Belföld

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kéri az MSZP-frakciótól: támogassa, hogy az Országgyűlés már ma szavazzon a Magyar Demokrata Fórumnak a parlament feloszlására tett indítványáról. Egy SZDSZ-es már lemondott a mandátumáról is, Barroso is a Parlamentben lesz.
2008. 09. 15. 09:50
Gegesy Ferenc húszéves tagsága után kilépett az SZDSZ-ből, és lemondott egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere közölte azt is: a parlament hétfői munkájában már nem vesz részt.
2008. 09. 15. 09:26
A veszprémi Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban a volumenkorlát átlépése miatt augusztus 15-e óta csak az életveszélyes esetek, a daganatos betegek ellátását, illetve a sürgősségi beavatkozásokat végzik el - írta hétfői számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
2008. 09. 15. 09:11
Legfeljebb délután kezd felszakadozni a felhőzet, és egyre nagyobb területen áll el az eső. A hőmérséklet 9-15 fok lesz.
2008. 09. 15. 07:16
A lakosság 58 százaléka hallott a szélsőségesek ellen létrejött Magyar Demokratikus Chartáról: az eredetileg a miniszterelnök nevéhez fűződő kezdeményezést még a Fidesz-szavazók 46 százaléka is helyesli, a bizonytalan, "párt nélküli" szavazók körében pedig az 50 százalékot is meghaladja a charta támogatása - olvasható a Népszabadságban, amely hétfőn ismertette a Medián közvélemény-kutatásának eredményeit.
2008. 09. 15. 06:45
Hosszú távú együttműködést ajánlott kevéssé ismert roma civil szervezeteknek az SZDSZ; a találkozón a szabad demokratákat Béki Gabriella, Mohácsi Viktória és Léderer András képviselte - írta a hétfői Magyar Nemzet.
2008. 09. 15. 06:41
Egy 24 éves férfi és egy nő vesztette az életét abban az autóban, amelyik hétfőn hajnalban eddig ismeretlen okból egy villanyoszlopnak csapódott Budapest VIII. kerületében, a Baross utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A hátsó ülésen utazó férfi túlélte a balesetet.
2008. 09. 15. 06:39
Vasárnap erősen felhős, helyenként tartósan borult lesz az ég. Napközben elszórtan, az esti óráktól sokfelé várható eső, zápor. A hét elején is borult, esős, szeles időre készüljünk fel. Szerdán az ország egyes részein pár órára már kisüt a nap.
2008. 09. 14. 08:11
A helyszínen meghalt egy traktort vezető férfi, aki egy földúton felborult járművével Kiskunfélegyháza közelében. A jármű agyonnyomta a férfit – közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. 09. 14. 07:40
A két párt közötti tárgyalások jó irányának nevezte Kiss Péter, hogy az SZDSZ saját javaslatokat nyújt majd be a parlament elé; az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője az előző nap zárult frakcióülés után bejelentette: a liberálisok saját javaslatokat tesznek az asztalra az őszi ülésszakon.
2008. 09. 13. 17:33
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a további privatizációval, ne kótyavetyélje el az emberek tulajdonát - mondta Semjén Zsolt, a párt elnöke és frakcióvezetője a KDNP kihelyezett frakcióülését követően.
2008. 09. 13. 17:30
Olvasói sztorik