A Fidesz ügyvezető elnöke is 5 millió munkahellyel kampányol. A választási ellenfelekről pikírten beszélt.
Icónál csak a szülés után derült, ki, hogy daganata van. Akkor, amikor már menthetetlen volt a méhe. Emesénél is későn diagnosztizálták a rákot. Ő egy félreértés miatt veszítette el a méhét. Éva hiába ment specialistához, komplikációk adódtak. Három megrázó vallomás nőktől, akiknek “aláírták a halálos ítéletét”.
Balázs gödör nélkül is tudta, hogy meghal, ha így folytatja. Hetedikesen volt először részeg. 31 éves korára az egész élete összeomlott.
Kit zavar 30 ezer hajléktalan, 670 ezer kivándorló, a megszállási emlékmű, a nyughatatlan nyugdíjas, a kétdiplomás közmunkás? Társadalomkritika a színpadon hétköznapi emberekkel.
Reggeli kávé helyett 10 percig pörög. Márta azon kevesek egyike, aki Magyarországon tudja, mi az a szufi tánc, sőt, gyakorolja is. Akár három órán át.
Az ilyen és ehhez hasonló jelzőket használó támadóknál a legtöbb esetben elmarad a megfelelő felelősségre vonás.Közösség tagja elleni erőszak helyett garázdaság, zaklatás címén indít eljárást a rendőrség. Ennek következménye pedig az, hogy a tetteseket nem tartja vissza a büntetés hasonló támadásoktól.
Ezt mondja a kisfiú édesapja, mert az OEP formai hiba miatt nem támogatta gyermeke külföldi műtétjét. A hivatal szerint nem volt sürgős az operáció.
A vak nő egy 26 négyzetméteres lakásban él kétéves kisfiával, akit egyedül nevel. Emellett dolgozik és azt tervezi, hogy még tanulni is fog. Videóriport.
Önimádatot, önámítást, önértékelési zavart is megmutatnak a posztok. Ha valaki rabbá válik, nem a közösségi oldal a hibás, az csak megmutatja, valami baj van a lélekkel.
Szomjazás napokig és fürdés egy bögre vízzel. Úszott már cápák között és menekült varánuszok elől. Megtanulta, hogy lehet élni áram és óra nélkül is. Bár sokszor próbára tette a magány, egy percét sem bánja kalandos útjainak.
Transzba esett fétispapnő, vízen úszó falu és misztikus szent helyek. Ildikó olyan helyekre viszi a turistákat, ahova alig jutnak el fehérek. A látogató különleges élményt, a vendéglátó pedig munkát, adományt kap.
Olvasók gyűjtöttek vért a félrekezelt siófoki kislánynak.
Nincs? Pedig kellene. És azt tudja, hogy számítógép előtt csak napi hat órát ülhetne? De azt sem akármilyen széken, és nem is akárhogy. Megmutatjuk, mi lenne az ideális megoldás.
Több tucat csellengőt, bajba jutott fiatalt vezetett haza Vivien. Három éve keres eltűnt gyerekeket, egész életében ezzel akar foglalkozni.
Volt idő, amikor minden fővárosira jutott egy csöppet sem népszerű rágcsáló: most ugyan megközelítőleg sincs annyi, de több, mint az elmúlt években. A fő bűnös az időjárás, na meg a szemét.
12 évesen azt mondták neki, készüljön, nincs sok hátra. Tíz évvel később egy ápolónő sírt mellette, mert úgy látta, a csornai lány nem fogja túlélni.
Egy zuglói társasházi garázsba költözött beteg fiával és idős édesanyjával Mira.
Reménytelennek tűnik Mirellának, hogy lakást találjon Budapesten vagy környékén.