Ön szerint van megoldás a devizahitelek átváltására. Mi az?
Állami tulajdonban lévő pénzintézet forintkötvényt bocsát ki, amellyel a bankoktól megvásárolja a devizaalapú lakáshiteleket.
Az összest?
Igen, az összest.
Tekintet nélkül arra, hogy azt tudja-e fizetni az, aki felvette vagy nem?
Igen. A kötvény futamideje a jelzáloghitelek átlagfutamideje, a kamata pedig egy állami tulajdonban levő bankintézményhez illő hosszú távú kamat. Tehát mondjuk a tízéves magyar államkötvényhez hasonló kamatszint. Egyidejűleg a vásárlással a devizahiteleket konvertálják forinthitelre, és a forintadósok ezt a kamatot, plusz valamiféle marzsot fizetnek a jövőben. Tehát ez fix, további szerződésmódosításra – egyoldalúra vagy kétoldalúra – nincs szükség. Az adós tudja, hogy havonta mire kell számítania.
De ez az adósnak a jelenlegi helyzeténél többe kerülhet? A havi törlesztőrészletét vagy annak megemelkedését ő fizeti meg? Mert most még ott tartunk, hogy bármennyire is gyenge volt a forint, még mindig megérte inkább devizában tartani a hitelt, mint átváltani forintra, mert sokkal magasabb a kamat.
A vételár, amivel a pénzintézet átveszi ezt a portfóliót, a devizahitelek névértékénél alacsonyabb, tehát egy diszkontált ár. Ha a devizahitel 100, akkor a pénzintézet ezt a hitelt mondjuk 80-ért veszi meg. Miből áll össze ez a diszkont? A tervemben nincs olyan szándék, hogy kitoljunk velük vagy büntessük a bankokat. Arról van szó, hogy a jelenlegi devizahitel-portfólióban rejlik egy kockázat, amely nem található az állami tulajdonú pénzintézet kötvényében. Ezt a kockázatot jelenértékesíteni és tőkésíteni kell, ez a diszkont egyik része. A másik része, hogy ugye a bankok jelenleg céltartalékot képeznek a portfólióval szemben, ez a céltartalék felszabadul a számukra. Ez is belemegy a diszkontba. A harmadik tétel az, hogy megszabadulnak egy implicit árfolyamkockázattól, bár ők az árfolyamkockázatot átterhelik az adósra. De ez csalóka dolog, mert ugye elméletileg az árfolyamkockázat ebben a formában, amelyet most gyakorolnak, hitelkockázattá alakul, tehát ez az árfolyamkockázat, ami implicit, rontja a portfólió minőségét.
Tehát ezeket a tényezőket összerakjuk, és összehasonlítjuk egy állami kötvényben rejlő kockázattal. És a kettő közötti kockázati különbözet a diszkont mértéke. Számításaim szerint ez olyan 18-20 százalék. Az állami pénzintézet olcsóbban veszi meg ezeket a devizahiteleket, és ezt a diszkontot teljes egészében továbbadja az adósoknak. Tehát az adós ezentúl nem 100 forintra fog törleszteni, hanem a 100 forintot csökkentő diszkontáron fog törleszteni. Tehát ha a diszkont 20 százalék, akkor ő most már nem százzal tartozik, hanem csak 80-nal magának az állami intézménynek. Az állami intézmény kötvényeit a másodlagos piacon forgalmazni lehet, tehát a bankok likviditáshoz jutnak, amit most nem kapnak meg, mert ugye most nem lehet a jelzáloghiteleket a piacra dobni. Ez is része a diszkontnak. Azonkívül ezek a kötvények a Magyar Nemzeti Bank monetáris eszköztárának lehetnek a tárgyai. Tehát a bankok egy sokkal magasabb likviditási helyzethez jutnak, és nagyon fontos a Basel II feltételrendszer – tehát a bankok tőkemegfelelési mutatói – szempontjából, sokkal jobb helyzetben vannak, mint a jelzáloghitelekkel.
Fennmarad az a kérdés, hogyan lehet a bankok forrásoldalát lebontani anélkül, hogy agyonvernénk a forintot. Ez valóban egy komoly feladat, itt sajnos nincs elég nyilvános információ, hogy erre pontosan választ tudnék adni. Nem ismerjük a bankoknak a forrásoldali struktúráját. Lehet, hogy a forrásoldali gondok miatt az elképzelésem nem fog működni, ezt nem tudom kizárni addig, amíg nem vagyok tisztában a forrásoldali szerkezettel. De szerintem ez nem valószínű, ezt meg lehet oldani. Bár kétségtelen, hogy a Magyar Nemzeti Bank nagyon aktív szerepvállalása és együttműködése szükséges a forrásoldal lebontásához, annak érdekében, hogy a forint ne kerüljön veszélybe.
És ha ez a forrásoldali probléma megoldható, akkor ön motiváltnak látja a bankokat abban, hogy ők ezt meg is tegyék, azaz átadják a devizahiteleiket?
A forrásoldali problémákon kívül a bankoknak az az egyetlen komoly ellenérve az elképzelésemmel szemben, hogy jelenleg számukra a devizahitelezés óriási profitmarzzsal jár, és ezt az üzletágat úgymond ennek következtében elvesztenék. De én úgy érzem, hogy ideje a bankoknak erről a lehetőségről lemondani, mert ez csak nagyon komoly társadalmi feszültséget és nemzetgazdasági problémákat okoz, aminek a keserű mellékíze előbb-utóbb azért vissza fog érkezni hozzájuk is.
Ön szerint ez meggyőzéssel kellene történjen, vagy pedig szabályozással?
Szerintem ezt meg kell előznie egy komoly tárgyalásnak, és meg kell nézni, hogy milyen hajlandóság mutatkozik a bankok részéről ez irányba. Jó lenne ezt meggyőzéses alapon nyélbe ütni, de nem tartom kizártnak a szabályozás lehetőségét se.
Amit nagyon fontosnak tartok az egész nemzetgazdaság jövője szempontjából, az az egyoldalú szerződésmódosítás intézményének azonnali felszámolása, hogy ezt többé senki se tehesse meg. Ez kizárólag a magyar pénzügyi szektorból származó elképzelés, amelyet a világon senki sem gyakorol. Olyan nincs, hogy egy bankszektor a rossz hitelek veszteségeit a jól fizető adósok vállára terheli, ilyen nem létezik. Ezt nem szabad megengedni, mert ha ezt megengedjük, akkor a bankok alapvető társadalmi és gazdasági szerepe, a kockázatfelmérés és a vállalhatatlan kockázatok kiszűrése, illetve a különböző jellegű kockázatoknak a beárazása nem működik, aminek tragikus következményei vannak a nemzetre, tehát a piacgazdaság ilyen körülmények között nem tud működni. Tehát a magyar bankrendszer ma nem teljesíti azokat a funkciókat, amelyekre szükségünk van egy egészséges piacgazdaság működtetésére.
Ahogy kiszervezné a devizahiteleket, az a rossz bank–jó bank kategóriája?
Nem igazán.
Van-e annak jelentősége, hogy ezt egy már meglévő állami bankba vagy erre esetleg egy újonnan létrehozandó állami pénzintézetbe tenné?
Ezt egy már meglévő intézménybe helyezném, mert azért érteni kell a jelzáloghitelezéshez. Ha egy új intézményben gondolkodnánk, akkor annak az előkészítése, felfutási és átfutási ideje hosszú folyamat lenne, az idő pedig sürget. Zavaros időkben élünk, itt vannak ezek a gondok, euróövezeti gondok, az euró helyzete, van egy gyenge kilábalás, de azért Európa még mindig nagyon komoly gazdasági gondokkal küszködik, a magyar gazdaság továbbra is még nagyon sérülékeny, úgyhogy nem szabad vesztegetni az időt, minél előbb meg kell csinálni. Éppen annak érdekében, hogy a monetáris politika megfelelő mozgástérhez jusson. Amíg ez a helyzet fennáll, addig Magyarországnak nincs monetáris politikája.
Tehát egy devizahiteles azért legyen ebben motivált, mert akkor neki nem kerülne többe, viszont nagyobb biztonságban érezhetné magát. De sosem úgy működik a pénzpiac, hogy mindenki jól jár, valakinek azt a pluszt is meg kellene fizetnie. Mennyi lenne az a plusz összességében? Végzett erről valami számítást?
A bankok járnak rosszul abban az értelemben, hogy elvesztik a jövő profitját, viszont szereznek újabb lehetőséget, mert stabil a gazdaság, stabilabbá válik a saját mérlegük. A devizahitelezés rossz gondolat volt annak idején. 2,5–3 évvel ezelőtt a londoni Financial Times azt írta róla, amikor ez elkezdett felfutni, hogy a devizahitelezés elburjánzása Magyarországon a hagyományos, magyar öngyilkossági hajlam legújabb megnyilvánulása, de akkor senki nem vette még komolyan.
