Élet-Stílus

Királyok és királynők ősszel Budapesten

Nem áll meg a budapesti koncertélet a nyár elmúltával. Egymást váltják a színpadokon a világsztárok. Jön többek közt a rap királya, több woodstocki sztár, a Coldplay és a Queen. Koncertajánló.

szeptember 9.
A38 Hajó

Ten Years After



A Ten Years After a hatvanas évek végének meghatározó angol blues-rock zenekara,
amely a woodstocki fesztivál egyik legfontosabb fellépője volt. A szám, ami a
világsikert meghozta a Ten Years Afternek, az I’m Going Home azóta szinte nemzedéki
himnusszá vált, hasonlóan a két évvel később megjelent I’d Love to Change the
Worldhöz.

A zenekar a hetvenes évek elején sikereinek csúcsára ért, ekkor
azonban a zenekar lelke, a kultikus gitáros-énekes, Alvin Lee kivált a
csapatból, s ezzel úgy tűnt, lezárult a TYA története. 2004-ben azonban az
eredeti tagok megtalálták Alvin Lee utódát, az 1977-ben (tehát jóval az első
formáció feloszlása után) született Joe Gooch személyében. Azóta több
koncertturnén bizonyították, hogy itt nem a „húzzunk le a jól csengő névből
némi lóvét” típusú hakni, hanem a jó öreg rock and roll dübörög továbbra is.


szeptember 10.
Papp László Sportaréna



Snoop Dog

A gangsta rap sztárja, Snoop Dogg az idén márciusban megjelent Ego Trippin című
új lemezét mutatja be a budapesti rajongóknak. „Az album címe arra utal, hogy
100 százalékban az én ízlésemet tükrözi az anyag.

Most is olyan dalok kerültek
fel a lemezre, melyekkel teljesen azonosulni tudok. Kemény gangsta-dalokra és
dallamosabb R’n’B-számokra számíthattok, emellett hatott rám a ’80-as évek
hangzása is, főleg Prince, Rick James, George Clinton és a Gap” – mondta
az albumról az eredetileg még ifjabb Calvin Cordozar Broadus néven
anyakönyvezett rapper, akit pályája kezdetén emberöléssel is megvádoltak, ma pedig
már hollywoodi filmekben szerepel, és jelenleg egy gyermekkönyvön dolgozik.

szeptember 20.
Művészetek Palotája

Blood, Sweat & Tears

A híres churchill-i idézetről elnevezett zenekar a rocktörténet egyik megkerülhetetlen legendája. Pedig az alapító billentyűs, Al Kooper csupán „ugródeszkának” szánta a zenekart. Úgy gondolta, összehoz néhány dzsessz- és rockzenészt, akikkel pár koncert alatt összeszedhet annyit, hogy New Yorkból továbbállhasson Londonba. Ő az első album megjelenése után el is hagyta a Blood, Sweat & Tearst, társainak zöme azonban együtt maradt és az énekes David Clayton-Thomasszal, illetve a fúvósok élére álló Lew Soloff trombitással kiegészülve új lemezt készített. Ez az egyszerűen csak Blood, Sweat & Tearsnek nevezett korong hét hétig vezette az amerikai sikerlistát; olyan örökzöldeket tartalmazott, mint a Spinning Wheel, a You’ve Made Me So Very Happy és a When I Die; egy év alatt kétmillió példányban kelt el, és az év lemezeként Grammy-díjat kapott.

A rhythm & blues, a soul, a dzsessz és a pszichedélikus rock addig ismeretlen elegyét képező hangvétel az 1970-es Blood, Sweat & Tears 3 albumra is jellemző volt, s egy újabb halhatatlan slágerrel (Hi-De-Ho) is gazdagította az együttes örökzöldjeinek tárát. A kirívó siker ellenére azonban a felállásban folytonos mozgás volt, és egy időre Clayton-Thomas is kiszállt, hogy szólópályán is megméresse magát. A hetvenes évek óta eltelt időről pedig nem több és nem kevesebb mondható el, mint az, hogy a zenekar 2008-ra töretlen ranggal érte meg fennállásának negyvenedik évfordulóját. Tagjai ugyan gyakran cserélődtek, koncertjeiket azonban továbbra is az első három Blood, Sweat & Tears-album slágereire építették, felfrissítve és új köntösbe bújtatva azokat, s így elkerülve a szimpla nosztalgiázás csapdáját.


szeptember 23.
Papp László Sportaréna



Coldplay

Az 1997-ben Angliában alakult Coldplay a 21. század egyik
legsikeresebb popzenekara, több mint 30 millió albumot adtak el, és olyan
slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a Yellow, a Speed Of Sound vagy a Clocks,
amellyel öt Grammy-díjuk egyikét nyerték.

Eddig mindegyik albumuk vezette a
Billboard 200-as listáját. Ezúttal legújabb, Viva la Vida Or Death And All His
Friends című lemezüket mutatják be Budapesten.

október 15.
A38 Hajó

Living Colour

A Living Colour a nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb
crossover zenekara, négy zsenivel, eszméletlen funkokkal és tekerésekkel.
2003-ban nyolcéves tetszhalott állapotból felébredve ugyanott folytatták és
folytatják ma is, ahol akkor abbahagyták.

Zenéjükben John Coltrane szelleme
keveredik Jimi Hendrixszel, a Bad Brains a Rolling Stonesszal, a Led Zep James
Broownnal. Nemhiába tartja kedvencének őket például Mick Jagger, no meg több százezer
rajongó a világ minden zugában.


október 17.
A38 Hajó

Russkaja



A nagy októbert idén a Moscow calling nevű kétnapos fesztivállal
ünnepli a Hajó, ahol az orosz főváros zenei életének néhány különös együttese
csap hatalmas energiáktól duzzadó örömünnepséget. Fellép többek közt a Russkaja
is. Nevezett együttes egy hagyományos ska-punk zenét játszó bulibandának tűnik
első hallásra, de ha jobban figyelünk, ott van minden hang mögött a nagy orosz
lélek.

A zenekar, saját bevallása szerint, olyan hatást kelt, „mintha egy
vodkával töltött szputnyikhoz kötöztek volna bennünket”. És mivel a vodka
vízként folyik a koncerteken, a végére folyékony orosztudást ígérnek, valamint
azzal kecsegtetnek, hogy mindannyian megtanuljuk, milyen érzés a Vörös téren
pogózni.


október 25.

Papp László Sportaréna

James Blunt



Eredeti nevén James Hillier Blount a múlt évszázad végén még
páncélos felderítőként szolgált Koszovóban. Ott írta például a No Bravery című
számát. A géppuskát végül 2002-ben cserélte le a mikrofonállványra, és két évre
rá, 2004 októberében jelent meg a You’re Beautiful című számát is tartalmazó
albuma, amely 11 millió példányban kelt el, és besöpört szinte minden díjat.

Blunt azóta a női rajongók egyik gigasztárja, kiadott még egy albumot és
bejárta a világot. Most Budapesten is előadja bús-borongós dalait, a magyar
lányok és asszonyok legnagyobb örömére.

október 27.
Petőfi Csarnok


Johnny Winter

Már Woodstockban feltűnt, hogy a fekete blues egy nagyon
fehér gitárzseninek is a kisujjában van. Nagyon fehér: hiszen Johnny Winter
albínó. Nagyon zseni: a bluesmuzsikusok közül nem sokan mondhatják el magukról,
hogy évekig a legendás Muddy Waters bandájában játszhattak.

Waters viszont
fogadott fiának nevezte Johnnyt. Szóval egy újabb rocklegenda a Pecsában.


október 28.
Papp László Sportaréna


Queen + Paul Rodgers

Azért az tisztességes a zenekartól, hogy most Queen + Paul
Rodgers néven turnézik, és nem csak szimplán Queenként. Ez az 1991-ben AIDS-ben
elhunyt Freddy Mercury nélkül nagyon morbid lenne. (Láttunk már ilyesmit…) A
legendás zenekarról már mindent leírtak, számai az örökzöld kategóriát
erősítik, s nótáikat a rádiók a mai napig nyomnak rendületlenül. Az együttes ez
idáig utolsó stúdióalbuma 1995-ben jelent meg Made In Heaven címmel, a tagok
szólódalait és Mercuryval az utolsó pillanatig csiszolt, de már halála után
befejezett nótákat tartalmazza, és közel 20 millió példányban kelt el.

1997-ben
John Deacon visszavonult az aktív zenéléstől, így a Queen azóta Brian May és
Roger Taylor őstagokból áll. 2004. november 11-én az Music Hall of Fame
díjkiosztón Taylor és May együtt zenélt Paul Rodgerssel, a Bad Company és a
Free egykori énekesével. A közös zenélés annyira jól sikerült, hogy a három
zenész 2005-ben együtt indult koncertezni Queen + Paul Rodgers néven, majd
stúdióba vonultak, és épp a napokban (szeptember 15-én) jön ki e munka eredménye. Mindezt a Rock
The Cosmos Tour keretében élőben is prezentálják. Budapesten is.

november 3., november 4.
Debrecen, Főnix Csarnok, ill. Petőfi
Csarnok


Jethro Tull

Az egyetemes rocktörténet egyik legeredetibb hangzású és
egyik legismertebb zenekara újra hazánkban koncertezik, ezúttal fennállásának
40. évfordulója alkalmából. A koncerteken válogatást hallhatunk a négy évtized
legszebb és legsikeresebb dalaiból. Kevés olyan előadó van, aki annyira egyedi
és különleges színt képvisel a rock műfajában, mint a Jethro Tull, amely zenei
világát a rock, a jazz, a kelta és az angol népzene zseniális ötvözésével
alakította ki.

A zenekar vezetője Ian Anderson markáns egyéniség, kiváló
énekes, virtuóz fuvolás, rendkívül tehetséges showman, s a fuvola mellett
akusztikus gitáron, billentyűs hangszereken, hegedűn és szaxofonon is játszik.
A zenekar szinte valamennyi számának ő a zeneszerzője, szövegírója és
hangszerelője is. Negyven év eltelte után a Jethro Tull még mindig több mint
száz koncertet ad évente. Miközben a bandában kitűnő zenészek váltották egymást
a különféle posztokon, máig az alapító Ian Anderson (fuvola, ének) és Martin
Barre (gitár) maradtak az együttes meghatározó tagjai. A jelenlegi felállásban –
Anderson és Barre mellett – a veterán Jethro Tull dobos, Doane Perry kezeli az
ütőhangszereket, John O’Hara zongorán és tangóharmonikán, David Goodier pedig
basszusgitáron játszik.


november 12.
Papp László Sportaréna

Jean-Michelle Jarre

Újra hazánkba látogat a francia szintetizátormágus, aki ezúttal
is igazi varázslatra készül. Ötven legendásnak számító analóg szintetizátor és
három zenésztársa társaságában újra életre kelti az Oxygene-t.

Az album az
elektronikus zenében mérföldkőnek számított, hiszen olyan, akkor még soha nem
látott hangszerekkel rögzítette, amelyek nagy részét ma már csak másodkézből
lehet megszerezni. Jarre e művével az elektronikus zene számára új kapukat
nyitott meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik