Nagyvilág
Becsületsértés vádjával feljelentést tett Recep Tayyip Erdogan ellen Fethullah Gülen hitszónok, akit a török miniszterelnök többször is azzal vádolt meg, hogy ő áll a hatalmának megdöntését célzó korrupciós botrány kirobbantása mögött.
Áprilisban látogatja meg a katolikus egyházfőt a brit uralkodó.
2014. 02. 04. 13:01
Mintha a világvége előzetesét néznék. Elképesztő videók a jégbefagyott Szlovéniáról.
Nemes egyszerűséggel nem megtörténtnek nyilvánította az 1937-es nankingi mészárlást a japán közszolgálati tévé egyik vezető tisztségviselője. Az ország kormánya egyelőre nem ítélte el hivatalosan a tévést.
A hivatalos hírügynökség közölteAbe Sindzó új militarista ambíciókat dédelget. Az állampárt lapja tébolyodottnak nevezte a politikust.
Újabb "hóhullám" érte el hétfőn az Egyesült Államok keleti felét, csaknem kétezer légi járat nem indult el.
2014. 02. 04. 10:43
Ez volt az ezen a télen mért legalacsonyabb hőmérséklet Romániában. A februári hidegrekord Hargita megyében egyébként mínusz 35,2 fok.
Viktor Janukovics államfő állítólag pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben és készen áll az előrehozott voksolásra.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága soron kívül tárgyalja azt az ügyet, amelyben egy ukrajnai tiltakozó az őt ért sérelmek miatt fordult a törvényszékhez - közölte hétfőn a bíróság.
"Létfontosságú" a magyar kormány számára, hogy "egységes hangon" szólaljon meg a holokauszt kapcsán - közölte Tom Lantos lánya.
2014. 02. 03. 21:10
Hétfő délutánra mindenkit kimentettek, azonban még mindig vannak járhatatlan utak.
Múlt pénteki budapesti megbeszélésüket követően az amerikai szenátor hivatali irodájában fogadta az MSZP elnökét, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjét - közölte a szocialista párt hétfő este.
2014. 02. 03. 20:25
A szerzetes kijelentette, nem vitatja el senkitől a jóhiszeműséget, de mindenkit arra biztat, hogy elérhető célokat fogalmazzon meg maga és közössége számára.
2014. 02. 03. 18:30
A hétvégi ítéletidő miatt a szlovén háztartások negyede áram nélkül maradt hétfőn, az iskolák 65 százaléka zárva tart.
Hézagosnak találják a hatóságok a hajótörött történetét, amelyről a nagyvilág hétfőn ismerhetett meg újabb részleteket.
Nem utazhat be Nagy-Britanniába az antiszemitizmussal vádolt francia humorista, Dieudonné M'bala M'bala.
A korábban elrabolt és megkínzott ukrán ellenzéki aktivista, Dmitro Bulatov, úgy nyilatkozott, hogy folytatja a demokráciáért vívott küzdelmét.
2014. 02. 03. 16:45
Több mint 10 ezer autóst kellett kiszabadítani a hó fogságából. A fővárosban is közlekedési káoszt okozott a havazás.
Családjának, munkatársainak, pártjának és iskoláknak is jutott a 4,1 millió dollára rúgó vagyonból.
2014. 02. 03. 15:24
Mindenféle állat vadászatát betiltották két évre, hogy megvédjék a teljes kipusztulástól az ország vészesen gyérülő fajait.
Európa számára továbbra is az egyik legnagyobb kihívás. Egyetlen tagállam sem mentes tőle, és az európai gazdaságnak évente mintegy 120 milliárd euró kárt okoz.
2014. 02. 03. 13:40
Legalább tizennégy ember meghalt az iraki főváros körzetében elkövetett pokolgépes merényletekben, gyilkosságokban.
Egy 81 éves floridai asszony többszöri figyelmeztetés ellenére is rendszeresen etette a medvéket a telkén.
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 17:03 Két futam után távozott egy Forma-1-es csapatfőnök
- 17:02 Chuck Norris fia megosztotta gondolatait néhai apjáról
- 16:53 Nagyot nézhetnek a hobbikertészek, ha vetőmagot vennének
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 16:13 Jászberényi Sándor: Bakancsok a földön
- 16:08 Áprilistól megszűnik a Hervis webáruháza
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 15:43 Hadházy: Mindenképp indulok, de nem kell félni attól, hogy Zuglóban a fideszes jelölt nyer
- 15:24 Puszta kitaláció lehet a gödi akkugyár szerint, hogy Rogánék titkos adatgyűjtést indítottak a Samsungnál
- 15:19 A dolgozók jó része nem érte el tavaly az átlagkeresetet – sokat számít az is, ki hol dolgozik, és milyen munkakörben
- 15:17 Nagy bajba kerülhet nyárra a Balaton
- 15:14 Orbán Balázs szerint át kell állítani a Fideszhez a Mi Hazánk szavazóit
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
