Belföld

A KDNP tiltakozik a Dercének szánt életműdíj ellen

A párt budapesti elnöke szerint joggal merül fel a gyanú, hogy a havi 350 ezer forintos járadék valamilyen titkos politikai háttéralku eszköze.

A Kereszténydemokrata Néppárt Budapesti Elnöksége a leghatározottabban elutasítja az újpesti polgármester kezdeményezését, amely szerint az önkormányzat olyan életműdíjat alapítana, amelynek segítségével élethosszig tartóan havi 350 ezer forintot juttatnának a kerület volt vezetőjének (ez a polgármesteri illetmény 65 százaléka). Szerintük Derce Tamás 20 évi polgármesterkedése idején az adófizetők pénzéből komoly jövedelmet és egyéb juttatásokat kapott. Erkölcsileg és politikailag is vállalhatatlan, hogy a volt polgármestert az adófizetők pénzéből tovább finanszírozzák – fogalmaz közleményében Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke.

A politikus szerint az adófizetőkben joggal merül fel a gyanú, hogy a havi 350 ezer forintos járadék valamilyen titkos politikai háttéralku eszköze, semmint egy erkölcsi megbecsülés kifejezése. Cinikus és elfogadhatatlan, hogy az életműdíj odaítéléséhez olyan feltételeket fogalmaz meg a polgármesteri előterjesztés, amelynek egyedül Derce Tamás felel meg – közölte.

Hasonlóan vélekednek a szocialisták is: budapesti elnökségük szerdai közleményében arról írt, hogy az életműdíj feltételeit Dercére szabták. Szerintük ősszel a polgármester-választást csak néhány száz szavazattal nyerte Wintermantel Zsolt, az eredményt jelentősen befolyásolhatta Derce fellépése mellette. Ezért arra szólítják fel az előző polgármestert, hogy tisztázza: nem ezért kapná az életműdíjat és a járadékot, és jelentse ki, nem tart igényt a pénzre. Wintermanteltől pedig azt várják, hogy az élethosszig való juttatást vegye ki a tervezetből.

AJÁNLOTT LINK:

Nem csap le mindenkire a Fidesz költségvetési hóhérbárdja (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik