Bár 16 fok is lehet ma.
A halálos áldozatok között 14 lázadó, legalább 7 civil, nyolc kongói és egy ENSZ-katona van.
Elköltözött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, másfél hete nincs vezetékes telefon, se internet.
A kiérkező kunszentmártoni esetkocsi személyzete egy 24. terhességi hétre született, élettelen újszülöttet talált, akinek azonnal megkezdték az újraélesztését.
A megerősített rendőri felügyelet ellenére hétfőn a koszovói ellenzék ismét könnygázpalackot dobott a pristinai parlament üléstermébe.
Az államvédelmi törvény a szélsőségesség, a terrorizmus, a kémkedés és a tömegpusztító fegyverek miatti fenyegetettség esetében alkalmazható.
Arra kérte a nyitónapon megjelent mintegy 150 állam- és kormányfőt, hogy ne okozzanak csalódást a rendezvény által keltett “hatalmas remények” után.
A nyitónapon Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és a vendéglátó Francois Hollande francia államfő mellett 150 ország állam- vagy kormányfője van jelen.
Ankara “európai elkötelezettségét” sokáig éppen a muzulmán többségű lakosság vonta kétségbe-
A francia külügyminiszter után a német védelmi miniszter is felvetette, hogy akár a szíriai rezsim erői is csatlakozhatnának az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista terrorszervezet elleni szövetséghez.
A nagyjából ötezer hallgató között kitört a pánik, többen megsérültek.
A Világbank múlt héten indított útjára egy üzleti tervet, amely az afrikai kontinens klímaváltozással kapcsolatos “ellenálló képességének” növelését tűzte ki célul.
A két nagy repülőtér, a Roissy Charles-de-Gaulle és az Orly felől a város felé tartó autópályákat is teljesen lezárták.
A két tizenhét éves fiút bűnösnek találta a bíróság, harmadik társuk, az értelmi szerző tárgyalását elhalasztották.
A Budapesti Közlekedési Központ vizsgáltatja át és erősítteti meg a Gellért-hegy Duna felőli sziklafalát.
A thaiföldi hadsereg őrizetbe vett hétfőn két ellenzéki vezetőt az ország katonai kormányzatát érintő megvesztegetési botránnyal összefüggésben.