Egy vesztes munkaügyi per február óta tetemes veszteséggel is zárulhat a perlekedő munkavállaló számára, szemben a korábbiakkal. Jogismeretünk továbbra is gyenge, nem árt az óvatosság.
A tavalyi közel négymilliárd forint után az idén ismét ekkora összegben ír ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkahelyi képzések támogatására. Kicsit szoros a határidő…
A munkavállalóknak célszerű tudatosan építeniük a róluk kialakított képet, amelyet minden megnyilvánulásuk alakít. Ugyanakkor humánerőforrás-vezetők jól teszik, ha a látszat mögé néznek.
A tehetséges, fiatal munkavállalók jönnek és maradnak – ha a vállalat lehetőséget ad nekik a sokoldalú munkára, szakmai fejlődésük és képességeik fejlesztésére.
Felsővezetői állások esetében nem csupán a pozíció rangja miatt lehet szükség fejvadászra: vannak kiváló szakemberek, akik önmaguktól sosem pályáznának egy meghirdetett állásra.
Magyarországon nincsenek élő hagyományai a sztrájknak, pedig szükség lenne rá. Mivel e téren is kulcsfontosságúak az emberi kapcsolatok, a hr-en is múlik, hogy alakul ki a gyakorlat.
Nem mindenhol feszül egymásnak a dolgozó és a munkáltató: jó néhány munkahelyen megoldották a gyesről visszatérők problémamentes visszavételét, a részmunkaidőt vagy akár a távmunkát.
Egyre több harmincas is kiégett, fásult, depressziós. Gyakran heti ötvennél is több órát töltenek munkahelyükön, de munkájuk már nem lelkesíti őket. Tapasztalatuk érték, elvándorlásuk veszteség lenne a cégnek.
Van cég, ahol már a kiképzett dolgozók elvándorlásának megakadályozását eredménynek tekintik, máshol kifejezetten fontosnak tartják az employer brandinget, mert így a legkiválóbb szakemberek maguktól keresnek náluk állást.
Már egészen kicsi vállalkozások is bevezetik a cafeteriát.
Alap az étkezési utalvány és a bérlet, de az internet is népszerű. A szolgáltatók részéről egyre hangsúlyosabb az üzemeltetés.
A legtöbb vállalati vezető számára már nem kérdés, válasszanak-e a vállalatirányítás támogatására valamilyen szoftvert. A sok száz dolgozót foglalkoztató nagyvállalatok e nélkül valószínűleg működni sem tudnának.
Szakemberek állítják: már régen szükség lenne párbeszédre a gazdaság és a felsőoktatás között. Ha valaki megkérdezné a vállalatokat, mennyi és milyen szakember kellene nekik, meg tudnák mondani.
Mit várhatok a friss diplomásoktól, és ők mit várnak az első munkahelytől? Hogyan ítélik meg cégemet mint karriercélpontot? Ezeket a kérdéseket minden hr-vezető felteszi magában, aki pályakezdők között keresgél csiszolható munkaerőt.
A toborzás mellett a vállalat népszerűsítésére is törekszenek a cégek az állásbörzéken, a frissen végzettek mellett már az első- és másodévesekkel is igyekeznek felvenni a kapcsolatot.
Közel félszáz üzletviteli központ halmozza el álláskínálatokkal a diplomás és a középfokú végzettségű, idegen nyelveket beszélő fiatalokat. Ez gondot okoz a munkaerőpiacon.
A kreatív önéletrajz már úgy-ahogy elfogadott, de ritka az a cég, amely nyomon követi egy-egy blogger vagy proaktív személyiség pályáját, és állást ajánl neki. Persze a munkavállalóknak is lenne hová fejlődniük…
Ki ne utálna korán kelni, márpedig, ha kelni kell, mindig korán van. Ennél csak egy rosszabb dolog van: az elalvás. Olyan ébresztőórákat kerestünk, melyekkel ez csaknem lehetetlen.
Évi több millió, sokszor nyomorúságos körülmények között tartott állatot ölnek meg a bundájáért. A ketrecbe kényszerített vadállatok szó szerint megőrülnek, gyakori köztük az öncsonkítás és a kannibalizmus. A Kínából származó szőrme pedig lehet, hogy kuvaszból, bernáthegyiből készül.
A bajnokságban tavasszal gyengén teljesítő, a kupadöntőben megalázó vereséget szenvedett Budapest Honvéd győzelemmel zárta a Soproni Liga 2007/2008-as kiírását. A Ferencváros kínlódva nyert az NB II-ben.
Vasárnap Prágában elkészítették a júliusi U19-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait. A magyar csapat a címvédő spanyolokkal került azonos négyesbe.
A tavaly a francia körversenyen diadalmaskodó spanyol Alberto Contador nyerte a Giro d'Italiát. Az olasz viadalon 12 év után először ünnepeltek nem hazai kerekest.