Forma-1

A brit autója felforrósodott a rajtrácsra menet, mivel bent felejtettek egy dugót az autó bal oldalában, melyet ki kellett volna venni a rajtrácsra vezető körre. A biztonsági autó beküldése utáni alacsony sebesség miatt viszont nem volt annyi levegő, amennyi ilyen körülmények között elegendő lett volna a motor hűtéséhez. Buttonnek végül le kellett állítani autóját, mert [...]
2010. 05. 16. 15:39
A rajt után a két Red Bull állt az élen, Kubicának csak a harmadik helyet sikerült megcsípni. Azonban már az első körben pályára lépett a Safety Car. Nico Hülkenberg autója az alagútban a korlátnak csapódott. A mezőny ezután hat kört tett meg a biztonsági autó mögött, mivel az alagútból el kellett takarítani a törmeléket. A [...]
2010. 05. 16. 14:24
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, a világbajnoki sorozat hatodik versenyén.
2010. 05. 15. 15:47
Az FIA az idei szezonban 13-ra emelte a résztvevő csapatok számát, azonban egy hely betöltetlen maradt. “Szeretnénk a lehető legjobb technikai és anyagi körülményeket megteremteni, és tizenharmadikként elindulni – nyilatkozott a 32 éves Nicolas Todt. – A futamgyőzelmektől még messze vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy nem a mezőny legvégén, hét másodpercre a többiektől fogunk [...]
2010. 05. 14. 13:36
A Kínában látványosan küszködő Michael Schumacher a múlt héten Spanyolországban már sokkal magabiztosabban és eredményesebben vezetett, és úgy tűnik, Monacóban sincs gondja. A korábbi négyszeres győztes a Mercedesszel második szabadedzésen ötödikként, a leggyorsabb Alonsótól mindössze bő kéttizedre végzett. “Elkaptam a pálya ritmusát, főképp a végén, a hosszabb etapomon. Megint javult a tempóm, bízom benne, hogy [...]
2010. 05. 14. 12:42
Michael Schumacher pályafutásának egyik legkevésbé elegáns húzása volt, amikor 2006-ban a Monacói Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában az addigi legjobb idő birtokában egyszerűen keresztbe állt a Rascasse kanyarban, amivel sikerült is elrontania akkori fő riválisa, Fernando Alonso utolsó gyors körét. Bár a németet akkor büntetésből a mezőny végére sorolták vissza, tulajdonképpen sem Schumacher, sem más [...]
2010. 05. 13. 14:29
A Forma-1 a hétvégén a versenynaptár legrövidebb, legszűkebb és legkanyargósabb pályájára érkezik Monacóba. A 2010-ben három újonc csapat hat lassabb autójával kibővült mezőny a korábbinál problémásabb menetet sejtet, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh is igencsak tart a kvalifikáció első szakaszától. “Szerintem a monacói Q1 mindenki számára nagyon-nagyon nehéz lesz, meg kell barátkoznunk [...]
2010. 05. 12. 12:20
Robert Kubica apró csalódásként élte meg a Spanyol Nagydíjat, a rajtnál három pozíciót vesztett, de később egész jó versenytempót ment. A lengyel egyelőre nem tudja, hogy mire számíthat a szűk monacói pályán. “Mindig élvezem az utcai pályákat, különösen a monacóit” – kezdte Kubica. “Autónk szempontjából előnyei és hátrányai is vannak Monte-Carlónak, így nehéz megjósolni, mennyire [...]
2010. 05. 11. 17:42
NAGY-BRITANNIA Daily Telegraph: “Mark Webber idei első győzelmét aratta Barcelonában, Lewis Hamilton pedig higgadtan viselte, hogy az utolsó körben defekt miatt kiesett.” The Times: “Jenson Button számára lehetetlen küldetésnek bizonyult a Michael Schumacherrel vívott párbaj. A Forma-1 nagy visszatérője elfoglalta a negyedik helyet, és még a címvédőt is idegesítette.” The Sun: “Hamilton kiütve! A brit [...]
2010. 05. 10. 13:18
Bár a Spanyol Nagydíj hétvégéjére döntést ígértek a jövő évi gumiszállító ügyét illetően, mégis elakadtak a tárgyalások.
2010. 05. 10. 13:02
Bár Fernando Alonso sem villogott végig a Spanyol Nagydíjon, legalább annyi szerencse is kijutott neki, mint amennyivel maga járult hozzá a sikeréhez, de csapattársa, Felipe Massa kimondottan gyengén szerepelt. A brazil a kilencedik lett az időmérőn és a futamon is csak szenvedett, a hatodikként ért be. A tavalyi sérülése után idén visszatért pilóta a téli [...]
2010. 05. 10. 11:55
„Nagyon csalódott vagyok. Elég jó versenyt futottam. Igazán jól szórakoztam. Jó, hogy egyértelműen előrelépéseket tettünk és kihívói voltunk a Red Bulloknak. A csapat hihetetlen munkát végzett” – mondta a 2008-as év világbajnoka BBC-nek adott nyilatkozatában. „Jó volt úgy idejönni, hogy fejlődni tudtunk és tökéletes eredményt érhettünk volna el az egyéni –és a konstruktőri tabella szempontjából. [...]
2010. 05. 10. 03:06
A Virgin Racing istálló mindkét versenyzője, Timo Glock és Lucas di Grassi is büntetést kapott. Az újonc gárda ugyanis nem értesítette időben az FIA technikai szakembereit arról, hogy milyen váltóáttételekkel kívánnak nekivágni a hétvége programjának. A szabályok értelmében a pénteki edzések után legfeljebb két órával a csapatok kötelesek tájékoztatni a sportot irányító testületet arról, milyen [...]
2010. 05. 08. 17:17
Olvasói sztorik