Az alábbiakban négy-négy közpolitikai javaslatot fogalmaztunk meg. Mindegyik mellett található néhány az adott politikával kapcsolatos állítás. Válassza ki az igaz állításokat!
Pontozás:
Minden helyesen megjelölt állítás: 1 pont
Minden helytelenül megjelölt állítás: – 2 pont.
Összes elérhető pont: 15
A csoport
Egy ország kormánya elhatározza, hogy a felsőoktatásban tanulóktól tandíjat fog szedni. (Természetesen az eddig is alkalmazott felvételi megmarad.)
a.) Mivel az egyetemi hallgatók életük során átlagosan magasabb jövedelemre tesznek szert, mint a felsőoktatásból kimaradók, ezért a fizetőképesség elve alapján is érvelhetünk az új rendszer mellett.
b.) A hitelpiac ezen szegmensénél is fellép a káros szelekció problémája: a diákok elhelyezkedési esélyeiket, terveiket, ezzel a kockázatot jobban ismerik, mint a hitelezők. Ezért az átlagos kockázatra kialakított feltételek mellett a jó kockázatúak vélhetően a rendszeren kívül maradnak.
c.) Tegyük fel, hogy a kormányzat a kockázat kezelésére a társadalombiztosításhoz hasonló rendszert fejleszt ki: egyéni hiteltörlesztés helyett minden hitelfelvevő fizetéséből meghatározott (egységes) ideig, meghatározott (egységes) arányt vonnak el, és ebből finanszírozzák a törlesztendő hiteleket. Ez a rendszer segít ugyan a banki kockázatot mérsékelni, de ez a megoldás sem segít a káros szelekció problémáján, mivel a jó kockázatúak továbbra sem lépnek be a rendszerbe.
A kormányzat elhatározza, hogy megváltoztatják a jelenleg érvényes szabadalmi szabályozást. Jelenleg a szabadalom, meghatározott ideig védettséget élvez, ami azt jelenti, hogy csak a kifejlesztő hozzájárulásával – a megfelelő díj megfizetése esetén – használhatja más. Ugyanakkor a szabadalmaztatott eljárást nyilvánosságra kell hozni, hogy az információ mindenki számára hozzáférhető legyen. A reform abból áll, hogy ezentúl az eddig szabadalom által védett újításokat (i) az állam vásárolja fel, és (ii) ingyenesen hozzáférhetővé teszi a vetélytársak számára is.
d.) Ugyan a szabadalom az új rendszerben közjószággá vált, mégsem kell tartani a potyázás tömeges megjelenésétől (szélsőséges esetben a fogolydilemma miatt a kutatás-fejlesztés visszaesésétől), mivel a kormányzat a felvásárlással ösztönzi ezt.
e.) A korábbi szabadalmi szabályozás mellett sem torzult a verseny, hiszen a tulajdonosnak (kifejlesztőnek) a versenytársai továbbra sem tiltották ki a piacról.
f.) Az új mechanizmus jelentősen csökkenti a tranzakciós költséget, vagyis a piaci csere, a (szabadalom felhasználását szabályozó) szerződés megkötése érdekében felhasznált erőforrásokat.
g.) A tranzakciós költségek helyébe a kormányzati adminisztrációs költségek lépnek. A kormányzatnak korábbinál nagyobb bürokráciát kell kiépítenie a felvásárlásra felajánlott szabadalmak értékelése, az árajánlat kidolgozása érdekében.
h.) Amennyiben az új megoldás esetén kifizetendő felvásárlási ár pontosan megfelel a korábban a piacon elérhető járadéknak, akkor ez a rendszer átcsoportosítja a költségeket. Míg korábban a szabadalmaztató bevételét az adott termék fogyasztói, illetve a versenytársak finanszírozták, úgy most – attól függően, hogy milyen bevételből fedezi a kormányzat ezen kiadásokat – az adófizetők.
A kormányzat elhatározza, hogy a környezetszennyezés csökkentése érdekében a hőerőművekre környezetvédelmi adót vet ki.
j.) Amennyiben a kivetett adó összege olyan, hogy az egyéni határköltséget a társadalmi határköltség szintjére emeli, akkor a szennyezés szintje (ha egyéb piaci kudarc nem jelentkezik) optimálisra csökken.
k.) Amennyiben az adó összege meg is haladja az externália szintjét, de az összes potenciális állami bevételi alternatíva közül az energiapiac reagál a legkevésbé az adóemelésre (itt csökken a legkevésbé a forgalom), akkor a Ramsey-szabály szerint érdemes az externális hatást meghaladó adót is érvényesíteni. (Igaz ez esetben nem csak a hőerőművekben előállított energiára, hanem minden energiaforrásra.)
l.) Amennyiben az energiafogyasztás és a szabadidő „helyettesítő termékek”, akkor az externália szintjét meghaladó adót is érdemes érvényesíteni a Corlett-Hague szabály szerint. (Igaz ez esetben nem csak a hőerőművekben előállított energiára, hanem minden energiaforrásra.)
m.) Amennyiben a hőerőművekben előállított energiának közeli helyettesítői érhetőek el a piacon (pl. vízierőművekben, vagy atomerőművekben előállított energia), amelyeket nem terhel környezeti adó, akkor ezek jelenléte rugalmasabbá teszi a hőerőművekkel szembeni keresletet.
n.) Minél rugalmatlanabb a hőerőművekből származó energia iránti kereslet, annál inkább képes az erőmű az adót előrefelé (a fogyasztóra) hárítani.
o.) Az nem befolyásolja az adó optimális adó nagyságát, ha az erőmű megegyezhet a szennyezést elszenvedőkkel (a környéken lakókkal) valamilyen kompenzációban – ha csak részlegesben is.
A kormányzat elhatározza, hogy bevezeti az általános forgalmi adót. Mivel a költségvetés ebből komoly bevételhez jut, valamint a lakosság túladóztatásának elkerülése érdekében egyidejűleg megszüntetik a személyi jövedelemadóban korábban alkalmazott többkulcsos rendszert. Ezután – megtartva a korábban is meglévő adómentes jövedelmet minden jövedelem egységes kulccsal adózik.
p.) Amennyiben az új forgalmi adót több kulccsal vetik ki, akkor ez módosítja a fogyasztási cikkek egymáshoz viszonyított árarányát, és ezzel az általános forgalmi adó is torzítja allokációt.
q.) Az új személyi jövedelemadó, mivel megszünteti a magasabb jövedelem magasabb határadóját már nem tekinthető progresszívnek.
r.) Az általános forgalmi adó – szemben a jövedelemadóval – nem hat ellenösztönzően a munkavállalásra.
s.) A fogyasztási adó, szemben a jövedelemadóval, nem adóztatja a jövedelem megtakarított részét. Így az új rendszer erőteljesebben ösztönöz a megtakarításra.
t.) Mivel a személyi jövedelemadó-rendszer átalakításával a magasabb jövedelműek adója csökkent, ha a megtakarítási hányad a magasabb jövedelmek esetén magasabb, ezért az átalakítás kevésbé progresszívvá teszi az adórendszert.
u.) Amennyiben a kormány szociális okokból támogatni akarja valamely társadalmi csoportot, akkor ezt hatékonyabban megteheti a személyi jövedelemadó-rendszeren belül. A forgalmi adóban ugyan alkalmazhat alacsonyabb adókulcsot a tipikusan általuk fogyasztott termékekre, de ez esetben az adókiadás nagyobb része szivárog el a célcsoporton kívülre, mint a jövelemadózás esetén, mert ott a speciális jellemzőkkel rendelkező polgároknak közvetlenül adhatnak kedvezményt.
B csoport
Egy ország kormánya elhatározza, hogy a felsőoktatásban tanulóktól tandíjat fog szedni. (Természetesen az eddig is alkalmazott felvételi megmarad.)
a.) Mivel a felsőoktatásban részesülők átlagosan a magasabb jövedelmi csoportokból kerülnek ki, így az felsősoktatási költségeket gyakorlatilag azoktól vállalja át az állam, akik amúgy is jobb helyzetben vannak. Azonban ennek elosztási hatása nem egyértelmű, mert a felsőoktatásban részesülők családjai, illetve életük későbbi részében a felsőoktatásban jelenleg résztvevők is magasabb adót fizetnek.
b.) Mivel az oktatás, így a felsőoktatás is pozitív externália így nem szabad érte díjat szedni, hiszen ezzel a keresletet (és ezzel a mennyiségét) bizonyosan csökkentjük.
c.) Mivel az új rendszer segít megszüntetni a felsőoktatás esetleges fölösleges kapacitásait, vagyis azokat a képzéseket, amelyekre a hallgatók ezután azért nem jelentkeznek, mert az egyéni hasznuk nem éri el a tandíj mértékét, így ezzel pedig bizonyosan a közelítünk a hatékony allokáció felé.
A kormányzat elhatározza, hogy megváltoztatják a jelenleg érvényes szabadalmi szabályozást. Jelenleg a szabadalom, meghatározott ideig védettséget élvez, ami azt jelenti, hogy csak a kifejlesztő hozzájárulásával – a megfelelő díj megfizetése esetén – használhatja más. Ugyanakkor a szabadalmaztatott eljárást nyilvánosságra kell hozni, hogy az információ mindenki számára hozzáférhető legyen. A reform abból áll, hogy ezentúl az eddig szabadalom által védett újításokat (i) az állam vásárolja fel, és (ii) ingyenesen hozzáférhetővé teszi a vetélytársak számára is.
d.) Az új megoldás a korábban klubjószágnak tekinthető szabadalmat egy szabad hozzáférésű közjószággá teszi.
e.) Mivel a szabadalom közjószággá vált, így bizonyos, hogy megjelenik a potyautazás problémája, amely végül a fogolydilemmaként ismert szituációhoz vezet: ha mások is hozzáférhetnek az adott cég által kifejlesztett szabadalomhoz, akkor az országban visszaesik a kutatás-fejlesztési aktivitás.
f.) A korábbi szabadalmi szabályozás mellett a tulajdonos (kifejlesztő) ideiglenes monopóliumot élvezett. A határköltségét meghaladó bevétel, a járadék ösztönözte eddig a fejlesztésre.
g.) A fejlesztő piaci pozíciója ezután megtámadhatóvá válik. Ez – amennyiben a piac normálisan működik – alacsonyabb fogyasztói árakhoz vezet.
h.) Az új mechanizmus jelentősen csökkenti (megszünteti) a korábbi szabadalmi jogok kikényszerítésére fordított költségeket.
j.) Amennyiben a felvásárlási ár nem elég magas, akkor a szabadalom kifejlesztője érdekelt lehet abban, hogy a járadékot más módon biztosítása. Például üzleti titokként kezeli, amely esetben – szemben a korábbi szabályozással – nem csak az alkalmazást, hanem még az információt is korlátozza. Ennyiben a gazdaság rosszabb helyzetbe kerül. (Különösen, ha a versenytársak, például üzleti kémkedéssel, vagy a termékek vizsgáltával próbálják az új eljárást felfedezni, és erre használják erőforrásaikat.)
A kormányzat elhatározza, hogy a környezetszennyezés csökkentése érdekében a hőerőművekre környezetvédelmi adót vet ki.
k.) Amennyiben a kivetett adó összege olyan, hogy az egyéni határköltséget a társadalmi határköltség szintjére emeli, akkor két egyébként hasonló erőmű közül az fogja jobban csökkenteni a szennyezését, amelyik ezt olcsóbban meg tudja tenni.
l.) Amennyiben az adó összege meg is haladja az externália szintjét, de az összes potenciális állami bevételi alternatíva közül az energiapiac reagál a leginkább az adóemelésre (itt csökken a legjobban a forgalom), akkor a Ramsey-szabály szerint érdemes az externális hatást meghaladó adót is érvényesíteni. (Igaz ez esetben nem csak a hőerőművekben előállított energiára, hanem minden energiaforrásra.)
m.) Amennyiben az energiafogyasztás és a szabadidő „kiegészítő termékek”, akkor az externália szintjét meghaladó adót is érdemes érvényesíteni a Corlett-Hague szabály szerint. (Igaz ez esetben nem csak a hőerőművekben előállított energiára, hanem minden energiaforrásra.)
n.) Különösen alternatív energiaforrások híján, várható, hogy a hőerőművek az adózás helyett inkább a szabályozás érdekében fognak lobbizni: azért, hogy a kormányzat a kibocsátás szintjét szabályozza, és ne adót vessen ki rájuk. Míg ugyanis adózás esetén a forgalom korlátozásából fakadó többletbevétel a kormányzathoz kerül, ez esetben járadékként náluk marad.
o.) Az optimálisan kivetett környezetvédelmi adó nem lehetne azonos (pl. azonos összeg kWh-ként) minden hőrerőmű esetén függetlenül a szennyezés mértékétől, a termelési szinttől, a földrajzi elhelyezkedéstől, stb.
p.) Az optimális adó nagyságát befolyásolja (csökkenti), ha van esély arra, hogy az erőmű megegyezhet a szennyezést elszenvedőkkel (a környéken lakókkal) valamilyen kompenzációban – ha csak részlegesben is.
A kormányzat elhatározza, hogy bevezeti az általános forgalmi adót. Mivel a költségvetés ebből komoly bevételhez jut, valamint a lakosság túladóztatásának elkerülése érdekében egyidejűleg megszüntetik a személyi jövedelemadóban korábban alkalmazott többkulcsos rendszert. Ezután – megtartva a korábban is meglévő adómentes jövedelmet minden jövedelem egységes kulccsal adózik.
q.) A jövedelemadó határkulcsának csökkentése – különösen a magasabb jövedelmek esetében – vélhetően növeli a munkakínálatot. Feltéve, hogy a magasabb jövedelműek esetében a helyettesítési hatás erősebb, mint a jövedelmi.
r.) Amennyiben az új forgalmi adót egységes kulccsal vetik ki, akkor ez nem módosítja a fogyasztási cikkek egymáshoz viszonyított árarányát, és ezzel csak minimális mértékben torzítja az allokációt.
s.) Amennyiben a rendszer progresszívabbá tétele a cél, akkor szerencsésebb, ha a személyi jövedelemadó rendszerből „kiveszik” az adómentes jövedelem intézményét, és helyette minden adózó számára egységes összeget tesznek az adóból leírhatóvá.
t.) Egy húsz százalékos egységes kulccsal kivetett általános forgalmi adó rövid távon ugyanannyival módosítja a szabadidő lehetőségköltségét, mint egy egységesen 20%-kal minden jövedelemre kivetett személyi jövedelemadó. Ezért a munkavállalásra ugyanolyan ellenösztönző hatást fejt ki.
u.) A forgalmi adó a jövedelemadónál alkalmasabb a szabadidő adóztatására, de csak akkor, ha eltérő adókulcsot alkalmaznak a különböző termékekre. Ezen cél elérése érdekében, magasabb adókulcsot kellene alkalmazni a szabadidő kiegészítő, míg alacsonyabbat a szabadidő helyettesítő termékeire.
C csoport
Egy ország elhatározza, hogy megszünteti az önkormányzatok korábbi segélyezési jogkörét. Ezentúl a központi kormány állapítja meg a segélyezés kritériumait (mindenekelőtt a szükséges jövedelemhatárt) és a segély összegét is. Ezek egységesek lesznek az egész országban. A finanszírozás is a központi költségvetésből történik.
a.) A döntés segít a redisztribúciós célok megvalósításában. A legtöbb önkormányzat ugyanis, az adóverseny miatt abban érdekelt, hogy a segélyezési politikáját minél kisebbre szabja. A segélyezés ugyanis – különösen viszonylag alacsony költségű mobilitás esetén – odavonzhatja más települések azon lakóit, akik a segélyre az adott településen már jogosultak lesznek. Másrészt a rendszer finanszírozása miatt magasabb helyi adóbevételre, vagy olyan szolgáltatások színvonalának csökkentésére is szükség lehet, amely a jobbmódú polgárokat, cégeket riasztja el a településtől.
b.) Az új központosított rendszer nem képes reagálni az egyes térségek, települések eltérő munkaerőpiaci viszonyaira. A központilag megszabott segélyösszeg, és jövedelmi szint komoly ellenösztönző hatással jár, azokon a területeken, ahol alacsonyabbak a munkabérek.
A sorkatonaság megszüntetése mellett dönt egy ország kormánya. Azokra azonban, akik nem vonulnak be katonának „honvédelmi adót” tervez kivetni.
c.) A sorkatonaság esetén a kormányzat ingyenesen szerez a honvédelemhez munkaerőt. Ez egyben azt is jelenti, hogy – más munkaadóktól eltérően – nem kell szembesülnie az „alkalmazottak” máshol elérhető bérével (lehetőség-költséggel). Ez nem hatékony allokációhoz vezethet, honvédelemre irracionálisan sok erőforrást von(hat)nak el a gazdaság többi részétől.
d.) A kötelező katonai szolgálat többek között aszerint jelent több vagy kevesebb költséget a besorozottaknak, hogy mekkora fizetésről kénytelenek lemondani. Amennyiben a szolgálatot adóként fogjuk fel, akkor ez az adó még nem biztos, hogy progresszív. (Sőt valószínűleg nem az.)
e.) Az önkéntes katonaság vélhetően kontraszelektált állományból tevődik majd össze, hiszen a magasabb jövedelemtermelő képességgel rendelkezők valószínűleg nem vállalják majd a munkát a katonáskodásért ajánlott fizetésért. Ez azt jelenti, hogy a honvédelem elveszíti a legmagasabb státuszú állampolgárok tudását. (Feltéve, hogy korábban nem sikerült ennek a rétegnek teljes mértékben elkerülnie a „természetben fizetett adót”.)
f.) A kormányzat haszonelvű adót akar kivetni és ezért a sorkatonaság helyett az (adott időszak alatt) megkeresett jövedelemre vet ki arányos adót. Ezzel az eljárással csak akkor sikerülne pontosan a haszon arányában beszedni az adót, ha a jövedelem határhaszna állandó és a minden adófizetőnél egyenlő lenne.
g.) A kormányzat egy kulcsos adót vezet be, de a jövedelem meghatározott részét mentesíti az adó alól. Ez az adó nem progresszív.
h.) Amennyiben a kormányzat a sorkatonaság helyett (az adott időszak alatt) megkeresett jövedelemre vet ki arányos adót vet ki, akkor ennek terheit a munkavállaló – vagyis a katonaságot elkerülő polgár – viseli.
A kormány meg kívánja erősíteni a helyi adók rendszerét. Két alternatíva közül választhat: (i) a helyi jövedelemadó és (ii) az ingatlanadó. Végül az ingatlanadó mellett dönt
j.) A hatékony adóztatás azt követelné meg, hogy az adó semleges legyen: ne (vagy csak minimális mértékben) befolyásolja a gazdasági döntéseket. Minden adó torzítja az erőforrások, az árúk és a szolgáltatások árát, tehát – ceteris paribus – azt az adót kell választani, ahol ez a hatás kisebb, vélhetően a kettő közül az ingatlanadó ez.
k.) A méltányosság azt követelné meg, hogy az adózókat horizontális és vertikális értelemben is egyenlően kezelje az adórendszer. Horizontális egyenlőségről akkor beszélünk, ha az azonos gazdasági helyzetben lévő adófizetők egyenlő adót fizetnek.
l.) Amennyiben sikerül megvalósítani a fizetőképesség elve szerinti adózást, akkor ezzel teljesülne a vertikális egyenlőség elve is.
m.) A helyi adóztatás esetén szembe kell nézni az adóalapért folytatott versennyel is. Ha az adót mobil adóbázisra vetik ki, akkor az adózók érdekeltek lesznek abban, hogy olyan helyre telepítsék a tevékenységüket, illetve olyan helyre vigyék az adóalapot, ahol alacsony az adókulcs. Ugyanakkor ez egy nulla-összegű játék, mivel az összes adóbázis nem nő, csak a magas adókulcsú területek felől az alacsony adójú területek felé vándorol. A folyamat túl alacsony helyi adókulcsokat és – éppen ezért – irracionálisan alacsony színvonalú közszolgáltatásokat eredményezhet.
n.) Az ingatlanadó esetén is fellép az adóverseny, mivel az adóalapot képező ingatlanba fektetendő tőke hosszabb távon oda vándorol, ahol alacsonyabb adót kell utána fizetni.
o.) Ügyelni kell arra is, hogy az adó ne legyen exportálható. Exportálható adóteher esetén az adót azok fizetik meg, akiknek nincs helyben szavazati joguk. Ezáltal az adózók kevesebb információt kapnak a szolgáltatások költségeiről, alacsonyabb költségeket érzékelnek.
p.) Az ingatlanadót nem lehet áthárítani, mivel az adóalap (az ingatlanok) kínálata szinte teljesen rugalmatlan.
Egy önkormányzat úgy dönt, hogy a szükséges szennyvízhálózat-fejlesztés érdekében koncesszióba adja a helyi vízhálózatot. (A vízszolgáltatásért már korábban is a fogyasztás arányában – pl. fogyasztásmérés alapján – kellett díjat fizetni.)
q.) A koncesszió esetén a működtetés, a beruházás és a kereskedelmi kockázat kerül át a magánvállalathoz meghatározott időszakra, míg a vagyon továbbra is állami (önkormányzati) tulajdonban marad.
r.) Tegyük fel, hogy a koncesszió legfontosabb alternatívája a költségvetési finanszírozás. A két rendszer között az egyik fő különbség az, hogy ki finanszírozza a beruházás terhének finanszírozása. A koncesszióba adás esetén a fejlesztés költsége beépül az árba (különben a magáncég nem vállalkozna a beruházásra), vagyis a végső finanszírozók a közszolgáltatás fogyasztói, míg költségvetési finanszírozás esetén – feltéve, hogy annak „kitermelését” nem várják el a közszolgáltató vállalattól – ezt a költséget nem csak a fogyasztókra terhelik, hanem minden a helyi költségvetésbe befizető aktorra: például a helyi adófizetőkre.
s.) Mivel a hálózatos vízszolgáltatásnak nincs közeli helyettesítője (a magánkézben lévő fúrt kutakat és a kocsival szállított vizet nem számítva), így a magáncég a koncesszió időszakára statisztikai értelemben monopolpozícióba jut.
t.) Amennyiben az önkormányzat a koncessziós jogot versenyeztetés, pályáztatás alapján ítélné oda, és bizonyos lehetne abban, hogy sikerül kiszűrnie a „fals versenystratégiákat” (például a győzelem átka), akkor bizonyosan a leghatékonyabb szolgáltatót választaná ki, tehát nem lenne szüksége arra, hogy az árat a későbbiekben szabályozza.
u.) Az árképzésnél az árhatóság nem engedhet a koncessziós időszak hosszával megegyező lejáratú biztos befektetések kamatánál magasabb profitot érvényesíteni, hiszen a szolgáltató számára erre az időszakra monopolpozíciót, vagyis biztos piacot biztosított.
D csoport
Egy ország elhatározza, hogy megszünteti az önkormányzatok korábbi segélyezési jogkörét. Ezentúl a központi kormány állapítja meg a segélyezés kritériumait (mindenekelőtt a szükséges jövedelemhatárt) és a segély összegét is. Ezek egységesek lesznek az egész országban. A finanszírozás is a központi költségvetésből történik.
a.) Amennyiben a horizontális egyenlőség kritériumai közé soroljuk azt is, hogy a kormányzati rendszer (beleértve az önkormányzati rendszert is) ne tegyen különbséget az egyes polgárok között lakóhelyük szerint, akkor az új rendszer közelít a horizontális egyenlőség felé, hiszen korábban a gazdagabb településeken lakók, ugyanazért az adóért magasabb szolgáltatást (például több segélyt) kaphattak.
b.) Amennyiben a mobilitás korlátozott és megjelenik a jövedelmi externália, akkor a helyi segélyezés is helyi közjószágnak tekinthető. Az új rendszer megszünteti azt az esélyt, hogy az önkormányzatok a helyi közjószágot a helyi igényeknek megfelelő mennyiségben állítsák elő.
A sorkatonaság megszüntetése mellett dönt egy ország kormánya. Azokra azonban, akik nem vonulnak be katonának „honvédelmi adót” tervez kivetni.
c.) A sorkatonaság esetén a kormányzat ingyenesen szerez a honvédelemhez munkaerőt. Ez egyben azt is jelenti, hogy – más munkaadóktól eltérően – nem kell szembesülnie az „alkalmazottak” máshol elérhető bérével (lehetőség-költségével). Ez nem hatékony allokációhoz vezethet, mivel az allokáció azt követelné, hogy a magasabb jövedelemtermelő képességű csoportokat rövidebb időre vonják el a munkájuktól, mint az alacsonyabb jövedelemtermelő képességgel rendelkezőket.
d.) A kötelező katonai szolgálat többek között aszerint jelent több vagy kevesebb költséget a besorozottaknak, hogy mekkora fizetésről kénytelenek lemondani. Amennyiben a szolgálatot adóként fogjuk fel, akkor ez az adó progresszív.
e.) A kormányzat haszonelvű adót akar kivetni és ezért a sorkatonaság helyett az (adott időszak alatt) megkeresett jövedelemre vet ki arányos adót. Amennyiben a jövedelem határhaszna nem állandó és nem azonos minden adófizetőnél, akkor ez az adó nem felel meg teljes mértékben a haszonelvű adónak.
f.) A szakértők azt javasolják, hogy az adót az egyenlő határáldozat elve alapján vessék ki. Ezért, amennyiben a jövedelem határhaszna csökkenő, akkor a kormányzatnak progresszív adót kell bevezetni. Feltételezve, hogy mindenkinél azonos a jövedelem határhaszon-függvénye.
g.) A kormányzat egykulcsos adót vezet be, de a jövedelem meghatározott részét mentesíti az adó alól. Ez progresszív adó.
h.) Amennyiben a kormányzat minden a katonaságot elkerülő polgárra egyösszegű – a jövedelemtől nem függő – adót vet ki, akkor mivel ez az adó fejadónak számít, így nem befolyásolja a döntéshozók egyetlen döntését sem.
A kormány meg kívánja erősíteni a helyi adók rendszerét. Két alternatíva közül választhat: (i) a helyi jövedelemadó és (ii) az ingatlanadó. Végül az ingatlanadó mellett dönt
j.) A méltányosság azt követelné meg, hogy az adózókat horizontális és vertikális értelemben is egyenlően kezelje az adórendszer. Adózás esetén vertikális egyenlőségről akkor beszélünk, ha a jobb módú adózók nagyobb adót viselnek (például progresszív adó révén).
k.) Az ingatlanadónak, mivel adóbázisa nem mobil, így nincs ösztönzési hatása, hisz a már megépített ingatlanokat nem lehet a területről elvinni.
l.) A helyi jövedelemadó is okozhat adóversenyt az önkormányzatok között (a lakóhelyválasztáson keresztül. Különösen, ha a mobilitási költségek alacsonyak.
m.) A helyi jövedelemadó rejtett maradna: a munkaadók által a bérekből eleve levont adóelőleg miatt, az adófizetők nem látnák közvetlenül pontosan, hogy mennyit is vontak le tőlük az önkormányzatuk javára. Ezzel szemben az ingatlanadóval közvetlenül szembesülnek, ezért vélhetően népszerűtlenebb lesz, mint a jövedelemadó. Viszont a fiskális illúziót csökkenti.
n.) Amennyiben cél a fekete jövedelmek adó alá vonása, akkor a helyi jövedelemadóról el kell mondani, hogy csak azok járulnának hozzá a helyi szolgáltatások költségeihez is., akik központi szintre már úgyis adóznak. Akiknek sikerül eltitkolniuk a jövedelmüket, azok a helyi adót is elkerülhetik.
o.) Amennyiben a helyi jövedelemadóztatást az észak-európai gyakorlat szerint helyi pótadóként vezetnék be, vagyis az adóalapot a központi kormányzat határozná meg, és ő is gyűjtené be az adót, de a helyi önkormányzatoknak joguk lenne a központi adón felül saját pótadót is kivetni ugyanarra az adóalapra, akkor ennek egyik legfontosabb előnye az egyszerű adminisztráció lenne: a pótadó kulcsának meghatározásán kívül mindent a központi kormányzat végez. Ezzel szemben az értékalapú ingatlanadó esetén az értékelés meglehetősen bonyolult és drága eljárást követel(het) meg.
p.) Az ingatlanadó esetén az adóteher és a folyó jövedelem, amelyből az adót ki kell fizetni, között csekély az összefüggés: az ingatlanadó az ingatlanban megtestesülő ún. potenciális jövedelmet és nem valódi pénzben is megjelenő bevételt, vagy kiadást adóztatja.
Egy önkormányzat úgy dönt, hogy a szükséges szennyvízhálózat-fejlesztés érdekében koncesszióba adja a helyi vízhálózatot. (A vízszolgáltatásért már korábban is a fogyasztás arányában – pl. fogyasztásmérés alapján – kellett díjat fizetni.)
q.) Koncesszióba adás esetén a szolgáltatással kapcsolatos összes kockázat a kormányzatról átkerül a befektetőre.
r.) Amennyiben a költségvetés a koncesszióba adás és a hitelfelvétel között kell döntenie, akkor a koncesszióba adás mellett szól azon érv is, hogy ez esetben nem csak a tőke, hanem a koncesszióba vevő szakértelme, szakmai tapasztalata is elérhetővé válik a helyi közösség számára.
s.) Mivel a párhuzamos hálózat kiépítése jelentős költséget is jelentene, ez a szolgáltatót megtámadhatatlan pozícióba hozza.
t.) A koncesszióba adó elvileg leválaszthatná a szennyvíz-hálózatot és a vízszolgáltatást és ekkor csak az előbbit kéne koncesszióba adnia. Ez ellen elsősorban az ún. közös termelésből származó előnyök elvesztése szól.
u.) Hiába tudná az önkormányzat a koncessziós jogot versenyeztetés, pályáztatás során kiszűrni a „fals versenystratégiákat” (például a győzelem átka), és hiába tudná kiválasztani a leghatékonyabb szolgáltatót választaná ki, ez esetben is szükség lenne arra, hogy az árat a későbbiekben is szabályozza.
