Közélet

Több mint négyszáz BKV-busz romlott el csütörtökön

A járművek légrendszere fagyott le. A közlekedési társaság szabadnapos karbantartókat is behívott, hogy el tudják végezni a javításokat. A BKV hétköznap reggelente 1100 buszt indít.

Este negyed nyolcig összesen 420 BKV-busszal volt valamilyen probléma csütörtökön, a járművek egy részét csak a garázsban, többségüket azonban már a helyszínen meg tudták javítani, mondta Héri József, a BKV műszaki üzemeltetési igazgatója Délelőtt 10 óráig 243 járművel volt probléma,a legtöbb gondot a fűtés- és légrendszerek okozzák, utóbbival együtt autóműködési hibák is felléptek.

A hibákat éjszaka javítják majd ki, emiatt a közlekedési társaság több munkatársát behívták dolgozni. Egyelőre nem tudni, hogy hány olyan busz volt, amelyet csak a garázsban tudtak megszerelni. A BKV tájékoztatása szerint a járművek többségét már a helyszínen megjavították.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület tájékoztatása szerint több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg csütörtök délelőtt Budapesten. Vannak olyan vonalak, ahol négy buszból három nem közlekedik – mondta Vitézy Dávid, a szervezet szóvivője.

Hozzátette: számos vonalon a BKV nem tudja tartani az egyébként 5-9 perces járatsűrűséget, s csak félóránként járnak a buszok. A Gellért-hegyen közlekedő 27-es buszok jelentős része szintén meghibásodott; négyből három busz nem közlekedik.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a napi meghibásodások száma. A BKV autóbuszainak átlagéletkora 16 év, de vannak 24 éves buszok is a forgalomban, ezek most érték el teljesítőképességük határát – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a helyzetet mindenképpen kezelni kell, vagy a karbantartás megerősítésével, vagy flottabérléssel. Arra – mint fogalmazott – remény sincs, hogy a társaság lecserélje a járműparkot, mert erre nem kaptak pénzt sem a fővárosi önkormányzattól, sem a kormánytól.

Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI megkeresésére azt közölte, hogy csütörtök reggel az 1177 buszból 1166-ot “kiadtak” a forgalomba, a meghibásodások számáról azonban nem volt pontos információja. Annyit mondott, hogy sok busz érkezik vissza a garázsokba műszaki hibával.

(Index, Inforadio.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik