Feltörték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó polgármesteri hivatalában a jegyzői irodát; egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen iratokat vittek el az ismeretlenek - közölte Maros Éva, a polgármesteri hivatal szóvivője.
Több millió forintos kárt okoztak egy szolnoki esküvői ruhaszalon tulajdonosának tolvajok, akik kifosztották az üzletet – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
"Az ukrán állampolgárok kettős állampolgársága elleni küzdelem érdekében meg kell változtatni a törvényeket" – közölte Volodimir Rokickij, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyettes vezetője.
"Örömteli, hogy ha maga Schmitt Pál még nem is, az emberek emberének emberei hosszú hónapok után végre már nyilatkoztak a köztársasági elnök homályos múltjával kapcsolatban" - közölte az MSZP.
Az MSZP szerint súlyos figyelmeztetés Orbán Viktornak, hogy ha más néven is, de az eredeti meghívottak és Barack Obama amerikai elnök részvételével Varsóban "mégis megrendezik" a korábban Magyarországra tervezett keleti partnerségi találkozót.
"Bízunk abban, hogy kiderül az igazság" - így reagált arra, hogy őrizetbe vették a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Valami elindult a magyar gasztronómiai piacon, ha óvatosan is: egyre nagyobb divat új ízeket és minőségi alapanyagokból készült ételkülönlegességeket tálalni a vendégeknek.