„Akkor, amikor a párbeszédre volna szükség, fölösleges, megengedhetetlen módon szólalt meg" - így kommentálta a Nemzeti igazgatója a miniszterelnöki megbízott szavait.
Tudod-e, miért dobták régen kulcsaikat a kávézók a Dunába? Erre is megkaphatod a választ az okostelefonnal bejárható új, interaktív sétaútvonalon. Érdemes nekivágni.
15 magyar produkció indult a VOLT Produkció és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös tehetségmutatóján, már csak a harmaduk van versenyben.
A vidéket járva kutatott ismeretlen zenészek után Both Miklós, kétszeres Fonogram-díjas zeneszerző. A szokatlan tehetségkutatóból összeverbuválódott zenekar tagjai a régi népzenéket varázsolják át saját modern stílusukra.
Két évvel ezelőtt volt egyszer egy Lengemesék. Most meg már itt a Lengemesék - II. Nádtengeri nyár című mesekönyv Berg Judittól. Mixeltünk ma belőlük egy Matinéra valót. Legyen mindenkinek gyereknapja.
„Itt vagyok, ragyogok!" címmel nyílt meg a 7. Gyerek ARC Kiállítás Budapesten, a Millenárison. Az idén arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogyan gondolkodnak a 6-14 éves gyerekek egészségről, boldogságról.
A török Nuri Bilge Ceylan Téli álom című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon. A zsűri Nagydíjával pedig Alice Rohrwacher olasz rendező Le meraviglie című filmjét tüntették ki.
Fődíjat nyert a 67. cannes-i filmfesztivál Un certan regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű kategóriájában Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje.