Nagyvilág

Elnök- és parlamenti választás jöhet Ukrajnában

Egy közeli szövetségesének hétfői közlése szerint Viktor Janukovics ukrán elnök pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, és készen áll arra, hogy előrehozott választásokat tartsanak Ukrajnában.

Az Ukrayinska Pravda című hírportál közlése szerint erről Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője számolt be az ukrán ICTV televíziós csatornának.

“Minden lehetőségünk megvan arra, hogy felszabadítsuk a (tüntetők által elfoglalt) hivatalos intézményeket és akár a Majdant (Kijev központi terét) is (…), de ezt a lépést sosem fogom megtenni, mert ők is a polgártársaink” – mondta állítólag Janukovics.

November végén az ukrán államfő orosz nyomásra visszatáncolt az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásától. Kijevben válaszul kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek január 19-étől utcai harcokba torkolltak, miután a parlament a gyülekezési jogot korlátozó törvényeket fogadott el. A biztonsági erőkkel vívott összecsapásoknak több száz sérültje és öt halálos áldozata volt.

A kijevi tüntetők közlésük szerint múlt pénteken “fegyverszünetet” kötöttek a belügyi és belbiztonsági hatóságokkal, a bebörtönzött aktivisták kiengedéséért cserébe.

Mirosnyicsenko az ICTV-nek elmondta, nemrég vitákat folytattak a kormányzó pártban a rendkívüli állapot esetleges bevezetéséről, amely magával vonta volna a hadsereg bevetését is. Ez azonban nem történik meg – szögezte le a képviselő.

“Az elnök azt mondta, amennyiben a politikusok nem tudnak megállapodásra jutni és azt végrehajtani, akkor a helyzet egyetlen demokratikus megoldása, ha előrehozott választásokat tartanak” – idézte a képviselőt a hírportál. Mirosnyicsenko szerint az elnök egyértelműen parlamenti és elnökválasztásokról beszélt.

A következő elnökválasztás rendes körülmények között jövőre, míg a parlamenti választás csak 2017-ben lenne Ukrajnában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik