A rendőrség kihallgatta azt az asszonyt és a lányát, akik egy tanítónőt vertek meg Mándokon. A verésben az iskolában tanuló negyedikes kislány 38 éves anyja és 18 éves nagyobbik lánya vett részt.
Jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, a bruttósítandó családi pótlékot befagyasztaná a kormány, a gyed folyósítását egy évre csökkentené, a gyes pedig két év időtartamú lenne - írja a Magyar Nemzet.
Egy évvel az eddig sikertelennek bizonyult vasutas-gördülősztrájk megindítása után, új fogásokat próbál ki a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ); például a tagok SMS-ben kapnak majd értesítést a sztrájk megkezdéséről – írja a Népszava.
A kormány Közérdekvédelmi Hivatal néven önálló és független intézményt kíván létrehozni a korrupció ellen – írja a Népszabadság. A kormány korrupcióellenes csomagjának fő elemeit csütörtökön jelenti be a miniszterelnök.
Visszavonja a cigány önvédelmi gárda megalakítására tett javaslatát Pádár László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetésének elnöke.
A jelenlegi Országgyűlésnek napirendre kell vennie a feloszlatását, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén jóváhagyta az erre irányuló népi kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését.
Az influenza terjedése miatt csütörtöktől részleges, illetve teljes látogatási tilalmat rendelt el több közép-magyarországi kórházban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Nem Magyarországon, hanem Pozsonyban szeretne találkozni a magyar partnerbizottsággal a szlovák parlament emberi jogi bizottsága - közölte A. Nagy László, a testület elnöke Pozsonyban.
Pécsi középiskolások után nyomoz a rendőrség, akik videóra vették, ahogy brutális módon megkínoznak és megölnek három kölyökmacskát. Két évet kaphatnak.
Az E.ON üzletszabályzata szerint nemcsak kártérítést, de kötbért is kellene fizetnie a dél-dunántúli áramkimaradás miatt, ha ezt nem teszi meg, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) bírósághoz fordul.
A főpolgármesteri hivatal épülettömbjének Károly körúti kibővítése mindenképpen Erick von Eggerat tervei alapján valósul meg - jelentette ki Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész a Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottságának szerdai ülésén.
Felmentést kért a Legfelsőbb Bíróságon Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója az ellene és három társa ellen zajló, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult bűntetőperben.
Egy mozgássérült fiatalember nem megfelelő ellátása miatt egymillió forint bírságot szabott ki az egri kórház korábbi fenntartójára, a Heves megyei önkormányzatra az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF).
Több mint nyolcvan millió forintot sikkasztott egy pénzügyi szolgáltató társaság alkalmazottja Pécsett, a gyanúsított és barátja előzetes letartóztatásban van.
A Sme című pozsonyi szlovák lap szerint a szlovák és a magyar parlament emberi jogi bizottságainak elmaradt ülése egy olyan jelképes beteg, amelyen nagyon jól kimutatható a szlovák-magyar kapcsolatok minden baja.