rendezvény büféi, boltjai teljes kapacitással beindultak, az utcákon
tapasztalható népsűrűség ugyanolyannak tűnt, mint egy „normál” szigetes napon.
A különbség talán az volt, hogy ezúttal erősen túl voltak reprezentálva a fekete
pólosok, amely pólokon ráadásul különféle szörnyek pózoltak.
Eddie, maga (fotó:Gáti András-FN)
Naná, a metállegenda Iron Maiden koncertjére gyűltünk
össze, s a zenekar védjegye az Eddie nevű szörnyfigura. Egy magára valamit is
adó rajongónak kötelező viselet a több mint három évtizede zúzó zenekar
koncertjén. Láttunk olyan családokat, ahol apa, anya, és a kisfiú is ilyen
egyenruhában büszkélkedett. Láttunk továbbá idős urakat, tinilányokat, szakadt
fazonokat és jól szituáltaknak tűnőket ugyanebben. Akinek esetleg nem volt
otthon ilyen póló, az például a nagyszínpad melletti boltban beszerezhetett
egyet magának.
Apukák, gyerekek
Az Iron Maiden még a hetvenes években indult, és a fénykora
a nyolcvanas évekre tehető. Akkoriban egyébként többször megfordultak
Magyarországon is, a sportcsarnok parkolójában és az MTK-pályán adtak például
emlékezetes koncertet. Az azokon részt vett fiatalok, ma már jócskán apukák,
akik most akár kihozhatták metálrajongová vált gyermeküket. A kérdés épp az
volt, hogy a fellépés mindössze egy újabb retroesemény lesz-e, vagy ma is
érvényes zenei csemege. Nagyjából ez utóbbi, de ne szaladjunk előre.
21.30 volt megjelölve kezdésként, de aki csak akkorra ért oda, lekésett vagy
három számot – de a nagyszínpad előtt a legelszántabbak már kettő körül
elfoglalták a helyüket. A fekete pólósok minden színpadon megjelent
technikusnak megörültek, és hangos Maiden-Maiden kántálásba kezdtek. Tényleg
jól bírták, egész délután ezzel szórakoztatták magukat.
Bruce Dickinson vezényel (fotó:Gáti András-FN)
Fél nyolc körül már szinte megtelt a nagyszínpad előtti
rész, úgyhogy az előzenekar – amelynek énekesnője egy utód: a Maiden-basszeros
lánya – már gyakorlatilag telt ház előtt játszott. Harris apuci nyilván boldog,
hogy ilyen rockercsaj lett Laurenből, de nekünk úgy tűnt, hogy az eredetiséget
nem örökölte a kislány. Egy középszerű hard rock zenekart sikerült összehoznia,
tele e műfaj közhelyeivel. Laurenből hiányzott az a bizonyos kisugárzás vagy
karizma, amely nélkül senkinek nem érdemes frontembereskedni. A családbarát
közönség azért tisztességesen megtapsolta őket, aztán gyorsan elfelejtette,
nyilván.
És a közönség ordított
Kevéssel kilenc után az Aces high című számmal végre
rákezdett a brit rocklegenda, a heavy metal újhullámának alapzenekara. Az
„egyiptomi lemez” (Powerslave) díszletei előtt beindult a show. Felhangzott a jellegzetes ikergitárhangzás,
a kemény, de dallamos basszus és Bruce Dickinson egyedi énekhangja. A régi-új
énekes egyébként nemcsak hangjával bűvölt el, hanem energikus előadásmódjával,
a közönséggel való kapcsolattartásával is. Többször átöltözött a koncert alatt,
volt sapkában, madárálarcban, nagy köpenyben, katonazubbonyban. Ugrált,
szaladgált, mozgatta a közönséget. „Scream for me, Budapest”- kérte többször,
és Budapest ordított neki.
Nézegessen Iron Maiden-pólókat az FN Tudósítóval (damapet képei)!
A közel kétórás koncert amolyan best of műsor volt,
felhangzott az összes klasszikus Iron Maiden szám, azok, amelyeket azok a
bizonyos mostani apukák annak idején az MTK-pályán is hallhattak már. A legtöbb
számot a közönség is lelkesen énekelte Dickinsonékkal. Szörnyek, tűzijáték, lángcsóva
Ahogy megszokhattuk már az Iron Maidentől,
látványelemekben sem volt hiány. Sistergett tűzijáték, megjelentek mozgó egyiptomi totemállatok, lángcsóvák
gyulladtak a zenészek körül, a Number of the Beast alatt például egy izzó
szemű ördögfigura gördült be a színpadra, a Rhyme of the Ancient Mariner alatt
pedig a színpad átalakult kísértethajóvá.
A rajongók kemény magja (fotó:Gáti András-FN)
A folyton változó háttérképen
természetesen Eddie ijesztgetett különböző szituációkban. A koncert negyedórás
ráadásában foszlott gyolcsokba bugyolált óriási múmiaként lebegett be a színpad
fölé, valamint a Somewhere in Time borítójáról megismert, legalább négy-öt
méter magas robocopjakét sétált be.
nosztalgiakoncertnek a buli.
Éjfél körül újra eszembe jutott Eddie: rémálom
volt elhagyni a Szigetet. A tömeg a kordonok között feltorlódott, iszonyú
lassan haladtunk, menekülési útvonal nem volt. Többen megbontották a kordont,
és akkor az emberek ellepték a Mozaik utcát. Akkor már sem az autók, sem a gyalogosok
nem tudtak rendesen közlekedni, a közlekedési rendőrök tehetetlenül nézték a
kialakult káoszt.
Morrissette-tel és a Kooks-szal, a világzenei színpadon pedig a zseniális
Leningraddal. Induljanak el hamar!
legyen Ön is tudósító!
Ön is ott volt a koncerten? Kint jár a Szigeten? Ossza meg élményeit az FN-olvasókkal! Töltse fel fotóit, videóit az FN Tudósítóba, hogy az Ön tudósítása is az FN Címlapjára kerüljön!
