A hétfői egyeztetésen sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről. Ha nem sikerül megállapodni, januárban borulhat a menetrend.
Az érdekképviseletek és a BKV a múlt héten is tárgyaltak, de nem sikerült megállapodniuk. A VTDSZSZ (Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége) akkor újabb tárgyalási fordulót kért annak ellenére, hogy a BKV korábban azt közölte: ebben az évben már nincs lehetőség az új kollektív szerződésről (ksz) való megállapodásra.
A hétfői tárgyaláson a VTDSZSZ kompromisszumos ajánlatot tett. E szerint kivennék a ksz szövegéből azokat a pontokat, amelyekben nincs egyetértés, és azokról a bértárgyalásokkal egy időben egyeztetnének tovább. Így aláírhatnák az új szerződést és szabályozva lenne több olyan munkajogi kérdés is, amelyről a munka törvénykönyve nem rendelkezik – mondta Gulyás Attila a szakszervezet elnöke, aki hozzátette, a munkáltató a felajánlás elfogadását az osztott munkaidős foglalkoztatás lehetőségéhez kötötte, amit a szakszervezetek nem tudtak elfogadni. A többi szakszervezet a VTDSZSZ javaslatát elutasította.
Gulyás Attila hangsúlyozta: jogászaik szerint a BKV nem tudna jogszerűen átállni a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatásra, veszélybe kerülne a menetrend is, ezért nagyon fontos, hogy minél előbb megállapodjanak az új ksz-ről. Úgy tűnik, a VTDSZSZ egyedül maradt, másnak nem érdeke az új szerződés aláírása – fogalmazott.
A tárgyalások kedden délelőtt fél kilenckor folytatódnak.
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója múlt kedden jelentette be sajtótájékoztatón, hogy nem sikerült az év végén lejáró kollektív szerződés új szövegéről megállapodni az érdekképviseletekkel. Emiatt január elsejétől nem lesz a cégnél érvényes ksz, így a cég a munka törvénykönyve szerint fog működni.
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője akkor bejelentette: munkaügyi vitát kezdeményeztek, ami azt jelenti, hogy hét napon belül sztrájkba léphetnek a BKV dolgozói. Szerinte komoly működési zavarokat fog okozni a ksz hiánya és ezt az utasok is meg fogják érezni. Borulhat az egész menetrend már január elsején is, mert teljesen más szabályok lesznek érvényesek például a pihenőidőkre – tette hozzá.
(Hírszerző, MTI)