A fotón, melyet Kőbánya-Kispesten lőtt nekünk Zsolti, egy
A főpolgármester hétfőn jelentette be, hogy várhatóan már szerdán aláírja a kormány és a főváros azt a megállapodást, amelynek értelmében 2011-től
Tamás hiába vette meg a bérletét, a BKV ellenőre mégis megbüntette. Olvasónk az ellenőrzéskor a diákigazolványát nem, csak egy iskolalátogatási
K. Dóra nevű olvasónk még szeptemberben írt arról, hogy egy többkilós, a motorteret az utastértől elválasztó fedlap esett a lábára. Csütörtökön Xezs
Egész éjjel járatja parkoló autóbuszait a BKV, hogy a hajnali üzemkezdéskor el tudjanak indulni. A meglehetősen pazarló és környezetszennyező
Rengeteg panaszt kapunk a BKV fűtetlen buszai miatt. Az új Volvókon épp olyan hideg van, mint a régi Ikarusokon. Ülni nem lehet, mert felfáznak az
A lenti levelet kommentár nélkül küldeném mindazoknak, akik az Odacsuktunk egy gyereket! -„És? Üljön vissza, és fogja be a száját!” című
A lenti levelet kommentár nélkül küldeném mindazoknak, akik az Odacsuktunk egy gyereket! -„És? Üljön vissza, és fogja be a száját!” című bejegyzés
Szerencsére még a forgalmas kereszteződés előtt magától megállt az a busz, melyet olvasónk édesapjának kollégája vezetett. A busz körülbelül 50 km/
Akár 10 ezer forintra is megbüntethetnek egy járművezetőt, ha nem a kijelölt helyen, hanem két megálló között nyit ajtót. Olvasónk szerint a BKV csak
A járművek légrendszere fagyott le. A közlekedési társaság szabadnapos karbantartókat is behívott, hogy el tudják végezni a javításokat. A BKV
Három év körüli gyermekével és egy kézipoggyász méretével valószínűleg megegyező kisbiciklivel szállt fel egy anyuka a 36-os buszra. A buszvezető
A regisztrált utasok nevét, telefonszámát, e-mail címét és jelszavát is megtudhatjuk, ha egy kicsit is értünk az ilyesmihez, derül ki a Buhera blog
Közgyűlés szerdai ülésén második nekifutásra elfogadta a BKV jövő évi tarifaemelését. Február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és