Nagyvilág

Mehetnek a békefenntartók Burundiba

Burundiban a hatalomhoz ragaszkodó elnök miatt elszabadult az erőszak, ezt próbálja majd megállítani az Afrikai Unió.

Az Afrikai Unió (AU) úgy döntött, hogy 5000 békefenntartót küld Burundiba, ahol több százan haltak meg és több százezren menekültek el otthonukból a hónapok óta tartó erőszak miatt. Az AU főszerve, a béke és biztonsági tanács szombati közleményében azt írta, hogy megerősítette a békefenntartók bevetésének tervét, egyelőre csak féléves időtartamra, és négy napot adott a burundi kormánynak a döntés elfogadására.

Derrick Mgwebi, az alakulat felállításáért felelős dél-afrikai tábornok azt mondta, hogy a parancs kiadásától számítva legfeljebb egy-két hetet vesz igénybe az alakulat felállítása és bevetése, leginkább pedig a katonai csapatszállító repülők hiánya okozhat nehézségeket.

A békefenntartók kivezénylésére pénteken tett javaslatot a szervezet egy olyan szabályára hivatkozva, aminek értelmében az érintett ország vezetőjének nem kell a hozzájárulása a katonai beavatkozáshoz. E szabály szerint Pierre Nkurunziza burundi elnöknek a javaslat kihirdetése után 96 órája van a válaszadásra.

A burundi kormány erre közölte, hogy ellenzi a javaslatot, és szükségtelennek tartja, hogy békefenntartókat küldjenek az országba. Philippe Nzobonariba kormányszóvivő azt mondta, egyelőre az sem világos előttük, hogy a katonák pontosan milyen feladatokat látnának el, illetve kik ellen vetnék be őket, mivel egyelőre még nem kaptak hivatalos értesítést a javaslatról.

Burundiban erőszakhullám tombol április óta, amikor is Nkurunziza bejelentette, harmadszor is indul az elnökválasztáson. Tette ezt az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodásban foglaltak ellenére, ami két ciklus kitöltését teszi lehetővé az államfőnek. A júliusi választást – amit az ellenzék bojkottált – Nkurunziza megnyerte. A hónapok óta tartó zavargásokban több mint 200 ember meghalt, és több mint 200 ezren elmenekültek az országból.

Az Afrika keleti részén található parányi országot 1962-es függetlenné válása óta sújtják a 10,7 milliós lakosság 85 százalékát kitevő hutuk és a 14 százaléknyi tuszik közötti erőszakcselekmények. Burundi a világ legszegényebb államainak egyike, a lakosság csaknem háromnegyede alultáplált. Bár a Világbank szerint már kezd érződni az országban a politikai és gazdasági reformok jótékony hatása, a rossz gazdálkodás és a korrupció a fejlődés útjában áll – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik