Külföld

Ellentámadásban Brown

admin
admin

2010. 02. 23. 06:39

Folyamatosan cáfolja a brit kormány azokat az állításokat, amelyek szerint Gordon Brown miniszterelnök több ízben durva, trágár megnyilvánulásokra, sőt tettlegességre ragadtatta magát közvetlen munkatársaival szemben.

A belpolitikai botrányt kavaró állítások a The Observer, a legnagyobb brit baloldali vasárnapi lap vezető politikai kommentátorától, Andrew Rawnsleytól erednek. Rawnsley legújabb könyvében – amelyet a lap most vasárnap kezdett sorozatban közölni – egyebek mellett az áll, hogy Brown fenyegető indulati megnyilvánulásai “rettegésben tartják” a Downing Street-i kormányfői hivatal stábját.

A könyv szerint előfordult például, hogy a miniszterelnök valamely nézeteltérés miatt “durván ellökte” vezető külpolitikai tanácsadóját, máskor stábjának helyettes vezetőjét zakója gallérjánál fogva ragadta meg, és úgy ordított az arcába. Rawnsley forrásai szerint Sir Gus O’Donnell, a brit köztisztviselői kar vezetője oly mértékben “riasztónak” találta Brown viselkedését, hogy saját vizsgálatot indított az ügyben, és figyelmeztette a kormányfőt.

A feltűnést csak fokozta, hogy a munkahelyi és iskolai megfélemlítés áldozatainak létrehozott országos telefonos segélyszolgálat, a National Bullying Helpline vezetője felfedte a BBC-nek: a szolgálat több bejelentést kapott a Downing Street alkalmazottaitól.

A kormány azonban – és személyesen a kormányfő is – ellentámadásba lendült. A Downing Street szóvivője hétfő este, Sir Gus O’Donnell hivatalos közleményét idézve azt mondta: a köztisztviselői szolgálat első embere soha nem fejezte ki aggodalmát Brown állítólagos megfélemlítő vagy fenyegető magatartása miatt, még kevésbé intézett figyelmeztetést a miniszterelnökhöz ilyen ügyben.

A szóvivő szerint Sir Gus annak sem látja okát, hogy – amint azt az ellenzéki konzervatívok és a Liberális Demokraták követelik – hivatalos vizsgálat induljon a könyvben foglalt állításokkal kapcsolatban. Brown maga a The Economist című folyóirat online kiadásának adott nyilatkozatában kijelentette: a sztori “teljeséggel téves”. Brown már a hétvégén, a The Observer írásának megjelenésével egy időben, az egyik brit kereskedelmi tévének adott nyilatkozatában is egyértelműen leszögezte: jóllehet “a pillanat hevében” néha mond “ezt vagy azt”, esetleg földhöz vág egy újságot, de soha életében senkit nem ütött meg, és az sem igaz, hogy bármelyik munkatársát ellökte volna.

Nagy-Britanniában néhány héten belül – nem hivatalos értesülések szerint május 6-án – parlamenti választásokat tartanak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.