Lassan süllyedni kezdett egy indonéz komp a Batam-szigettől nem messze, a kilencven utast és a hétfős személyzetet is kimentették.
Kétszázhuszonkét bevándorlót – köztük 65 gyereket és 41 nőt – mentett ki az Égei-tengerből a török parti őrség.
Egy török humanitárius szervezet által épített pékségre mért légi csapást az északnyugat-szíriai Idlíb városban az orosz légierő.
Engedély nélkül raknak le hulladékot a Greenpeace szerint, felszólították a kormányhivatalt, tiltsa meg a Tatai Környezetvédelmi Zrt. hulladékkezelési tevékenységét.
Az elfogadott nyilatkozatnak mindenképpen győztese Magyarország és Törökország is.
A pénz a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ több osztályán maradt el.
A kémcserére október közepén került sor, Hszi Csin-ping kínai és Ma Jing-csiu elnök történelmi jelentőségű, november 7-ei találkozója előtt Szingapúrban.
Két rivális bűnbanda tagjai estek egymás torkának. Nem tudni honnan, AK-47 típusú gépkarabélyokat szereztek, és túszokat ejtettek.
Az október végéig lezárt 3388 ügyből 3292-ben az eljárást megszüntették, 69 ügyben sikerült megegyeznie a pénzügyi szolgáltatónak és az ügyfélnek.
Csak a tranzakciós illetékből 5-10 milliárd forint kerülhet az új intézkedésnek köszönhetően a költségvetésbe.
A nyáron megindított felszámolási eljárás a fizetésképtelenségi eljárás stádiumában van.
Az utóbbi időben sokat betegeskedő orosz rendező egy moszkvai kórházban hunyt el. Halálhírét helyi idő szerint hétfőn a család szóvivője erősítette meg.