Belföld

OMV – hétfőtől árulják a Super 100-ast

A magyar piacon az osztrák OMV árusít majd elsőként kénmentes benzint - hétfőtől. A Mol ezalatt még a százhalombattai finomító fejlesztésénél tart. Jövő januártól szigorodik az EU-szabvány.

Tavaly az OMV 15,3 százalékkal, 157,49 milliárd forintra növelte árbevételét, az üzemi eredmény mégis jelentősen elmaradt az előző évitől. Mint azt Pécsi-Szabó Miklós, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója elmondta, a cég tavalyi üzemi eredménye csak 1,49 milliárd forint volt, szemben az előző évi 3,41 milliárd forinttal. A visszaesést az anyacég fúziója nyomán átvett 55



OMV – hétfőtől árulják a Super 100-ast 1


Aral kút okozta – csak a töltőállomások “átfestésére” másfél milliárd forintot költöttek. Az idén azonban már 190 milliárdos árbevétellel és a 2002 évinél nagyobb üzemi eredménnyel számol a cég.



OMV – hétfőtől árulják a Super 100-ast 2

Pécsi-Szabó Miklós

A kiskereskedelem 20 százalékát célozzák


Philipp Körbler, az OMV Hungária töltőállomás üzletágának igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a cég célja: 2008-ig 20 százalékos piaci részesedést elérni a magyarországi üzemanyag-kiskereskedelemben. Mint mondta, jelenleg ezen a piacon 16-17 százalékos a részesedésük. Azt is megtudtuk, hogy terveik szerint két-három éven belül az OMV kutak egységes technológiai felszereléssel lesznek ellátva. Különösen az átvett Aral hálózat igényel fejlesztést, ott még hiányos ugyanis a shop-hálózat és a gasztronómiai kínálat. 


A nagykereskedelemben ugyanakkor nehéz megítélni a pontos piaci részesedést, mert az OMV nem minden ágazatban van jelen Magyarországon – tette hozzá Pécsi-Szabó Miklós ügyvezető igazgató. Úgy fogalmazott, hogy az OMV ezen a területen a magyar piac legnagyobb külföldi szereplőjének tekinthető.


Hétfőtől itt a Super 100



OMV – hétfőtől árulják a Super 100-ast 3

Philipp Körbler

Az OMV egyúttal azt is bejelentette, hogy az idén május 24-étől megkezdi a kénmentes Super 100 árusítását 289 forintos áron literenként. Mint azt Philipp Körbler igazgató elmondta, az új üzemanyagot a Schwechati Finomítóban állítják elő, s onnan látják el az egész magyarországi kúthálózatot.


Az Super 100 a kevesebb lerakódás és a kisebb súrlódás következtében 4 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást ígér, miközben a motor nagyobb forgatónyomatékra válik képessé, ami a városi „stop and go” üzemmódban és az országúti előzéseknél lehet előnyös. Arról nem beszélve, hogy a szénhidrogén-kibocsátás 10 százalékkal csökken, míg a nitrogén-dioxid kibocsátása 15 százalékkal.






Az OMV finomítói

Az OMV a Schwechati Finomítóból látja el a magyar és a kelet-ausztriai piacot. A nyugat-ausztriai kutakba németországi finomítóiból szállít. További finomítói kapacitással rendelkezik Romániában, ahol a Rompetrol feldolgozójában 25 százalékos a részesedése.

A Mol egy lépéssel lemaradt


Az OMV bejelentése a Super 100 magyarországi forgalmazásáról látványos visszacsapás a Molnak, amely a balkáni régióban ígéretes „falatokat” halászott el az osztrák cég orra elől – mint például az INA 25 százalékát. A Mol százhalombattai finomítója ugyanis egyelőre csak „erőltetett üzemmódban”, vagyis drágán és kisebb mennyiségekben képes a 2005-től EU-szabványnak tekinthető, gyakorlatilag kénmentes üzemanyagból előállítani.


A Mol tavaly októberben 13 milliárd forintos szerződést kötött az Olajterv-Galatea konzorciummal a százhalombattai benzin-kénmentesítő üzem létesítéséről. Ott azonban csak jövőre állítanak elő nagyüzemi méretekben köbméterenként 50 milligrammnál alacsonyabb kéntartalmú benzint, s gázolajat.



OMV – hétfőtől árulják a Super 100-ast 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik