Élet-Stílus

Ballack góljaival nyert a Chelsea

Michael Ballack két góljának köszönhetően a Chelsea hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Manchester Unitedet, s ezzel pontszámban beérte a listavezető „vörös ördögöket”. Két körrel a vége előtt nyitott az angol bajnoki cím sorsa.

A remek tavaszt produkáló, ám az édesanyját gyászoló Lampard nélkül kezdő londoniak már az első percekben nekiestek a vendégeknek, a manchesteriek ráadásul Vidics sérülése miatt – a 11. percben egy tumultuózus jelenet nyomán Drogba arcon térdelte – előre be nem kalkulált cserére kényszerültek. Alex Ferguson átszervezte védelmét: a szerb helyére Brown húzódott be, míg a csereként beküldött Hargreaves a jobbhátvéd pozíciójában játszott tovább.

A labdát többet birtokló londoniak fölénye azonban kevés helyzetben konkretizálódott, a vezetés megszerzéséhez a 20. percben Joe Cole járt a legközelebb, a középpályás kemény lövése viszont a kapufáról kifele pattant.

A hajrában megtört a jég: Drogba beívelésére Ballack érkezett bántóan egyedül, és a hosszú saroknál a kapuba fejelt.

Szünet után már a vendégeknél volt többet a labda, de Ferguson fura húzása – C. Ronaldo és Tévez is a kispadon kezdte a mérkőzést – miatt a United „alkotó-szekciója” nem működött tökéletesen.

Ballack két gólja eldöntötte a rangadót (Getty)

Ballack két gólja eldöntötte a rangadót (Getty)

A liga egyik legmegbízhatóbb védője sietett a nem túl veszélyes manchesteri támadók segítségére – miután Ferreira egy vissza-passzal meglepte Ricardo Carvalhót, a portugál fordultában épp Rooney elé passzolt, s a támadó vígan egyenlített.

A kiegyenlített mérkőzést a 84. perc eseményei döntötték el. Essien ívelt be, Carrick karján irányt változtatott a labda, a vonalbíró büntetőt intett, s Wiley játékvezető a tizenegyes-pontra mutatott. A büntetőt Ballackkiméletlenül bevágta.

Azutolsó percekben a United ugyan mindent megpróbált, de a Chelsea-játékkosok két alkalommal is a gólvonalról mentettek. Előbb Ashley Cole Ronaldo helyzeténél, majd Sevcsenko Silvestre fejesét követően tisztázott az utolsó pillanatban.

Két körrel a zárás előtt teljesen nyílttá vált a harc az elsőségért. A londoniak sikerükkel pontszámban beérték riválisukat, jobb gólarányának köszönhetően azonban továbbra is a United áll a tabella élén.

Premier League, 36. forduló:

Chelsea-Manchester United 2-1 (1-0)
London., Stamford Bridge. Vezette: Wiley
Gól: Ballack (45., 86., a második 11-esből) illetve Rooney (57.)
Chelsea: Cech – Paulo Ferreira (Anelka, 66.), Terry, Ricardo Carvalho, Ashley Cole – Joe Cole (Makelele, 87.), Obi Mikel, Ballack, Essien – Drogba, Kalou (Sevcsenko, 81.).
Man. Utd.: Van der Sar – Wes Brown, Rio Ferdinand, Vidics (Hargreaves, 14.),Silvestre – Fletcher, Carrick, Giggs – Nani, Anderson (O’Shea, 65.) – Rooney (C. Ronaldo, 63.).

Birmingham-Liverpool 2-2 (1-0)
Gól: Forssell (34.), Larsson (55.) illetve Crouch (63.), Benajun (76.)

Manchester City-Fulham 2-3 (2-0)
Gól: Ireland (10.), Mwaruwari (21.) illetve Kamara (70., 90.), Murphy (79.)

Sunderland-Middlesbrough 3-2 (2-1)
Gól: Higginbotham (6.), Chopra (45.), Pogatetz (öngól, 90.) illetve Tuncay (4.), Alves (73.)

Tottenham-Bolton 1-1 (0-0)
Gól: Malbranque (52.) illetve Jannakopulosz (46.)

West Ham-Newcastle 2-2 (2-2)
Gól: Noble (10.), Ashton (23.) illetve Martins (42.), Geremi (45.)

Wigan Athletic-Reading 0-0

Az élcsoport:
1. Manchester United 81 pont (74-21), 2. Chelsea 81 (62-25), 3. Arsenal 74 (35 mérkőzés), 4. Liverpool 70, 5. Everton 61 (35), 6. Aston Villa 58 (35).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik