Élet-Stílus

Visszaléphet a Yahoo-ajánlattól a Microsoft?

A szoftvercég jelezte, hogy szombatig érdekelt a keresőcég felvásárlásában, ezt követően azonban annak végre lépnie kell - ám ennek elmaradása esetén sem keserednének el. A Yahoo eközben új partnerre lelt.

Egy Milánóban megtartott konferencián maga Steve Ballmer vezérigazgató beszélt a Yahooval kapcsolatos ügyekről. Elmondta, hogy továbbra is a keresőcég felvásárlását tekintik a legjobb stratégiának a Google egyeduralmával folytatott szorosabb verseny kialakításában, ám mindennek van határa és kezdik megunni a kiszemelt áldozat magatartását.

Emlékezhetünk arra, hogy a Microsoft eredetileg csaknem 45 milliárd dolláros ajánlatot tett a Yahoo felvásárlására, ez azonban a keresőcég vezetőinek nem volt elég és mindenáron megpróbáltak egy magasabb árfolyamot kisajtolni lehetséges új gazdájukból. Utóbbi nem engedett a 45-ből (a Yahoo által most közzétett, a vártnál jobb negyedéves eredmények ellenére sem), igaz időközben a részvények árfolyamának változása miatt ajánlatuk teljes összege 44 milliárd dollár alá csökkent. Így is megfelelőnek tartják azonban a leánykérést, és most jelezték, hogy türelmük határára érkeztek.

A Microsoft számára fontos lenne a megállapodás, hiszen a cég beolvasztásával kellő eséllyel vehetné fel a versenyt a keresőpiacon a magát óriássá kinövő Google uralmával szemben. A konferencián elhangzott egy olyan kérdés is, miszerint Redmondban foglalkoznak-e a Google felvásárlásának gondolatával, ezt azonban Ballmer gyorsan kizárta. Véleménye szerint utóbbi nem lenne érdekelt egy ilyen húzásban, ráadásul az egyesülés komoly aggályokat és ellenlépéseket kényszerítene ki a szabályozó hivatalok részéről, amelyek igyekeznék megelőzni annak lebonyolítását és teljességgel kizárni egy ilyen lehetőséget.

A hétvégét követően tehát a Microsoft új áldozatok után néz, ez azonban nem zavarta a Yahoo-t abban, hogy megállapodjon a CNET vezetésével bizonyos szolgáltatásokról. Eszerint utóbbi híreket szolgáltat majd a keresőcég oldalain, a Yahoo pedig hirdetéseket jelentet meg a CNET portáljain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik