Kultúra

Jön az év legtisztább fesztiválja

Színek, ízek és illatok mámora - mindez a testi-lelki egészség jegyében július első napjaiban, a Balaton partján.

A különböző mozgásformák, a művészetek, a személyes fejlődés, a környezettudatosság és az egészséges életmód kerül a középpontba az Everness Fesztiválon, amelyre július 2. és 6. között Balatonakarattyán várják az érdeklődőket. A résztvevők megismerkedhetnek egyebek mellett az asztrológiával, az íriszdiagnosztikával, a számmisztikával, a kineziológiával és a Bach-virágterápiával, a mozgásformák közül pedig kipróbálhatják a különböző jógákat és táncokat – közölték a szervezők az MTI-vel.

Programok a testi, lelki, szellemi felfrissülés jegyében

A rendezvény területén kijelölt övezetek lesznek, mint például a gyógyító falu, ahol gyógyítók, masszőrök és terapeuták várják a látogatókat. A tanösvényen kapnak helyet a szabadegyetemek, akadémiák, egyesületek, szervezetek és alapítványok, az alkotótáborban kézműves foglalkozásokon, a mozgássátorban nappal mozgás órákon, este pedig tematikus zenei estéken vehetnek részt az érdeklődők.

A fesztiválon fellép a többi között a Motíva zenekar, Palya Bea, Laár András és a Tündértantra, a Sattwa Sound Band, Polonkai Tamás, Jeszenszky István és Pablo Arellano, Bagdi Bella, a Khamsa Tribe, az Estas Tonne és a Freedom Cafe.

Július 4-én Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Kacsó Hanga Borbála, a Fölszállott a páva 2014 énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájának győztese történetekkel és énekekkel, asszonysorsokon keresztül mutatják be a népdal ősi, gyógyító erejét. Az esten fellép a Czifra Táncegyüttes és a Zagyva banda, majd Kaszai Lili és Fundák Kristóf – a Fölszállott a páva 2014 szóló- és párostánc kategóriájának győztesei – mondják el véleményüket a néptánc közösségépítő szerepéről, a férfi-nő kapcsolatról. Ezt követően a közönség beszélgetést hallhat a Fölszállott a páva című műsor készítőivel, köztük Balogh Júlia ötletgazdával, Scrob Andrea felelős szerkesztővel, Morvai Noémi műsorvezetővel és Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenésszel.

Csak semmi méreg

Az Everness területén található zuhanyzók napelemesek, a kocsik pedig elektromosak lesznek, emellett alternatív építészeti megoldások és öko-praktikák széles tárháza várja a látogatókat. A méregmentes háztartás és a “tiszta” kozmetikumok témájában előadások, workshopok és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékok is szerepelnek a programkínálatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik