Dick Cheney volt amerikai alelnök ötödik szívrohamát élte túl - derült ki abból a keddi közleményből, amelyben irodája tudatta, hogy a republikánus politikus közérzete jó.
Kedden házkutatást tartott a szerb rendőrség a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által körözött Ratko Mladic boszniai szerb extábornok belgrádi házában.
Ezer fölé emelkedett az Afganisztánban meghalt amerikai katonák száma - közölte kedden egy független hírportál, amely az amerikai háborús áldozatokat tartja nyilván.
Több mint egymillió bevándorlót fenyeget a kiutasítás Thaiföldön, amennyiben nem regisztráltatják magukat - jelentette kedden a Human Rights Watch (HRW) emberjogi szervezet, amely szerint a kiszolgáltatott réteg így is számos visszaélés célpontja.
Európa túl messzire ment a demilitarizálásban, a kontinens idegenkedése a katonai erőtől korlátozza a NATO képességét háborúk hatékony megvívására - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter kedden egy washingtoni tanácskozáson.
Negyvennyolcra nőtt a heves esőzések okozta földcsuszamlások és árvizek halálos áldozatainak száma a Portugáliához tartozó Madeira szigetén. A korábban eltűntként nyilvántartottak száma viszont csökkent, miután 19 személyt megtaláltak - közölték a hatóságok kedden.
Hetvennégy éves korban a legboldogabb az ember, legalábbis brit és német kutatók szerint, akik különböző korosztályok képviselőit faggatták arról, mennyire elégedettek az életükkel.
Cipővel próbálta megdobni Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt egy kurd férfi hétfőn késő este a dél-spanyolországi Sevillában. A támadó elvétette a dobást, a rendőrség mégis őrizetbe vette.
Egyre többen nyúlnak a pohár után az amerikai hadseregben. Az iraki háború 2003 márciusi kezdete óta több mint a másfélszeresére növekedett az állományon belül az alkoholproblémákkal küzdő katonák száma - közölte az ABC News a Pentagon legújabb adataira hivatkozva.
Az ausztrál emberi jogi bizottsághoz fordultak kedden a háborús bűncselekménnyel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) védői - írta az AAP ausztrál hírügynökség.
A kormány tervezett megszigorító intézkedései ellen tiltakozó tömeg kedden körbefogta az athéni tőzsde épületét, s emiatt nem indulhatott el a kereskedés, ami normális esetben közép-európai idő szerint 9.30-kor kezdődik. A tüntetés szervezői azt mondták, hogy egész nap fenntartják a tőzsdeépület blokádját.
Váratlanul lemondott hivataláról a dán védelmi miniszter. Sören Gade hétfő este a Jyllands-Posten című napilap internetes oldalán jelentette be döntését.
Harminckettőre emelkedett a Portugáliához tartozó Madeira szigetén a heves esőzések okozta földcsuszamlások és árvizek következtében eltűntként nyilvántartottak száma - közölték a hatóságok hétfő este.
Folyamatosan cáfolja a brit kormány azokat az állításokat, amelyek szerint Gordon Brown miniszterelnök több ízben durva, trágár megnyilvánulásokra, sőt tettlegességre ragadtatta magát közvetlen munkatársaival szemben.
Az utóbbi idők egyik legnagyobb katonai baklövését követte el a NATO, amikor tévedésből nőkre és gyermekekre támadt a dél-afganisztáni Uruzganban. A tartományban teljes a káosz, miután az őket felügyelő holland kormány a hétvégén megbukott az afganisztáni jelenlét miatt kialakult koalíciós vitában.
Hétfőn folytatódik Dublinban a legfelsőbb bíróságon annak a férfinak a kiadatási tárgyalása, aki 2000 áprilisában két kisgyereket gázolt halálra Leányfalun.
Moszkvában több napja kisebb-nagyobb szünetekkel hull a hó, s vasárnap estig hivatalos közlés szerint 53 centiméternyi fehér takaró képződött a városban.