Egy romániai politikus korábban arról beszélt, hogy a könnyített honosítási eljárással állampolgárságot szerzőknek is biztosítani kellene a támogatást.
Két és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Weiszenberger László volt kiskunhalasi szocialista politikust befolyással üzérkedés miatt a Zuschlag-ügyhöz kapcsolódó ügyben csütörtökön jogerősen a legfelsőbb bíróság (LB).
Szabadlábra helyezését kérte az édesanyja - Balla Irma volt fideszes debreceni önkormányzati képviselő - meggyilkolásáért első fokon 12 év szabadságvesztésre ítélt S. Sándor csütörtökön a Debreceni Ítélőtáblán.
Egy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető sávjában, Bicske külterületénél, ahol egy korábban árokba csúszott kamion műszaki mentése miatt negyed órára le kellett zárni az érintett útszakaszt.
A gyulai képviselő-testület csütörtökön Boros László Attilát nevezte ki a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának, miután Kovacsics Imre lemondott.
A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Fiumei úti irodájánál délelőtt már az utcán álltak a nyilatkozni kívánó magánnyugdíj-pénztári tagok. A pénteki és a hétfői nap szintén nagy káoszt hozhat - írja a Portfolio.hu.