Az Európai Bizottság figyelmeztette Nagy-Britanniát, hogy törvényes kötelezettsége lemondani a pint, a mérföld és a hold mértékegységek használatáról. Vita folyik az egységes mértékegségek bevezetéséről.
Az európai űrhajózás szakemberei nem csupán a Nemzetközi Űrállomáson ellátandó tevékenységeihez, de a jövő Hold- és Mars-expedícióihoz is szeretnék felhasználni a 2011 környékére tervezett űrjárművet, vagy legalábbis annak alapjait.
Kevés izgalmat hozott az élen autózóknak a Rali Világbajnokság 11. futama Németországban. Sébastien Loeb, ahogy a korábbi három évben is, sima rajt-cél győzelmet aratott az aszfaltos futamon, ezzel megszerezve idei nyolcadik elsőségét.
A Green Day nyerte a legtöbb trófeát a Grammy után legrangosabbnak tartott könnyűzenei gálán, amelyet annak ellenére megtartottak Miamiban, hogy a közelben tombolt a Katrina hurrikán, és a díjkiosztó előtt tartott egyik partin meglőttek egy rappert.
A japán Daihatsu autógyár hétfőn közölte, hogy a járműipar sorozatban gyártott első haszonjármű-hibridjével jelentkezik a jövő hónapban. A kis szállítóeszköz négy személy szállítására is alkalmas, áruval hátsó üléseinek padlószintbe hajtása után lehet megpakolni.
Patricia Cornwell amerikai bestseller-író költséges hirdetési kampányban kelt saját elmélete védelmére, mely szerint a Nagy-Britanniát a 19. század végén rettegésben tartó, Hasfelmetsző Jack néven ismert sorozatgyilkos nem más volt, mint Walter Sickert impresszionista festő.
Gépjárműveinkben lassan már megszokhattuk a biztonsági öv becsatolására figyelmeztető fény vagy hangjelzéseket. Akik már ezt is idegesítőnek tartják, azok valószínűleg nem örülnek majd a Volvo által tesztelt vezetésbiztonsági újítások hallatán.
Az amerikai National Science Foundation saját kezdeményezésével szeretné megújítani a világhálót, amelyben a legfontosabb részletnek az egyes hálózatok biztonságának fokozását tartja.
Mindössze egyetlen gombnyomás és a beszéd egyszerre több címzetthez juthat el, függetlenül attól, hogy a csoport tagjai milyen távolságra vannak egymástól, ez a Push To Talk.
Már hazánkat is elérte a madárvész. A vándormadarak vonulási útvonalán haladva egyre közelebb jutott Európához a veszélyes vírus. Térképünkön a terjedés útvonalát igyekeztünk nyomonkövetni.
Kattintson a képre!
A kutatók azt állítják, hogy nagy nyugtalanságra ad okot a ludakban lévő H5N1 kórokozó megjelenése a vadludak között, mert a vándormadarak jelentős távolságokra képesek elrepülni.
Az influenza végigkísérte az emberiség történelmét, de a XX. század kezdetéig a nagyobb veszélyt hordozó járványok miatt nem került a figyelem középpontjába.
A madárinfluenza a WHO szakemberei szerint az 1918-ban kitört spanyolnátha óta a világ legnagyobb járványügyi fenyegetését jelentheti. A vírus gyors terjedését bizonyítottan a vadludak okozzák, amelyek vándorlásuk során jelentős távolságokat képesek megtenni.
A Novell több mint 5 000 Novell Open Enterprise Servert és SUSE Linux Enterprise Servert osztott szét VMware virtuális gépekre az ügyfelek általi értékelés, a fejlesztés és a megoldások tesztelésének leegyszerűsítése és meggyorsítása érdekében.
Mintegy nyolcezer ember vett rész a Verespatakon rendezett Széna fesztiválon (FanFest), amelyet a ciántechnológiás aranykitermelés ellen szerveztek. A szervezők "Az élet és a folytonosság ünnepének" nevezték ezt a rendezvénysorozatot, amely pénteken vette kezdetét Verespatakon, és része a négy éve indult Mentsétek meg Verespatakot! címet viselő projektnek.
Vasárnap nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Zsidó Nyári Fesztivál. A programsorozatot a Zsidó Könyvnapokkal egyidejűleg nyitották meg vasárnap Budapesten, és szeptember 4-ig tart.
Kilencvenöt éve, 1910. augusztus 27-én született Szkopjéban kalkuttai Teréz anya Nobel-békedíjas katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítója.
A napokban két gyorsan terjedő féregvírus, a Mytob és a Zotob alkotóját is sikerült kézrekeríteni: egyikük Marokkóban, míg a másik elkövető Törökországban akadt a hatóságok hálójába.