Nagyvilág
Burundiban a hatalomhoz ragaszkodó elnök miatt elszabadult az erőszak, ezt próbálja majd megállítani az Afrikai Unió.
2015. 12. 19. 10:59
Egy menekülteket szállító csónak tartott Kalimnosz szigetére, de felborult. 14 embert sikerült kimenteni, 18 a tengerbe veszett.
2015. 12. 19. 09:55
Paul Kagame a népirtás óta irányítja és egységbe kovácsolta Ruandát. A nép kérte, hogy az alkotmányos lehetőségnél tovább legyen elnök.
38 ország turistái nem élvezhetik a vízummentességi program előnyeit abban az esetben, ha az elmúlt öt esztendőben Irakban, Iránban, Szíriában vagy Szudánban jártak.
2015. 12. 18. 21:17
Sokakat visszatoloncolnak Szíriába és Irakba – állítja a szervezet. Törökország szerint ilyen nem fordult elő.
2015. 12. 18. 20:32
Egy tiszt és kilenc katona halt meg, illetve sebesült meg.
Az átmenetben sem fogadják el a szerepvállalását.
Több mint egy hetet késett a megegyezés.
2015. 12. 18. 19:08
A portugál rendőrség még nem emelte a terrorkészültségi szintet.
2015. 12. 18. 19:05
Egyelőre nem tudni, kik és miért követték el a támadást.
2015. 12. 18. 18:55
Az Európai Bizottság ajánlást tett a vízumkötelezettség eltörlésére.
A francia belügyminiszter azt javasolta: a templomok bejáratánál biztonsági emberek ellenőrizzék az érkezőket.
2015. 12. 18. 17:07
Az elhárítóközpont vezetője nem akart távozni, a NATO legyel belügynek tekinti a leváltást.
2015. 12. 18. 14:39
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
