Kasza Róbert arany-, Marosi Ádám pedig ezüstérmet nyert az öttusázók budapesti fedettpályás idénynyitó versenyén.
Kisorsolták az FA-kupa negyeddöntőinek párosítását. Bogdán Ádám csapata, a Bolton a Stevenage vagy a Tottenham ellen mérkőzik majd meg.
A címvédő Sidi Péter a negyedik helyen végzett a férfi puskások között vasárnap a finnországi Heinola-Vieruma:kiban zajló légfegyveres Európa-bajnokság zárószámában.
Az AC Milan 3-1-re nyert a Cesena vendégeként és visszaelőzte a Juventust a Serie A-ban.
A 78 kg-os Joó Abigél ötödik lett vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozatba tartozó düsseldorfi Grand Prix-n.
Családja és barátai körében búcsúztatták el az egy hete elhunyt Whitney Houstont. A szertartáson számos celeb tiszteletét tette.
A Sevilla hazai pályán két góllal verte az Osasunát fölött a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
Az idény végéig Otto Rehhagel lesz a német labdarúgó-bajnokságban kiesés ellen küzdő Hertha BSC vezetőedzője.
Lehet egy kabát fontosabb, mint a túlélés? Lehet, ha szimbólummá válik, és a megmaradással, az embernek maradással lesz eggyé a háború végén, a nyilas uralom alatt a fővárosban. Ám miközben utóbbi célt kergetik, az előbbi próbán – a háború túlélésén – sorra buknak el a szereplők.
A Detroit Red Wings sorozatban 22. hazai győzelmét könyvelheti el, az NHL-rekordjavításkor ezúttal a Nashville volt a vendégáldozat.
Dögös mami, cuki csemete, kell ennél több? A anyuka még világhírű művész is! Így már biztos a siker.
Mi megfejtjük a leggyakoribb álombeli jelenségek jelentéseit.
Az összes jegyet eladták a vasárnapi Győri Audi ETO KC-Larvik HK összecsapásra.
A tornász Berki Krisztián és a kick-boxos Dancsó Zoltán lett az elmúlt év sportolója a Nemzeti Sportszövetségnél (NSSZ).
Napok óta rebesgetik, lecserélik a diákigazolványokat, helyettük újat kell csináltatni, közel háromszoros áron. Utána kérdeztünk.
A MOB elnöksége pénteki ülésén úgy határozott, hogy a jövő vasárnap esedékes közgyűlésen lemond a módosított alapszabály elfogadását követően.
Az olasz labdarúgó-bajnokság most zajló szezonjában a Juventus mindössze egy tizenegyest kapott, ez a legkevesebb a mezőnyben.
Még nem tombol járvány, de megugrott az influenzás tüneteket mutató betegek száma Csongrád megyében.
Korunk legnépszerűbb énekesnője, Adele hamarosan szexuális teljesítményéről is tanúbizonyságot tesz a világnak.
Az idén az orosz Vitalij Petrov lesz a Forma-1-es Caterham istálló pilótája az olasz Jarno Trulli helyett. Az olasz 15 F-1 év után maradt csapat nélkül.
Kiss Gergely szeptemberben lesz 35 éves. Amondó, ennek ellenére felveszi a versenyt a fiatalokkal. Londonban, olimpián negyedszer.
Az almának rengeteg pozitív tulajdonsága van, összegyűjtöttük Önöknek ezeket.
Sikerrel jártak a hetek óta tartó tárgyalások egy hazai pénzügyi befektető csoporttal, hamarosan megindulhat a tartozások rendezése a Zalaegerszegnél.
Victoria Beckham annyira megörült ura látványának, hogy azonnal kezébe is vette a férfiasságát.