Belföld

Várja az SZDSZ javaslatait Kiss Péter

admin
admin

2008. 09. 13. 17:33

A két párt közötti tárgyalások jó irányának nevezte Kiss Péter, hogy az SZDSZ saját javaslatokat nyújt majd be a parlament elé; az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője az előző nap zárult frakcióülés után bejelentette: a liberálisok saját javaslatokat tesznek az asztalra az őszi ülésszakon.

Az MSZP a megoldás közös keresésének igényével tárgyalt csütörtökön az SZDSZ-szel, ennek megfelelően készül a jövő heti megbeszélésre is – fogalmazott Kiss Péter. Mint mondta: nyíltan kívánnak egyeztetni, úgy, hogy közben ne a két pártról és ne a politikai pozíciókról szóljanak a megbeszélések, hanem az ország érdekét szolgáló programról.

“Személyesen elkötelezett vagyok abban, hogy teremtsük meg a feltételeket ahhoz: a 2006-ban elindított, az egyensúlyt és a növekedést szolgáló változások ne csak a gazdaságban hozzanak sikert, hanem a hétköznapokban, a közszolgáltatásokban is tetten érhetőek legyenek” – mondta a szocialista politikus. A rendező elv: jobb minőségű, lehetőség szerint az egyes ember számára kisebb összegbe kerülő közszolgáltatás, illetve a többen fizessenek kevesebbet elv érvényesítése.

Nem akart engedni

Kiemelte, az MSZP a liberálisokkal folytatott tárgyalásokon nem akar engedni abból, hogy szélesedjen az adóalap és növekedjen a társadalmi igazságosság a közteherviselésben, miközben a versenyképesség, a társadalmi együttműködés erősítését is szolgálják.

Kiss Péter jó iránynak nevezte, hogy az SZDSZ-frakció ügy döntött, törvényjavaslatokat nyújt be a parlamentnek. Ezzel a lépéssel szerinte elérhető, hogy már nem a vélemények vitájáról legyen szó, hanem a konkrét elképzelések összecsiszolásáról.

Csomag már van

Arra a felvetésre, hogy az SZDSZ három év alatt 1000 milliárd forintos adó- és kiadáscsökkentést szorgalmaz, amely jövőre 300 milliárd forintos adócsökkentést jelentene, azt mondta: a Pénzügyminisztérium által készített csomagban már hozzávetőleg 180-200 milliárd forintos költségmegtakarítás és forrásátrendezés szerepel 2009-re.

“Kíváncsian várom, hogy lehetséges-e olyan területet találni, amellyel ezt a forrást még bővíteni lehet” – mondta az MSZP alelnöke. Mint kiemelte, örülne, ha ezt úgy lehetne megtenni, hogy ennek társadalmi hatása nem lenne negatív. Az MSZP nyitott a javaslatokra – tette hozzá.

Megkeresik

Abban állapodott meg az MSZP elnöksége, hogy Gyurcsány Ferenccel közös törekvés a program sikerre juttatása és ehhez a társadalmi és a parlamenti többség megkeresése. Ebben egységesen lépünk fel – válaszolta Kiss Péter arra a felvetésre, hogy az MSZP elnöksége “összezárt-e a miniszterelnök mögött”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.