Az összetett pontversenyben élen álló, címvédő Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es barcelonai Spanyol Nagydíjat. A finn mögött Felipe Massa és Lewis Hamilton végzett.
A finn Mikko Hirvonen diadalával ért véget a Jordán-rali, a rali világbajnoki sorozat ötödik versenye. A tavaly összetettben harmadik Ford-pilóta a pontversenyben átvette a vezetést.
Írói tapasztalatairól, íróvá válásáról, egy-egy kötet születésének folyamatáról, korábbi köteteiről és a Nullánál is kevesebb folytatásáról beszélt Bret Easton Ellis amerikai író, az MTI-nek adott interjújában.
Elsőfokon bűnösnek találták azt a motorost, aki tavaly halálos balesetet okozott, amikor egy másik motorossal összeütközött Pécs és Mánfa között, miközben a történtekről kamerával felvételt is készített.
Üresen áll az etyeki Korda Stúdió, részben azért, mert az EU tiltakozása miatt az idén már nem jár a 2005-től nyújtott filmes adókedvezmény. Andy Vajna szerint azonban még így is megéri itt forgatni.
A tartalékos Barcelona 2-0-s vereséget szenvedett La Corunában. Ezzel eldőlt, hogy amennyiben a Bilbaót fogadó Real Madrid vasárnap este legyőzi baszk riválisát, behozhatatlan előnyre tesz szert a katalánokkal szemben.
Erdei Zsolt egyhangú pontozással legyőzte az amerikai DeAndrey Abront és ezzel tizedik alkalommal megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét a drezdai profi ökölvívógálán.
A Pittsburgh Penguins 0-3-ról fordított a vendég New York Rangers ellen az NHL rájátszásában, ezzel vezet a Keleti főcsoport elődöntőjében vívott párharcban.
A Tatabánya elleni szombati bajnokin 2-1-re nyerő Debrecen pontszámban utolérte a vasárnap a Honvéd csapatánál vendégeskedő MTK együttesét, illetve a szinten 51 pontot számláló Újpest FC-t. A REAC-DVTK meccsen tíz gól esett.
Az 1994-es világbajnok brazil labdarúgó-válogatottra épülő Brazil Masters94 6-4-re nyert a Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes ellen a Bozsik Stadionban rendezett szombati gálamérkőzésen.
A házigazda MKB Veszprém simán nyert a címvédő Pick Szeged ellen a Budapest Bank férfi kézilabdaliga három győzelemig tartó döntőjének első mérkőzésén.
A német bajnokság szombati rangadóján a Schalke Hamburgból hozott el három pontot. A Bayernt üldöző Werder Bremen ezúttal a Karsruhe otthonában játszott döntetlent, míg a Hannover kétgólos vezetést tékozolt el a Hertha ellen.
Sok száz tisztelője vett végső búcsút Antal Imrétől szombaton délután a budapesti Farkasréti temetőben. Az életének 73. évében elhunyt médiaszemélyiséget, a Magyar Televízió Örökös Tagját és volt főmunkatársát Rózsa György, Vágó István és Kudlik Júlia búcsúztatták.
A spanyol Carlos Sainz nyerte az autósok versenyét a Közép-Európa-ralin. A pénteken élre álló pilóta mögött a francia Stéphane Peterhansel lett a második, míg a német Dieter Depping végzett a harmadik helyen a tereprali Dakar-széria első viadalán. A legjobb magyarként Kis Sándor a 13.
Michael Ballack két góljának köszönhetően a Chelsea hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Manchester Unitedet, s ezzel pontszámban beérte a listavezető „vörös ördögöket”. Két körrel a vége előtt nyitott az angol bajnoki cím sorsa.
A világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen nyerte a Forma 1-es világbajnokság Spanyol Nagydíjának időmérő edzését. A finn pilóta mögött a spanyol Farnando Alonso és a brazil Felipe Massa végzett.
A csernobili katasztrófa óta legalább 15 esetben történt atomerőműben „3-as szintű esemény”, ami azt jelenti, hogy egyetlen újabb, negatív esemény tragédiát okozott volna. Az atomenergia ideje lejárt, az erőművek veszteséggel építhetők meg, nem csökkentik a globális szén-dioxidki-bocsátást, és folyamatos veszélyt jelentenek – vélik zöldszervezetek Csernobil 22. évfordulóján.
A szoftvercég jelezte, hogy szombatig érdekelt a keresőcég felvásárlásában, ezt követően azonban annak végre lépnie kell - ám ennek elmaradása esetén sem keserednének el. A Yahoo eközben új partnerre lelt.
Nincs rajta nyitható keménytető, sőt még csak nem is kétüléses. A Passat CC egy meglepő négyajtós sportlimuzin, amivel új vevőkört és egy az eddiginél magasabb prémiumszintet céloz meg a Volkswagen.
A horvát Luka Modric szombaton öt évre szóló megállapodást írt alá az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur csapatával. Az angolok 15.8 millió fontért szerezték meg a 22 esztendős középpályást.
Jövő héten, május 1-jével a Palatinus és a Dagály strand nyitásával, valamint a Gellért fürdő hullámrészlegének üzembe helyezésével kezdetét veszi az idei strandszezon a fővárosban.
Az 55000–40000 éve Délnyugat-Franciaország területén élt neandervölgyi emberek leginkább vörös húsokat fogyasztottak. Étrendjükön főként a mai bölények, szarvasmarhák és lovak kihalt ősei szerepeltek.
Szombaton már a hivatalos megnyitó előtt gőzerővel beindul a Mediawave-fesztivál. Rögtön egy világsztárt is köszönthetünk: színpadra lép a legendás szaxis, Dave Murray.