Nagyvilág

McCain és Mesterházy Amerikában folytatta

Múlt pénteki budapesti megbeszélésüket követően az amerikai szenátor hivatali irodájában fogadta az MSZP elnökét, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjét - közölte a szocialista párt hétfő este.

Közleményük szerint az egyórás négyszemközti megbeszélés a Budapesten megkezdett párbeszéd folytatása volt. Mint írták: a volt elnökjelölt energiapolitikai kérdéseket vetett fel, ezen túlmenően a két politikus a transzatlanti, valamint az európai és uniós kapcsolatok építéséről tárgyalt hosszasan.

A Capitoliumon tett látogatást és tárgyalást követően Mesterházy Attila előadást tart a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában, amely – mint az MSZP fogalmazott – “az egyik legbefolyásosabb amerikai konzervatív agytröszt, politikai kutatóintézet”.

John McCain, aki a 2008-as elnökválasztáson republikánus elnökjelölt volt, múlt pénteken Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt, illetve találkozott Mesterházy Attilával, Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel, az Együtt-PM szövetség vezetőjével, valamint az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt több képviselőjével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik