Kultúra

Múmiák, zenés téboly, tüzes nyilak

Kalandjáték, tűzugrás, tárlatvezetések és hagyományőrzők bemutatói is szórakoztatják a látogatókat szombaton a Múzeumok éjszakáján országszerte.

Kecskeméten 41 helyszínre várják az érdeklődőket, akik mindenhova térítésmentesen léphetnek be. A Kulturális Központ előtt tűzugrást rendeznek, a Kortárs Művészeti Műhelyekben füstfestmények, a Bozsó Gyűjteményben Sajdik-karikatúrák lesznek láthatóak. A Cifrapalotában őskori divatbemutatót tartanak, a Katona József Emlékházban díszmagyar viseleteket, a Népi Iparművészeti Gyűjteményben pedig feliratos falvédőket láthat a közönség. Az Orvostörténeti Gyűjteményben rózsaszirmos tea kóstolására várják az érdeklődőket, a Magyar Fotográfiai Múzeumban Bálint Endre-fotókat, a Levéltárban színháztörténeti tárgyakat állítanak ki.

A szegedi Kultúrpalotában az ókori egyiptomi vallással és a mindennapokkal, a Kass Galériában a halotti kultusszal, a Fekete-házban pedig a mumifikálással ismerkedhetnek meg a látogatók. A Móra Ferenc Múzeum előtt egyiptomi táncelőadást és divatbemutatót rendeznek, sötétedés után pedig egy egyiptomi halotti szertartást mutatnak be táncosok és színészek. A Szegedi Törvényszék nagyközönség elől elzárt épületében bírósági sétán kalauzolják végig a látogatókat, majd a Tömörkény gimnázium diákjai adnak koncertet.

Háromnapos programsorozat Ferihegyen

Éjszakai és nappali pilótafülke és tűzoltósági bemutatóval, ingyenes repülőgép-szimulátorral várja az érdeklődőket az Aeropark néven megújuló ferihegyi repülőgépmúzeum – közölte pénteken az üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.

A programok nem csak a Múzeumok éjszakáján, hanem pénteken, szombaton és vasárnap is tartanak, a repülőgép-szimulátort péntek 17 órától vasárnap 21 óráig ingyen próbálhatják ki az érdeklődők. A pilótafülke és tűzoltósági bemutatók mellett az Aeroparkban restaurált, valamint modern földi kiszolgálóeszközök is láthatóak lesznek.

A szervezők jelezték, hogy a karszalagok szombaton 18 és vasárnap hajnal 2 óra között használhatók fel. Az LKK 2014 májusában vette át a repülőtéri múzeum üzemeltetését.

Hadszíntérré változik a Paksi Városi Múzeum a Múzeumok éjszakájára: I. világháborús futóárkot építettek, vurstlival, kuplékkal idézik meg a korabeli hangulatot. Berendeztek egy parasztpolgári szobát, megnyitja kapuit egy korabeli kávéház, ahol koronáért akkori receptúra alapján készült süteményeket kínálnak, a közönség pedig zongorakísérettel előadott kuplédalokat hallhat.

Zenés téboly

Először vesz részt a Múzeumok éjszakáján a Paksi Képtár, ahol az óránként induló tárlatvezetésen Prosek Zoltán és Korpácsi Ferenc gyűjteménykezelő kalauzolja majd a vendégeket. Lemezbemutató koncertet tart a Tóth Viktor Aura Trió, és 21 órakor indul Karafiáth Orsolya, Legát Tibor és Kopasz Tamás Elvis zenés tébolynak titulált performansza.

Reformkori időutazásra invitálják a látogatókat a Zala megyei Kehidakustányban, ahol Deák Ferenc hajtincsét is közszemlére teszik. A Deák Ferenc Kúria és Múzeumban óránként rendhagyó tárlatvezetés várja az érdeklődőket, akik szervezett csoportokban éjszakai túrát tehetnek a kehidai szőlőhegyen található Deák-kúthoz is.

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 11 helyszínen várja az érdeklődőket: a felújítás alatt álló Apátúr-házban például az épülettel és szerkezetével ismerkedhet a közönség az átalakítást tervező építészek és a műemléki falkutatást végző szakemberek segítségével, fellép a Harmónia régizene-együttes, óránként pedig tűzzománc-foglalkozás indul felnőtteknek. A cserépkályha-történeti kiállítást őrző Fruhmann-házban agyagozhatnak és kályhacsempét készíthetnek a gyerekek, az egykori városi börtönbe, a Győr Város Levéltárának mai épületébe látogatók pedig az ott kivégzett “lőcsei fehér asszony” történetével ismerkedhetnek meg.

A szolnoki Damjanich János Múzeumban az érdeklődők vezetéssel tekinthetik meg a múzeumi könyvtárat, a belorusz ikonokat bemutató időszaki tárlatot, valamint a régészeti, néprajzi és történeti állandó kiállítást. Fellép a MÁV Gépészet – Járműjavító Férfikara és a Kaméleon Társulat, majd az Auriga Egyesület társasági futásra invitálja a múzeumbarátokat, akiket hajnalig tartó táncház vár.

A tatai Kuny Domokos Múzeumba a múzeumok éjszakán visszatérnek a törökök, és elfoglalják a múzeum székhelyének számító várat, a látogatókat a bég vezeti a kazamatákban. Az érdeklődőknek török kori metszeteken mutatják be Tata ostromát, majd a sereg fegyverbemutatót tart. Az Arasinda együttes török népzenét játszik, majd tüzes nyilakat lőnek ki a vár fokáról.

Kalandjáték a várban

Tatabányán a múzeum központi épületében a debreceni Déri Múzeum fegyvergyűjteményéből nyílik időszaki kiállítás, valamint a Gyurkovich-gyűjtemény kiállításához kapcsolódva rendeznek drámapedagógiai foglalkozásokat a gyermekeknek. A komáromi Monostori Erődben az érdeklődők tűztánc bemutatót láthatnak, a Duna partján kipróbálhatják az aranymosást, az erőd sétálószínházának előadásában pedig megnézhetik a Svejket. A komáromi Klapka György Múzeumban az ókori vulkánok pusztításáról tartanak előadást, bemutatják Pompei életét, valamint régészeti módszerekkel próbálják megfejteni azt, volt-e földrengés Brigetioban.

Az esztergomi Vármúzeumban hagyományőrző csapatok bemutatói, középkori zene- és társasjáték szerepel a kínálatban, majd a Rejtélyek Háza közreműködésével kalandjátékra invitálják a résztvevőket a középkori vár felfedezésére. Az Uzsiceli Hadzsi Ibrahim Dzsámiban hastáncosok és az Al Tabla Percussion Group ütőhangszeres zenészei idézik meg a Kelet hangulatát.

A Párkányi Városi Múzeumban “Míg a halál el nem választ… esküvő Te gyönyörű” címmel időszaki kiállítás nyílik. Éjfélig tartó programjaikon a Kincső néptáncegyüttes táncháza, esti tárogatómuzsika és kézműves bemutatók várják a látogatókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik