Élet-Stílus

Versenyben fontos a képzés

A tavalyi közel négymilliárd forint után az idén ismét ekkora összegben ír ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkahelyi képzések támogatására. Kicsit szoros a határidő…

Tavaly az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében két uniós pályázatot írtak ki a munkahelyi képzések támogatására. A TÁMOP-2.1.3/07/1 kódjelűt, amelyet a munkahelyi képzések támogatására hirdettek meg a mikro- és kisvállalkozások számára, január 30-án publikálták a világhálón, s ugyanazon év áprilisában függesztették fel a keret kimerülése miatt. Az ügynökség 306 támogatási szerződésben 1,778 milliárd forint támogatást kötött le, s az összesítő adatok szerint a pályázók 12 400 munkavállalót vontak be a képzésbe – tudtuk meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Kommunikációs Főosztályától.

Tavaly szeptemberben hirdették meg a TÁMOP-2.1.5/07/1 kódjelű pályázatot kis- és középvállalkozások számára – munkahelyi képzések támogatására. Ezt 2007 decemberében függesztették fel a keret kimerülése miatt. A 129 támogatott pályázatból eddig 76 pályázóval kötötték meg a támogatási szerződést, s a megítélt támogatás 2,076 milliárd forint.

A képességek mélyítése
A mikro- és kisvállalkozások számára munkahelyi képzésre kiírt, tavaly tavaszi pályázaton nyert 11 647 500 forintos, 75 százalékos finanszírozást jelentő TÁMOP-forrást a tisztán magyar tulajdonban lévő WSH Kft. A cég egyik meghatározó tevékenységi területe az informatikai oktatás. Képzési kínálatában a legjelentősebb szoftver- és hardvergyártók tanfolyamai mellett saját fejlesztésű, hiánypótló tematikák is megtalálhatók. Jelentős mennyiségű tapasztalatot gyűjtöttek a hardver- és szoftverértékesítés területén is.

Versenyben fontos a képzés 1

Nemes Csaba ügyvezető elmondta a FigyelőTrendnek: habár a cég tanfolya¬mok szervezésével is foglalkozik, ezt a forrást kifejezetten saját dolgozóik képzésére fordították. A cég méreteiből adódóan – jelenleg 19 embert foglalkoztatnak – nem valamiféle tömegszerű, uniformizált képzési struktúrában gondolkodtak, hanem megvizsgálták, kinek milyen egyéni képzésre lenne szüksége.

A célzott munkaköri igényfelmérést követően jellemzően angol nyelvi és ECDL-képzéseket tartottak. Erre mindkét területen azért volt szükség, mert a dolgozók ugyan tudtak már angolul, és informatikai ismereteket is szereztek, de szükségesnek látszott tudásuk rendszerezése, illetve a képességek elmélyítése. Ezen túl kommunikációs tréningekre és vezetői képzésekre is sor került azokon a posztokon, amelyek ilyen irányú ismereteket követelnek.

Kétoldalú képzés

A legújabb
pénz- és tőkepiaci termékek ismerete minden banki vezető és szakember
számára elengedhetetlen, s egyre fontosabb a vállalatvezetők, pénzügyi,
stratégiai döntéshozók szempontjából is – állítja Haás László, a BNP
Paribas Hungária Bank korábbi vezérigazgatója, a KPMG-BME Akadémia
pénz- és tőkepiaci területének szakmai vezetője. A 2001-ben alakult
KPMG-BME Akadémia tavaly a pénz- és tőkepiac szereplőinek kínált
képzésekkel bővítette portfólióját. „A programokat vállalati és banki
szakemberek bevonásával, az őket foglalkoztató problémákat, kérdéseket
előtérbe helyezve alakítottuk ki úgy, hogy a képzések a szakmai
ismeretek átadásán túl a bank és a vállalat szempontjainak kölcsönös
megismerését is szem előtt tartják” – mondja Tomka János, a KPMG-BME
Akadémia társelnöke.

A különböző célcsoportok eltérő
érdeklődésére, megoldandó problémáira fókuszálva a fenti képzésekből
változatos hangsúlyú és időtartamú programok alakíthatók ki. Banki
vezetők számára a döntéshozatal hatékonyságát fokozó legújabb
tendenciákat és összefüggéseket ismertető képzések, bankok üzleti
területi képviselőinek eredményességüket jelentősen növelő pénz- és
tőkepiaci összefüggéseket bemutató programok, amelyek segítenek a
vállalati szempontok minél teljesebb körű megértésben. „Kínálunk az
egyes banki szakterületek számára speciális ismereteket nyújtó
fókuszképzéseket is” – mondja Tomka.

A „másik oldalra” is
figyelnek, vállalati vezetők számára a döntéseik megalapozottságát
elősegítő képzéseket tartanak, amelyek átfogóan ismertetik a pénz- és
tőkepiaci lehetőségeket, összefüggéseket, valamint a banki
szempontokat. Szerveznek a vállalatok pénzügyi és stratégiai
területeinek vezetőit és munkatársait célzó programokat, amelyek
támogatást nyújtanak a vállalat helyzetét rövid, illetve hosszú távon
meghatározó finanszírozási, kockázatkezelési és bankválasztási
alternatívák kidolgozásában és megvalósításában.

A tavaly tavaszi, munkahelyi képzésre kiírt TÁMOP-pályázat nyertesei között sajátos „blokkot” képviselnek a takarékszövetkezetek. A kiskundorozsmai, a répcelaki, a Kis-Rába menti és a szentgáli „takszöv” is elsősorban az ügyfélkör megtartására és az ügyfélkapcsolat módszertanának újszerű értelmezésére szervezett tanfolyamot a dolgozóknak. A Kiskundorozsmai Takarékszövetkezet 3 568 000 forintot, a Kis-Rába Menti Takarékszövetkezet 3 730 400 forintot, a Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet 7 461 600 forintot, a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet pedig 9 564 800 forintot nyert a pályázaton.

Nem véletlen a takarékszövetkezetek képzési iránya. A kereskedelmi bankok egyre inkább terjeszkednek a lakossági és a kisvállalkozások hitelezése üzletágakban a kisebb vidéki városokban, nagyobb községekben, amelyek mostanáig a takarékszövetkezetek monopolpiacocskájának számítottak.

A Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet képviselője elmondta a FigyelőTrendnek, hogy a 80 százalékban finanszírozott képzés, melytől náluk is az ügyfélkör megtartását, bővítését remélik, a szemléletváltást és a szakmai kompetenciák kiteljesedését célozta. Ezért egyfelől értékesítési és szakmai képzéseket szerveztek a különböző beosztások igényeinek megfelelően, ugyanakkor a kommunikációs tréningre az összes dolgozót beíratták.

HEFOP: közel a záróra
Érdekes módon idén tavasszal a munkahelyi képzési támogatások nem az Új Magyarország Fejlesztési Terv, hanem a részben már lezárt, éppen „kifutó” Nemzeti Fejlesztési Terv keretében vehetők igénybe. Májusban hirdetik meg a HEFOP 3.4.1-08/1 pályázatot – négymilliárd forint keretösszeggel, június 9-ei beadási határidővel. Ez egy szoros határidejű pályázat, az NFT I. pénzügyi zárása ugyanis 2008. december 31-én lesz, más szóval a kedvezményezettektől addig kell beérkezniük a számláknak.

Mindenki pályázhat
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Kommunikációs Főosztályán elmondták a FigyelőTrendnek, hogy a tapasztalatok szerint ez a támogatott tevékenység viszonylag gyorsan lebonyolítható mind a pályázati kiírás, mind az intézményrendszer, mind a pályázók oldaláról. Emellett az NFT I. révén rendelkezésre álló pénzügyi keret minél nagyobb fokú „abszorpcióját” is ez a megoldás szolgálja a legjobban, ezért választotta ezt az NFÜ.

A gyorsított HEFOP-pályázat feltételei alapvetően megegyeznek a tavalyi TÁMOP kiírása során megismertekkel. Vagyis meghatározott képzéstípusokat támogatnak, feltétel továbbá az akkreditált képzőintézmény akkreditált képzési programjában való részvétel, ugyanakkor olyan egyéb költségek is elszámolhatók, mint a szállás, az utazás, az ellátás.

Fontos új körülmény, hogy ezúttal minden vállalkozás pályázhat, nem csak a kkv-k, mint a tavalyi két kiírásban. Pályázatonként legfeljebb 50 millió forint igényelhető, s a támogatás intenzitása 55–90 százalék között mozoghat. Nagyon lényeges azonban, hogy az NFT I. pénzügyi zárása miatt a projektek megvalósításának időtartama idén májustól az év végéig korlátozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik