Az ukrajnai háborút illetően nem a célok, csak az eszközök tekintetében vannak nézetkülönbségek Lengyelország és Magyarország között – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Rákóczi Szövetség alelnöke pénteken a lengyelországi Wroclawban, ahol Mátyás király mellszobrát adta át a helyi múzeumnak.
A Maxar Technologies amerikai vállalat friss műholdfelvételeket hozott nyilvánosságra a Donyeck megyei Bahmutról, amelyeken egyebek mellett az látható, hogy a várost átszelő folyó feletti hidak megsemmisültek – számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál, amely több fotót is közzétett.
Egyszerre két olyan cikk is megjelent, amelyek szerint Ukrajna, illetve Ukrajnával szimpatizáló csoportok állhatnak a gázvezetékek felrobbantása mögött. Az ügy szálai messzire vezetnek, főleg, ha kiderül, hogy az ukrán vezetés nem tudott a robbantásról. Persze továbbra is csak egymással versengő elméletekről van szó.
Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka ismét a Donyeck megyei Bahmutba látogatott az elmúlt hétvégén, és azt mondta, hogy a támadó orosz erőkkel a városért vívott csaták elérték legnagyobb intenzitásukat – közölte az ukrán Katonai Médiaközpont hétfőn.