Belföld

Tévéostrom: Toroczkai felel a rendőrségi károkért

A határozat szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke a spontán gyülekezés szervezője volt.

Toroczkai László felel a 2006 őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért – mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen.

A BRFK azért indított 10 milliós kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint a fiatalember szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felel is az ott történtekért. Toroczkai ugyanis 2006. szeptember 18-án a Kossuth téren arra szólította fel a demonstrálókat, hogy vonuljanak át a Szabadság térre petíciójuk köztévében történő beolvasása érdekében.

Korábban az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság kétszer is elutasította a BRFK érvelését és keresetét, ezzel szemben a tábla csütörtöki másodfokú határozatában azt mondta ki, hogy Toroczkai igenis a spontán gyülekezés szervezőjének tekinthető, és ebbéli minőségében a károkozókkal együtt felel a bekövetkezett károkért.

A polgári per a kártérítés összegszerűsége vonatkozásában bizonyítással folytatódik majd első fokon. Toroczkai a szóbeli indokolás közben felindultan távozott a tárgyalóteremből. Újságíróknak azt fejtegette, hogy miután a tábla az előző tárgyalás elnapolása után hirdette ki határozatát, nyilván egyeztette azt valakikkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik