Kultúra

Civilek a laktanyában

Nyílt napot tart a Bocskai-dandár vásárhelyi helyőrsége.

A héten néhány órára a civilek előtt is megnyílnak a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya ajtajai.

Június 27-én, pénteken, Szent László, a lövész katonák védőszentjének napján, kilenctől tizenkét óráig nyílt délelőttöt tartanak a Bocskai-dandár vásárhelyi katonái.

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár/Tisza Zoltán

Számos érdekes katonai programmal várjuk az érdeklődőket, hiszen a rendezvény egyik célja a toborzás és a katonai pálya iránti érdeklődés felkeltése – tudtuk meg Sidló Kittitől, a Társadalmi Kapcsolatok Alosztály munkatársától.

Elmondta, az ingyenes betekintésen lesznek különböző harcászati, alaki és eszköz bemutatók, valamint tájékoztató előadások a honvédségről, a katonai pályáról, illetve a helyőrség történetéről is. A legkisebbeknek kézműves foglalkozásokkal és arcfestéssel készülnek.

De íme, a részletes program:

08:45: Kapunyitás, regisztráció
09:00: Zenés nyitány
09:10: Megnyitó
09.30: Bemutatók:
Katonai közelharc bemutat
Helyőrségi Zenekar gyepshowja
Kétéltű járműbemutató
Fegyveres alaki bemutató
Harcászati bemutató
12:00 Rendezvény zárás

Mindezek mellett, a lövészdandár technikai bemutatóján a látogatók megnézhetik a helyőrség fegyvereit, felszereléseit, airsoft puskákat, pisztolyokat próbálhatnak ki, megtekinthetik a honvédek ST 11-es lézeres lőszimuilátorát, illetve laktanya Csapattörténeti Emlékszobáját is. A rendezvényen képviselteti magát a Szegedi Toborzó és Érdekvédelmi Iroda, az Erdőgépker Kft. valamint a Honvédszakszervezet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik