Kultúra
Semmi előjele nem volt annak, hogy mire készül L'Wren Scott, holttestére asszisztense talált rá manhattani lakásában.
2014. 03. 20. 09:17
Az államtitkár helyi képviselőkkel tart lakossági fórumot.
2014. 03. 20. 08:51
Ötven éves idén az Illés, ötven éves a magyar beat zene. Amikor indultak, kevesen vették komolyan, de ők nem adták fel.
2014. 03. 19. 20:15
Az est Szörényi Leventére, Bródy Jánosra és Szörényi Szabolcsra épül, de számos más előadó is fellép az Illés-jubileum tiszteletére.
Óriási siker a mexikói festőnő kiállítása Rómában: könyvek, színházi előadások és ruhák ünneplik a művészetét.
Megtalált Nizzában a rendőrség egy Rembrandt-képet, amelyet 1999 júliusában loptak el egy múzeumból - közölte szerdán a nyomozáshoz közel álló egyik illetékes.
Március 21-e a Down Világnapja, a Down Egyesület és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója már évek óta küzdenek azért, hogy a társadalom nagyobb figyelmet tanúsítson azok felé, akiknek a 21-es kromoszómából eggyel több jutott. Az országos program első állomásaként, március 23-án, Fehérváron tartanak gálaműsort a Vörösmarty Színházban.
2014. 03. 19. 12:40
A király persze az 1964-es Aston Martin, de a repülővé változó AMC Matador is terítékre kerül.
Az Új Nemzedék Plusz Kontaktpont a Junior Achievement Magyarország társszervezésében „Sikerünk titka” címmel nyilvános programsorozatot indít március 25-én.
Szatmári Adrienn pszichológus és Dér Tibor rendőr add tanácsokat gyermeknevelés és család témakörében.
2014. 03. 19. 11:25
Harminc évvel A jedi visszatér után veszi fel a fonalát J. J. Abrams rendező.
2014. 03. 19. 10:02
A Gemenci Erdei Vasút vadregényes zakatolása és 9 kilométeres gyalogtúra várja mindazokat, akik 2014. március 22-én, szombaton családi kirándulás keretében kívánnak megismerkedni a Gemenci erdő kikeletet váró különleges világával.
Charles Baudelaire francia költő arca homályos, egy fal mögött bújik meg, mégis megvette a híres Musée d'Orsay.
Két esemény is várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeumban az elkövetkezendő napokban: március 19-én, szerdán dr. Szabó Pál ásványkiállítását nyitják meg, március 20-án, csütörtökön pedig Ormos Pál biofizikus lesz az „Akadémikusok nyakkendő nélkül” című sorozat vendége.
Március 22-én, szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Tavaszünnepet rendeznek, hogy elűzzék a telet.
2014. 03. 18. 15:44
A gorzsai ásatások gazdag leletanyagának bemutatásával folytatódik a múzeum régészeti előadássorozata.
Március második felében beerpong, koncertek és kari buli is várja az érdeklődőket a Rongy Kocsmában.
Georges Feydeau A hülyéje című vígjátékát és Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operáját mutatják be áprilisban.
Tavaly októberben rendezték meg először a Fehérvári Halünnepet a Palotavárosi tavaknál. Idén március 29-én lesz a rendezvény, ahol a HOFESZ évadnyitó horgászversenye mellett főzőverseny és megannyi színpadi program is várja az érdeklődőket. A gyerekeknek horgászfelszerelést és segítséget is adnak a pecázáshoz.
2014. 03. 18. 11:39
Chris Brown Grammy-díjas amerikai énekesnek legalább április közepéig börtönben kell maradnia egy héten született bírósági döntés értelmében.
Az ausztrália Pertben lépett volna fel a Rolling Stones. L'Wen Scott öngyilkossága nemcsak az énekest, de több hírességet is megrázott.
2014. 03. 18. 10:52
Csengey Dénes emlékest az Emlékpont Múzeumban.
2014. 03. 18. 09:01
A világhírű kanadai énekes november 2-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
2014. 03. 18. 07:07
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 03:30 Rosta Miklós: Szegediként pikáns itt játszani, de jó érzés Veszprémben magyarként játszani
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
