(FN, MTI-Eco) Az északkeleti régió Magyarország leggyorsabban fejlődő térségévé válhat a
jövőben – jelentette ki Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára. Az államtitkár szólt arról, hogy a Széchenyi-tervben szerepel a regionális repülőterek létrehozásának támogatása, így a debreceni mellett tekintettel lesznek arra, hogy a nyíregyházi légikikötő létesítése iránt jelentős igény van. Kiemelte az ipari parkok létrehozásán

2001. 04. 27. 13:44

(FN) Véget ért a Fotex rendkívül rövid, mintegy 20 perces közgyűlése, amelyen a részvényesek 50,45 százaléka volt jelen. A közgyűlés elfogadta a cég mérlegét és eredménykimutatását. A Fotex a magyar számviteli szabályok szerinti nem konszolidált nyeresége 242 millió forint, konszolidált eredménye 2,108 milliárd forint volt. A társaság – tekintettel a fejlesztési feladatokra – az idén sem fizet osztalékot. A részvényesek meghallgatták Csepi Lajos

2001. 04. 27. 13:13

(FN, MTI) A Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi befektetési bank 4,0 százalékról 4,5 százalékra emelte az idei magyar GDP-növekedésre adott becslését . A módosítást arra alapozták a bank elemzői, hogy januárban és februárban éves összehasonlításban 7,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, messze meghaladva a 2,4 százalékos elemzői várakozásokat. A bank a GDP 4,5 százalékáról 5,0 százalékra emelte az idei folyó fizetési mérleg hiá

2001. 04. 27. 13:06

(FN) A Nafta Polska tovább tárgyal mindkét érdeklődővel, a Mol Rt.-vel és a brit Rotch Energy Ltd-vel a gdanski kőolajfinomító legfeljebb 75 százalékos részvénycsomagjának eladásáról – jelentette be a vállalat szóvivője. A Nafta Polska március 26-tól tárgyal a Rafinerija Gdanska (RG), a második legnagyobb lengyelországi finomító privatizációjára jelentkezett két céggel. A tárgyalásokat a részvénytulajdonos idén június végéig szeretné lezárni. A

2001. 04. 27. 12:59

(FN) A Mafilm Rt. közgyűlése három hónapra szóló megbízással Haber Ferencet, a Mafilm Audio Kft. ügyvezető igazgatóját választotta a társaság vezérigazgatójává . A Mafilm Rt. a korábbi, határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlésén az igazgatóságba új tagként megválasztotta Haber Ferencet, valamint az ÁPV Rt. két szakemberét, Kolozsi Noémit, a vagyonkezelő jogtanácsosát és Feicht Marianna könyvszakértőt. A grémium csütörtökön tudomásul vette

2001. 04. 27. 12:56

(FN) A Xerox Magyarország Kft. üzleti eredményei a Xerox Corporation által közzétett adatokhoz hasonlóan a vártnál nagyobb növekedést mutatnak – közölte a cég. A kft. gépeladásból származó árbevétele 80 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A Xerox piaci részesedése Magyarországon a fekete-fehér nagyteljesítményű nyomtatók piacán 50 százalékos, a hasonló teljesítményű színes berendezések piacán pedig – saját közleménye szerint –

2001. 04. 27. 12:49

(FN, MTI-Eco) A tavalyi év hasonló időszakához képest 9,06 milliárd eurós stagnáló értékesítést jelentett be az idei év első negyedére a Renault SA . Autógyártó tevékenységében egyértelmű csökkenés jelentkezett a gyenge európai piacnak és korosodó modellparkjának köszönhetően. A francia autógyár 9,06 milliárd eurós eladásai nagyjából azonosak a tavalyi első három hónap 9,05 milliárd eurós adatával. A cég autógyártási szektorának bevétele – amely

2001. 04. 27. 12:41

(FN, MTI-Eco) Az ÖMV osztrák kőolaj- és gázipari konszern felügyelőbizottsága csütörtökön döntött a gáz üzemág „kiszervezésérõl” , azaz önálló, száz százalékos leányvállalat formájában történő további működtetéséről. Az újonnan alakítandó társaságba a gázszállítás, a gáztárolás és a kereskedelem kerül, a kitermelés az anyavállalatnál marad. A mintegy 200 dolgozó minden jog és kötelezettség megőrzésével kerül át az új céghez. A gázüzemágról

2001. 04. 27. 12:35

(FN, MTI-Eco) Hat éve folyó tárgyalások lezárásaként a Litván parlament ratifikálta az ország Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet , amely megnyitotta a balti állam előtt a taggá váláshoz vezető utat. Litvánia, amely két másik balti államot – Észtországot és Lettországot – követve csatlakozik a szervezethez, 30 nappal azt követően válik WTO-taggá, hogy az ország hivatalos értesítést küld a csatlakozási jegy

2001. 04. 27. 12:22

(FN, MTI-Eco) A csütörtöki drágulás után pénteken kissé megpihenni látszott a kőolaj ára a szabadpiacon profitkivétel közben. Közép-Európai idő szerint péntek reggel hordónként 28,41 dollár volt – a csütörtök reggeli 27,50 dollár helyett – a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate olajfajta júniusi szállításra a NYMEX folytatódó szingapúri elektronikus jegyzésében. Ez 3 centtel olcsóbb a csütörtöki New York-i zárónál. Az európai szabad

2001. 04. 27. 12:17

(FN, MTI-Eco) A dél-pesti szennyvíztisztító telep a most befejeződött rekonstrukció eredményeként a legszigorúbb hazai és európai uniós környezetvédelmi előírásoknak is megfelel ő tisztított szennyvizet bocsát ezután az üdülőövezetnek számító Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágba. A korábbi 80 ezer helyett naponta 120 ezer köbméter szennyvíz mechanikus és biológiai tisztítására képes a 6,3 milliárd forintból három év alatt megújult tisztítómű. A költsé

2001. 04. 27. 12:12

(FN, MTI-Eco) A Hitelgarancia Rt. az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően nem fizet osztalékot . Tavalyi 2,47 milliárd forintos mérleg szerinti eredményével a saját tőkéjét növeli 17 milliárd forintra. A társaság mérlegfőösszege egy év alatt 3 milliárd forinttal 23,3 milliárd forintra nőtt. Egy évvel korábban a mérleg szerinti nyereség 2,7 milliárd forint volt, a saját tőke pedig 14,5 milliárd forintot tett ki. A Hitelgarancia Rt. vezetése

2001. 04. 27. 12:07

(FN, MTI-Eco) A Gazprom kisrészvényesei aggódnak, hogy nem tudják majd ellenőrizni a
vállalat magyarországi exportjából származó bevételeket, miután az orosz gázipari óriás 51-ről 25,5 százalékra csökkentette részesedését a magyar Általános Értékforgalmi Bankban (ÁÉB). A Gazprom évente 7-9 milliárd köbméter földgázt ad el Magyarországon. Nyugtalanítja a kisrészvényeseket az is, hogy a részvényeladás időpontjáról nincsenek információk, pedig a G

2001. 04. 27. 12:01

(FN, MTI-Eco) A Mol Rt. gázüzletága nem biztosít olyan növekedési lehetőségeket, mint amit az olaj és vegyipar területén el tud érni a cég – mondta Hernádi Zsolt, a Mol Rt. igazgatóságának elnöke a társaság éves rendes közgyűlésén pénteken. Az elnök beszámolójából kiderült, hogy a Mol korábbi célkitűzése, amely szerint integrált energetikai vállalatot hoznak létre a régióban, komoly akadályokba ütközött. Az elnök meglátása szerint ugyanis a gázü

2001. 04. 27. 11:57

(FN, MTI-Eco) Az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. pénteki közgyűlése 7,5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött , miután elfogadta a 12 milliárd forintos konszolidált adózás előtti eredményről számot adó 2000. évi mérleget. A biztosítótársaság 2000-ben 58,9 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, szemben az 1999. évi 48,4 milliárd forinttal. A cég az elmúlt időszakban radikálisan, nominál értéken 20-25 százalékkal csökkentette költsége

2001. 04. 27. 11:51

(FN, MTI-Eco) A BorsodChem pénteki közgyűlésén törölték az alapszabályból azt a kitételt, hogy egy részvényes csak a szavazatok 25 százalékával szavazhat függetlenül
attól, hogy a részvények hány százalékát birtokolja. A határozatot a jelenlévő részvényesek 76 és fél százaléka támogatta. Ezzel a határozattal gyakorlatilag megkönnyítették a BorsodChem felvásárlását. Az igazgatóság a lépést azzal indokolta, hogy egy részvényes sem fog nyilvános

2001. 04. 27. 11:48

(FN) A munkanélküliek száma 2001 első negyedévében 246 ezer volt, 28 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) . A KSH lakossági munkaerő-felmérése alapján számított
munkanélküliségi ráta az első negyedévben 6 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb a bázisénál. Az Európai Unió országaiban az időszak középső hónapját jelentő februárban a munkanélküliségi ráta 8,2 százalék volt. A hivata

2001. 04. 27. 11:41

(FN) Három új miniplaza építését kezdi meg hamarosan Szolnokon, Zalaegerszegen és Szombathelyen a Plaza Centers cég . A bevásárlóközpontok még az idén, várhatóan decemberben megnyitják kapuikat. A cég jelenleg tíz bevásárló- és szórakoztató centrumot üzemeltet az országban. A Plaza Centers a régióban a következő négy évben 60 plaza építését tervezi, a beruházási program végeztével a teljes hálózat értéke eléri a 2,5 milliárd dollárt. A Plaza Cent

2001. 04. 27. 11:37

(FN) Olaszországban gyorsult az infláció áprilisban . 2001 negyedik hónapjában 0,4 százalékos, éves szinten pedig 3,1 százalékos volt az infláció – az előzetes adatok szerint. Márciusban még csak 0,1 százalékos havi és 2,8 százalékos évi inflációról szóltak az adatok.

2001. 04. 27. 11:15

(FN) A Compaq Computer Corp. szolgáltatási üzletágának megerősítése céljából 266 millió dollárért megveszi az internetes tanácsadással foglalkozó, 1991-ben alapított Proxicom-ot , melynek az elmúlt évben a tavaly nyáron elért 57,25 dolláros csúcsról négy dollár körülire esett részvényárfolyama. A világ második legnagyobb PC-gyártója részvényenként 5,75 dollárt ad készpénzben a Proxicomért és az idei évben nullszaldósra, 2002-ben pedig már nyeresé

2001. 04. 27. 11:11

(FN) Lemondani készül a japán jegybank (BoJ) kormányzója , Hajami Maszaru – jelentette az NHK. A japán médiában már korábban megjelentek olyan értesülések, hogy a kormányzó távozik, ha az új miniszterelnök, Koidzumi Dzsunicsiro elfogadja lemondását, amelyet egyes lapok szerint a gazdasági hetek hétvégi értekezlete után nyújt majd be.

2001. 04. 27. 11:02

(FN) A BorsodChem-közgyűlés napirendje szerint új igazgatósági tagot kell választani a tisztségéről április 23-i hatállyal lemondó Bakos-Blumenthal Péter helyére. A közgyűlés várhatóan növeli Kovács F. László vezérigazgató hatáskörét, miután az igazgatótanács javaslata értelmében egy alapszabály módosítás lehetővé tenné, hogy a vezérigazgató saját hatáskörében, bármiféle ellenjegyzés nélkül jegyezhesse a céget.

2001. 04. 27. 10:50

(FN) A BorsodChem Rt. igazgatósága részvényenként 150 forintos osztalék kifizetését javasolja a 2000. üzleti év után – derül ki a pénteki éves rendes közgyűlésre benyújtott napirendi javaslatokból. A BorsodChem Rt. a tavalyi évben 170 forintot fizetett ki osztalékként. A Danubius Rt. közgyűlésén várhatóan hamarosan elfogadják a mérleget, amely nem konszolidált adatok szerint 3,153 milliárd forint, a konszolidált adatok alapján pedig 4,033 milliá

2001. 04. 27. 10:46

(FN) A távközlési berendezéseket gyártó francia Alcatel és a részben hasonló profilú amerikai Lucent Technologies teljes fúzió lehetőségéről tárgyal a The Wall Street Journal szerint. Az újság szerint kicsi az esély arra, hogy létrejön az egyesülés az egyaránt 40-40 milliárd eurós piaci kapitalizációjú cég között. Az értesülést egyik érintett cég sem kívánta kommentálni. Az Alcatel csütörtökön bejelentette, hogy ajánlatot tett a Lucent száloptik

2001. 04. 27. 10:38
Olvasói sztorik