Tiszteletbeli elismerésben részesül a tavaly visszavonulását bejelentő Mijazaki Hajao. Az animációs mester 2003-ban Chihiro Szellemországban című alkotásáért már kapott egy szobrot az akadémiától.
Hosszú betegség után életének 94. évében elhunyt Eötvös Gáborné, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, a legendás zenebohóc, Eötvös Gábor özvegye.
Négy előadást tart a világhírű Cirque du Soleil jövő februárban a magyar fővárosban. A kanadai székhelyű utazó társulat Quidam című produkcióját 2015. február 13-án, 14-én és 15-én mutatja be a Papp László Budapest Sportarénában.
Rengeteget vitázik édesapjával, nem lesz belőle pesti srác és nemsokára végez a Színművészeti Egyetemen – interjút adott a Nemzeti Színház igazgatójának fia.
Nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadás, valamint szabadtéri produkciók várják a közönséget a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 6. és 13. között a budapesti Thália Színházban.
Az országos rendezvényen szeptember 14-én és a felvezető napokon kilenc település, valamint a főváros 33 színpadán mintegy kétezer fellépő vesz részt, de egyre kevesebb anyagi támogatást kapnak.